Ferenczfi-Faragó Eszter Szerző
Vezetéknév
Ferenczfi-Faragó
Keresztnév
Eszter
2 év 3 komment

 

A messzeségből intesz felém,

látom, hogy villan szoknyádon a nap,

cipőd sarkán fordulva hevesen

keresed, s nem leled fiaid anyám.

Fiatalon, gyötrötten szerettél,

még felsóhajt a múlt, kéri kincseid,

de te már összegyűjtötted, mit adhat

az Élet, e fösvény, didergő anya.

 

 

A múlt lámpását ki oltotta el?

Ki akarta tudni, mit hoz a jövő?

Kinek kellettél tékozló magadban?

Szerelmed árultad, s nem fizették meg.

Nem kértél többet, csak éveket,

egy pillantást, pár szót, színt és szerelmet,

de az évek valutádat nem fogadták el.

Gyötrelmet adtak, akiket szerettél.

 

 

 

 

Amerre mentél – még kicsi gyerek voltam -,

libbentek az ágak, fordult a szél,

bokrokon levelek izgatottan néztek,

suhanva szálltak a madarak fölötted;

Lázban enyhe tavasz, télben forró nyár,

madárcsicsergés erdő hűvösén,

hó puhasága tündöklő fagyban,

némán beszéltek: erre ment anyám.

 

 

Lábnyom nem volt, csak szárnyak suhogása,

s én büszkén álltam, míg borzolt a szél

és hullt a hó és dalolt a madárhad,

mert csak én tudtam, nekem mondták el,

hogy tündér az anyám, tündér lánya vagyok.

Most közelről nézel és intesz felém,

szárnytalanul, megtépázva, álruhában élsz,

és nem tudja senki a titkodat, őrzöm,

csak te, a fák, a mindenség és én.

 

 

 

2 év 10 komment

 

Anyám! Az idő könyörtelen,

könyörtelen, buja szerető!

Arcodba ró gondot, bajt,

kezében véső, s csak nevet –

kegyetlen szobrász az idő…

 

Hol van a régi koszorú, 

mirtuszág dús fürtjeidről?

Hol az ártatlan szemérem,

lágy mosoly ajkaid körül?

Hol a csokor a kezedből,

szívedből hol a szerelem?

S hová, merre lettél te is?

Régi szép arcod nem lelem,

Kedves, tündöklő ifjú lány.

 

Íme, anyámmá hervadtál…

 

 

 

2 év 3 komment

 

Vad, gőgös góliát-egómat

tapodják gyáva, semmi- alakok,

s óriás, dobbanó lépteim alatt

jobbra, balra dűlnek a tegnapok.

Megfojt a csönd, utca zaja kél,

vágtatva érkezik értem lovagom:

Halál uraság kevélyen feszít,

míg magáévá teszi holnapom.

Megsűrűsödik, s betakar a köd

– homályból izzó, tarka kusza kép -,

hömpölyög és árad valami sötét:

Halál uraság elébem lép.

– Jössz te! Ne várj! Mire is mennél

itt e földi létben ki álmokat űz!…

Halandó nem bír el e fájdalommal

lelkedből kioltom, mi perzsel, a tűz!

Égj lánggal, új lánggal. Égj az enyémmel!

Legyen tiéd a boldog enyészet,

kudarc, öröm ne érjenek többé.

Szólj egy új dalt, szóld az enyémet!

Halál uraság pattan lovára,

nyergébe ránt, ölel szorosan

s a szertefoszló köd titkos sűrűjében

patacsattogással, halál-nász fogan.

2 év 2 komment

 

 

magamnak írok most – 

bűvöl az este

kajánul bujkál a hold

sápadt teste

fényét teríti

teste testemre

elcsábít a hold

veszedelemre

 

magamnak írok most

nem látja senki

rímet vetek rímre

varázsát belengi

sóhajos- kényes

titkaim láza

magamnak álmodott

gyönyörű nászra

 

 

 

magamnak írtam ezt

tavaszi álom

köszöntöm magamat

szókból szőtt virágom

csokromat szirmonként

szavakra szedve

üres ágyamba’ ma

szétszórom rejtve

 

 

magamnak írok ma

közel az este

bujkál a hold is

arcomat lesve

szétszórt szirmok között

szendereg egy álom

könnyekkel öntözi

 hervadt virágom

Ferenczfi-Faragó Eszter Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.