Vandra Attila : Kis Dzsong Un 5. Ölbe pottyant manna

O’Hara hadnagy vázolja Michael Gunnak a lehetőségeket, miért is rabolhatták el a fiát… Lássuk a történetet a másik oldalról…

 

 

Seattle a legenda szerint hét dombra épült, mint az ókori Róma. Egyik ezek közül a First Hill, ahonnan elég könnyen megközelíthető a felhőkarcolók által övezett központ, de elég távol van az elitréteg nyugalmát biztosítani. A domboldalon a ritkás házakat fák, ligetek választják el, melyek árnyékában parkoló autó nem kelt feltűnést, főleg egy Chevrolet Trax. Két férfi ült benne, aki hosszasan elnézte őket, az talán gyanút foghatott volna, hogy valamit, vagy valakit figyelnek, főleg, ha meglátja egyikük kezében a messzelátót. A másik a forgalmat követte szemével, és arra ügyelt, nehogy feltűnést keltsenek, bár aggodalma fölöslegesnek bizonyult. Megfigyelőpontjukból, mely közel volt a First Hill legmagasabb pontjához, jól be lehetett látni egy nem messze elhelyezkedő ház udvarára. Ami nem meglepő errefelé, magas kerítés vette körül, melynek tetején fotocellás riasztó villogott. Jobb félni, mint megijedni annak, akitől van mit ellopni.

Telefon hangjára rezzentek össze. Az anyósülésen ülő Szergej letette kezéből a messzelátót, elővette mobiltelefonját, és megnyomta a felvevő gombot.

— Jelentést kérek! — adta ki az ukázt Ivan Kolenchuk a vonal másik végéről.

— Az ügyvéd elment negyed kilenckor, megérkezett egy nigger öreglány, gondolom a házvezetőnő, vagy ilyesmi. Busszal érkezett, kulccsal ment be. A gyermek egy adott pillanatban kirohant az udvarra, innen a távolból úgy tűnt, mintha rendezett volna egy kis cirkuszt, előbb a nigger jött ki, majd az anyja is megjelent lecsillapítani, bementek a házba, azóta csönd van…

— Egyelőre a fő cél a felderítés, a napi programjukat kiismerni, hogy annak alapján tervet szőhessünk. Nem szabad elhamarkodni!

— Igenis… Jó lenne a házon kívül elkapni, mert olyan, mint egy erőd, csak fingani kell egyet, s megszólal egy riasztó, s mire autóba ülnénk, már nyakunkon is lenne a rendőrség. Nem mellékes szempont az udvaron sétáló két dobermann sem… Ideális az lenne, ha a kis csávót a nevelőnője kivinné sétálni… Nem sűrű a forgalom ezen a környéken… Hoppá! Megjelentek felöltözve, anyja és fia, nyitják a garázsajtót… beülnek… nyílik a kapu… Elmennek!

— Óvatosan kövessétek, inkább hagyjátok veszni, mintsem észrevegyen!

Távolról követték az égőpiros Porsche Cayennet. Seattle központjába tartó 90-es autópályán egy párhuzamos sávban maradtak, egy-két autónyira ott is lemaradva, nehogy feltűnjön a benne ülőknek.

— Azt hiszem, bogáncsunk van… — szólalt meg Adam[1], a sofőr, majd sávot váltott, készen, arra, hogy a következő letérőnél, ha kell, hirtelen letérjen az autópályáról[2]. — Kövesd szemmel a Chevroletet! — szólt a mellette ülő Szergejnek, aki a bogáncs szó hallatán a tükörbe nézett.

— A zöld Cadillac Deville?

— Az!

Mintha csak cáfolni akarta volna őket, a zöld autó sietve elfoglalta a második sávon megüresedő helyüket, elébük kerülve. Egy lassabban haladó teherautó késztette őket sávváltásra, s a Cadillac mögé soroltak be, majd amint az első sáv megüresedett, Adam ismét kiment a szélire. Mintha megkönnyíteni próbálná a dolgukat, az égőpiros Porsche is az első sáv felé igyekezett, láthatóan le akart térni az autópályáról. A zöld Cadillac követte példáját, Adamnak így nem kellett közvetlenül utána hajtania. Ezek együtt lennének? Nem, az nem lehet… Hiszen nem indultak együtt otthonról. Tiszta véletlen, a Cadillac biztos ugyanabba az irányba tart még egy ideig… De hát mit csinál a „célpont”? Viszi a gyermeket a munkahelyére bemutatni? Vagy nem volt kire hagynia? Adam gyors memory scant futtatott le, hol parkolhatna észrevétlenül, ahonnan szemmel tarthatná Julie McKenzie Parfums bejáratát, amikor a piros Porsche hirtelen lefékezett, és leparkolt a két egyirányú út közt található játszótér mellett.

