Marthi Anna : Óda

Tisztaságot ígértek a percek.

Versbe öltöztettek, és mégis

a lapoknak fehérségét betűk

jószága morzsolta el, becézte

könnyűségeit, ismeretlenül.

Csak egyetlen feláldozható

bárányról feledkeztél meg,

Mindenható. Azóta nyájas,

göndör fonalú húsbőrére

karcoltad az időtlenséget,

ujjaid hegyével hosszú úton

ódáig fordult a tavaszi szél.

Leáldozott arcáról keserve

hétköznapnak, ünnepeknek.

Harmatos cseppekben fizet

fáradozásodért. Ölébe tett

kezeddel selymén igazítasz,

neked béget, cserzetten él.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak