Sonkoly Éva : Ne menj még…

Nem volt ez más, csak egy villanás,

sóhaj… évente visszajár, bekopog,

s a nap újra ragyog.

Félig hunyt szemmel gondolom:

 

Ne menj!

– elviszel mindent –

Lebbenő lepkeszárnyon

múlik boldogságom.

Szálló képzeletem…

határát magam szabtam.

 

Fejem felett nézem a száz

pillangóvarázs repdeső örömét.

Tavaszi kép…

– ne menj még!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"