Adam nem akarta csikorgó fékkel felhívni magára a figyelmet, így inkább úgy döntött, arrébb áll meg, ha lehet kívül a követett személyek látószögén. A Porsche mellett elhaladva a tükörben figyelte, amint Julie Gun kiszállt, és körülnézett, mint aki keres valamit, vagy valakit. Adam jó tíz-tizenöt kocsival arrébb parkolt le, miközben nyugtázta, hogy a zöld Cadillac nem csökkentette sebességét, hanem a park végén balra fordult, és eltűnt a fák mögött. Pedig ha tovább követi tekintetével, talán észreveszi, hogy a Cadillac csak megkerülte a fákkal övezett sétány által övezett játszóteret, és a túlsó oldalon parkolt le.

Adam hosszas keresgélés után sem találhatott volna ideálisabb helyet megállni az autóval. Ha egy arra tévedőnek szemet szúrna az autóban tétlenkedő két férfi, akkor onnan is figyelhetnék a sétányt övező fák és bokrok lombjain át a játszótéren történteket, miközben takarásban maradnak. Így Szergej inkább kiszállt s egy padon ülve, ahonnan még jobb belátás nyílt a játszótérre, nyugodtan elővette maroktelefonját és jelentett.

— A kölyök anyja egy keleti vágású, húsz év körüli lánnyal beszélget… Húúú, a kölyök jól bokán rúgta… A kis csaj leguggolt hozzá… Azt hiszem, az anyja rá akarja bízni…

— A kölök nevelőnője is koreai… Biztos nem tudott jönni…

— Igen… Az anya elmegy! Itt hagyta a kölyköt a játszótéren… Hűha! Tud ez hisztizni ám! Ez a kis csajszi nem tudja mire vállalkozott! Ernyő lóg ki a táskájából! Ami azt illeti, elég csúnya felhők vannak. Öltözetéről nézve nem is az a típus, akinek tizenhat éves korában Corvette-et vesznek. Ez busszal jött! Tehát vagy megvárja az anyukát, vagy előbb-utóbb elviszi valahova, de akkor busszal mennek… — tervezett Szergej. — Egy ekkora kölyök még alszik délben-délután. Sokáig nem maradnak itt.

— Inkább taxival viszi… Egy ilyen nő nem buszoztatja a gyermekét. Biztos adott rá pénzt… — akadékoskodott Ivan.

 — Ha mégis busszal vinné a Forest Hillbe, egy utcányira laknak a megállótól. Alig jár ott valaki. Ott elkaphatjuk — tervezgetett reménykedve Szergej. — Nem semmi ez a kis csaj! A kölyök abbahagyta a jelenetet, s elment játszani!

— Oké, figyeljétek tovább! Csak semmi meggondolatlan kezdeményezés! Időnként még jelentkezz!

Szergej az autóhoz ment, és egy folyóiratot vett elő. Azt kezdte „tanulmányozni” az egyik padon, miközben Adam nekitámaszkodott a Chevrolet Trax oldalának, és cigarettára gyújtott, időnként a szeme sarkából hol a gyermeket, hol a nevelőnőt leste. Amint körmére égett a Chesterfield, körülnézett, alig öt méterre tőle látott meg egy kukát. Odalépett, a szélén elnyomta, majd beledobta a csikket. Visításra kapta fel a fejét. Nem hitt a szemének. Johnny Gun épp kitépte magát a bébiszittere kezéből, majd átfutott a bokrok ágai alatt egyenesen Szergej karjaiba. A férfi nem habozott sokat, hanem befogta a gyermek száját, hogy ne visítson, a másikkal felnyalábolta, és máris ott termett a Chevrolet mellett. Adamnak sem kellett biztatás, társát megelőzve ért az autó mellé, kitárva bal hátsó ajtaját, hogy Szergej áldozatukkal együtt beülhessen. Becsapta utánuk az ajtót, ő is beugrott a kormány elé, és indított.

— A francba! Észrevettek! — tolatott ki sebesen, csikorgó gumikkal indítva.

Szergej a kicsivel hadakozva nézett ki a hátsó ablakon, és ő is meglátta a harmincas afroamerikai férfit, aki telefonjával épp lefényképezte őket, majd lázasan tárcsázott.

— Kurva nigger! Egy másodperccel nem tudtál később ide pottyanni? — káromkodott Szergej, még egy-két szaftos jókívánsággal megtoldva a mondatot.

Bár távolról rendőrautók szirénájának a hangja jutott el hozzájuk, egyre halkult, majd egy idő után nem is hallatszott többé, úgy tűnt egérutat nyertek.

— Hűűű, ezt megúsztuk! — ünnepelt Szergej, de egy harapást kapott a kezébe jutalmul, mivel lazábbra engedte a szorítást Johnny száján. A gyerek egy jókora pofont kapott ezért viszonzásul. Szerencséjére a kapálózó testtel hadakozva a férfi nem tudott nagy erőt kifejteni, ám egy ekkora kis testnek így is hatalmas volt.

