Schifter Attila : Évkezdet

 

Kihűlt  padot  ráboruló  zúzmara  vígasztal:

az  utcasarok  ólomszürke,  csüggedt  végvidék. 

Kősúlyos  szárnyait  bontogatná  egy  őrangyal, 

de  befedik  csorba  tollait  hűs,  fehér  pihék. 

 

A  folyó  feleselne  még,  jeget hozó  faggyal: 

csacsogni  szeretne,  játszani  vizével  egyre, 

de  siratóasszonyként  hajol  fölé  a  hajnal,

s  felszíne  oly  fakó,  mint  a  halott  szeme  tükre. 

 

Most  olyan  lassú  ünnepélyességgel  havazik, 

vattacukrot  varázsolva  unott  januárba, 

s  lelkessé  sugallva  a  várakozást  tavaszig. 

Valami  méltóságteljes  csend  szakad  a  tájra. 

 

Kóbormacska  lesi,  ahogy  földre  hull  az  áldás: 

mintha  a  Születés  ideje  most  jött  volna  el 

( kilenc  élet  megtanítja,  mi  a  megbocsátás ) 

tiszta  gyász  leplére  új  sorsokat  ír  majd  a  Jel. 

 

Más  Nap  fogadja  a  fáradt  fényeket  ma  reggel,

s  a  kandeláberek  elhunynak  az  üres  téren. 

Búrákon  hagyaték  ( jégvirág,  dérlevelekkel ) 

a  bennünk  rejtőző  rügyek  üzennek,  testvérem. 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.