Ebéd utáni kávé illata tekeredett
össze otthonosan, puhán cigarettám kuszán
szállongó ezüst füstjével. Béke és lustaság
ringatott álomba a kinyitott ablak mellett.
A p?re fák épp öltözködni kezdtek,
én meg meztelen tébláboltam a parkban.
A szélben gyermekálmok ringatóztak,
b?römön szemérmetlen élveztem
a virágszirmok leheletnyi pillantását,
a fénybe fordított arcokon sóhajok
ébredeztek félénken, mikor a tavasz,
e játékos, frivol és kegyetlen terrorista,
arany repeszeket robbantott le a napból,
és mosolyokká olvasztotta a télb?l
itt rekedt fintorokat. Rügyez?
bokrok között pattanásos nimfák
és pánok kerget?ztek, szerelmeskedtek,
hadakoztak. Vékony pólójukon átégett
a vágy és az itt, a most, a mindig
három lehetetlen kívánsága. A szök?kút
vizéb?l sell?k csapkodták szerte illatuk
ezüst permetében kényes titokzatosságuk.
A padokra nyugdíjasok ültek, ujjaik
közt fornettis zacskókból morzsák
hullottak áttetsz?n bólogató galambok elé,
verébrajok sörétjei szeletelték a leveg?t,
szökött álmokat tereltek kósza felh?k.
Egyre növekv? lármában, zajban, figyelmetlen
tömegben állva álmomban nem röstelltem csupasz
testem szégyentelen, de végül már zavarni kezdtek
csontokról cafatokban égbe lobogó lelkek
a lemen? nap vörös fényében – felébredtem.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:25 :: Juhász M. Lajos
