Koosán Ildikó : SMS

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A tavaszi szerelmes nyáladzások,

a virágok és miegymások,

a csókok, a Duna, a sütik,

meg a szerelmesek kik azt sütik,

valahogy idén elkerülnek messze,

és olyan furán el vagyok veszve.

Valami hiányzik, szokatlan érzés,

romantikus szálka a szememben,

miért jött ez a kérdés, 

ha folyton kéz van a kezemben?

Elolvasta:
67
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }(Ihlette Holló László Parasztfiú című grafikája)

Nyárfa testű paraszt fiú,

a nap koldulni járt hozzá,

megpihent vállán,

majd elbújt kulcscsontjánál.

Álmok horpadtak mellkasán,

megtámasztotta derekát,

nevetve elpirult

ágyékkötőjén a nyár.

A sugarak megszámlálták

lábán az izomrostokat,

feszült alatta a föld,

kezében gyönge vessző.

 

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mint egy szénfekete lepke

Szállt az est

E rest

Délutánra,

S komor magányba fedte

Két fekete szárnya:

Lassan, vigyázva;

S mint anyjára gyermeke

Borult a vénül? világra.

 

Egyik szárnyán a nap

Utolsó ásítása lengett halkan,

S pálinka szag.

Mint az az ásító inas

Arról a Munkácsy képr?l,

Kinek szemhunyása mélyéb?l

Megmerítkezett az ég,

S jód-jáspisa szerte szét

Folyt, mint az olajfesték.

Mert csak így lesz jó a hamvadó-holnap

Gyöngyöz? homlokán a harmat

Játékos üveggolyónak,

Mint nehéz álmok nyögnek

A hajnali ködnek.

 

Másikán a hold nézett

Farkast az éjnek.

S mint egy falánk gyerek,

Kit már rég dunyha takar,

Felfalta az ölel? fellegeket,

Mint könny? álmot,

Elmajszolt mesét,

Mézeskalácsot,

Minden morzsát

És széttört tükörszilánkot

Szétrágott,

És lenyelt. Habzsolva a világot.

Hisz milyen is legyen az éj

-Még ily magányban is,

ha nem féktelen szenvedély?

S mint ki jóllakott a zsíros szón,

Elhasalt a föld fölött,

Mint egy kövér köldök,

Dagadón.

 

Én csak ültem

Szobám kopott falaki között

Magamba merülten,

S csak néztem

E furcsa színpadát az éjnek,

S hogy minden smink hogy feketéllett

A színfalak mögött.

Mert minden lángot

Felfalt e falánk lepke

S lenyelt keresztbe

Mint t?znyel? a lángot,

Csak nálam hagyott t?n? napvilágot.

S míg én bénán babrálok

E foltos mesén,

Szöget ütött halántékom ifjú nyarán

A Babitsi kérdés:

Ki vagyok én egyáltalán?

 

Mily malomnak

hajtok én vizet, és fejet?

Milyen habok kapnak utánam ,

Vagy elibém kereket?

Kinek a tengerén

Szültek e habok?

Ki vagyok én?

Ady részeg evez?se?

Attila bólintó bárkája?

Mily vizeknek vagyok

Büszke h?se,

És vitorlása?

Kié e kopott szénkarc,

Minek kontúrjait elmosta az es?;

Ki ez a folyton választ keres??

Vagy tán csak e lusta szélmalomharc

Álmatag árnya?

Don Quijoték délibábja?

 

Ki vagyok?

Író? Költ??

Ki telt asztalok

Csontzörg?

Magányán

Vézna versét

Hizlalja;

Kövér kocsmahahotán?

Kinek elege van már a mából,

S e múlandó mámor

E dadogó délibáb

Már elég felejteni a mát?

 

Milyen megfejthetetlen képlet?

Milyen boncolhatatlan patkány?

Milyen alkimista áll

Most széttárt eszének

Halhatatlan hajnalán?

Ki vagyok én egyáltalán?