nemojano : Őszi zsongás

“Venyigénk fürtjei már mind lefosztva ím”*


Álmos csendben bánatosan ing az óra.
Méla Nap süt a párát lehelő tóra.
Az álmok és a dús gerezdek
hová tűntek?
Üresen kongnak akár az estek.
Fáj a kertek fonnyadó magánya,
készülnek a hamvasztó halálra.
Talán még néha vidám borozások
hangja száll, túl a korhadáson.
A parton főznek még a halászok,
a kondérban rotyog a halászlé,
de fázik már a barát, s a násznép.
A menyasszonynak lobog a kontya,
fonnyad virága,
s holnapra már elfelejti, 
milyen volt a csókja,
s az esti nászdal, mit neki dúdoltak.
Venyigéink lassan elszáradnak,
dideregve ülünk a teraszra.
Hej, őszi esték, de elmúlt a nyarunk,
őszbe tekeredik a lobogó hajunk.
Szelíd lesz a nóta, fáradt a zsongás.
Közelgő tél konok szele ront ránk.

* idézet Guillaume Apollinaire Vendémiaire c. verséből.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző nemojano 63 Írás
Németh Jánosnak hívnak, s mert ha a telefonkönyvet felütöd, s kb. 100 Németh-et találsz, ezért vagyok csak nemojano, ebből eddig még egy van.