Bíró Rudolf : A vers te vagy II.

2017.06.04. Bíró Rudolf Vers 3
Elolvasta: 69
Képzeld el, hogy a Szem, mit adsz,
Gyémántként megtörő hajnali fény,
S egy pillantással elhívhatsz,
Oda, hol én vagyok a FÉRFI-lény.
Képzeld el, hogy a Kéz, mit fogsz,
Érted nyíló rózsacsokor,
S a bibén éhes méhként mozogsz,
Mint hajadban a tavaszi fodor.
Képzeld el, hogy a Száj mindaz,
Mit gyönge érintés sem adhat,
Suttogó szóval szíven tapintasz,
Melynek bölcsője vöröslő ajkad.
Képzeld el, hogy a Fül, mely hall,
Szófoszlányokat ölel fel,
S dédelgető hangod énekkar,
Mikor ringok nyugvó öleddel.
Képzeld el, hogy a Vers te vagy,
Betűkbe szőtt érzéki csoda,
S ha a puzzle félbe is marad,
Csak is Te illessz oda!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Bíró Rudolf
Szerző Bíró Rudolf 69 Írás
Bíró Rudolf vagyok. 1992-ben születtem Hódmezővásárhelyen. A mai napig itt élek, dolgozom és alkotok. Számomra a versírás nem csak hobbi, hanem gyógymód is. Sablonosan hangozhat, de a lelki sérelmek kiírása nálam gyógymód, bár lassú...Remélem a verseim által átadott részletek, szeletek elmélyedést, tovább gondolást vagy újraolvasást generálnak, amely érzelmi visszacsatolást fog eredményezni. Eredményes alkotókedvet mindenkinek!

Hasonló írások

Vers

Odüsszeusz tekintete

2011.08.05. Marthi Anna Vers 14

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Zengő RÉGI

 

 

 

Makadám út: kanyarok közt

sziklafalak szorítanának,

pöfékel a kis bogárhátú,

kinézek, a tenger merre van.

Szél rángat fátylat a pusztán,

foszló kalács illatát érzem,

menyegzőt ül a nyár, boros

kancsók koccantanak, vígság keserve.

Nép kanyarog lépésben,

menet élén megy a lány,

rozzant viskós tekintetű

otthontalanságot nem látok,

szemeket dalban kínzó forgatós.

Búval perdül a lélek, feleség

lesz a puszta, násznép

örömével házasodva int a táj…

 

Vers

– ittHonom –

2019.08.22. Kőmüves Klára Vers 3

Elolvasta:
310
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Éppen annyit engedett Isten látnom a világból,
hogy ne akarjak más hazát magamnak – ne akarjak
elszegődni messze, itt maradjak meg ma jó magyarnak.
Legyek attól az, hogy jó embernek tudjam önmagam, s
mindazokat, akik éppen körbevesznek, mert így leszünk
egész e földet óvva, nem széledve szerte száz felé.

Éppen annyit engedett az Isten, hogy megcsodáljam
bolygónk kincseit, de beérjem egy meleg csöppnyi zuggal,
ha télidőben kint a szél süvít. A fák árnyéka nyáron egy
nagy oltár, forrásvíz az erdeinkben édes áldozat.
Bővelkedünk itt annyi jóban most is; ha
itt születtünk – itt neveljük fel az álmokat!

Vers

Álmodó

2009.08.21. Szécsényi Barbara Vers 15

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Emlék felett görnyed az éj.

Az ég sötétjét csillagok szelik.

Vánszorgó id?m ablakán

fények: álmodó tiszta szemeid.

 

A hang mely végtelen fonál

 dallamot fércel a pirkadathoz,

s ha csendül az els? madár

érzem – a hajnal újra nyarat hoz.