— Normális vagy? Meg akarod ölni? — szólt rá Adam. — Akkor fuccs a jutalomnak, s örvendj, ha Iván nem lő le azonnal.

Szergej a sarokba lökte Johnnyt, nem hadakozott vele tovább. A gyermek eleinte levegőért kapkodott, eltelt egy kis idő, amíg visszajött a hangja. Akkor aztán teli torokból segítségért kezdett kiabálni.

— Pofa be! Ha megmukkansz, kapsz még egyet! — förmedt rá Szergej angolul.

— Ne hagyd visítani, mert valaki egy mellettünk haladó kocsiban felfigyel ránk!! Egy rémült gyermek… Te mit tennél, ha elrabolnának? Lehet, ijedtében fel sem fogja, mit mondtál neki — csitította Adam, miközben benyúlt a kesztyűtartóba. Maga sem tudta, mit keres, de megakadt a szeme egy tekercs ragasztószalagon. — Csomagold az ülésen levő pokrócba, és ragaszd le ezzel a száját, vigyázz, kapjon levegőt!

— Mennyi kopó van ma az utcákon… — állapította meg Szergej, amikor már a második rendőrautó mellett haladtak el. — Ja, persze, kapott észbe — holnap július negyedike, nemzeti ünnep. — Ám a harmadiktól már a 90-es autópályán, a torkába ugrott a gombóc. Egy, az övékkel azonos színű Chevrolet Traxot igazoltatott éppen. Amikor nekik is beintett, Adam nem tehetett mást, felgyorsított. Azonnal felhangzott mögöttük a sziréna. Szergej nagyot káromkodott.

Szerencséjükre, mire a rendőrök az autójukba ugrottak, jó néhány jármű férkőzött közéjük, és a forgalom is nagy volt. Hiába szirénáztak a zsaruk, a sofőrök nem tudtak helyet adni nekik. Végül többen felszabadították a második sávot a szélső sávba húzódva. Az autópályán tovább menekülni… A zsaruk rádión már biztos segítséget hívtak, s néhány kilométerrel arrább már biztos várja őket egy másik rendőrautó, hiába nyernének egérutat ügyesebb vezetéssel.

Miközben ők csikorgó kerekekkel kanyarodva hajtottak le, a sok, jó szándékkal az első sávra vonuló autó miatt a zsaruk csak némi késéssel tudták követni őket, miközben ők bevettek még egy-két kanyart a mellékutcákba hajtva. A sziréna hangja ismét távolodott. De számítani lehetett rá, hogy másnak is feltűnhet a kocsijuk. A Chevrolet Trax nem egy különleges, feltűnő autó, de nem is túl gyakori Seattleben. Mivel a gyermek szülei nem akárkik, feltehetően már elég sokszor hallotta minden terepen levő rendőr a márkáját, színét és rendszámát is ahhoz, hogy megjegyezze. Meg kell szabadulni tőle, minél hamarább. Nem hajthatnak vele a menedékházig, mert feltehetően helikopterrel is keresik őket, és nyomra vezethetik a kopókat.

— El kell tüntetni a kocsit! A B terv! A bútorszállítóhoz hajts! — adta ki a parancsot Szergej, bár fölöslegesen, mert Adam már amúgy is arra vette az irányt. Nem először rejtettek bele lopott járművet, aztán egy másikkal hagyták el a színteret, ezzel megtévesztve az őket követőket. Általában néhány nap múlva tértek vissza érte, amikorra már kitisztult a levegő. Ezúttal viszont csaknem lebuktak. Alig tudták felhúzni a zárt bútorszállító hátsó ajtaját, mert meg is jelent egy rendőrautó, amelyik szintén nyomukba eredt. Elhajtott mellettük, de egy idő után visszatért, ugyanis a városszéli utca a mezőre vezetett. Ám ekkor már bottal üthette Szergejék nyomát.

Sikerült észrevétlenül beülni a másik autóba, elhaladtak két, szintén a színhelyre igyekvő rendőrautó mellett, de egyik sem figyelt fel rájuk. Ismét fellélegezhettek. Így is jókora kerülővel igyekeztek a hadiszállásukra. Hirtelen megszólalt a telefon. Mielőtt Szergej diadalmasan jelenthette volna, hogy megszerezték a kölyköt, Ivan Kolenchuk üvölteni kezdett:

— Mi a francot műveltetek? Nem megmondtam, hogy semmi elhamarkodott akció, és semmit se tegyetek engedélyem nélkül? Már minden adón Johnny Gun elrablása a sztárműsor! S miért nem jelentettétek hamarább?

— Mert… Amikor az ölünkbe szaladt ott kellett volna hagynunk? Abban a pillanatban senkit nem láttunk, de előkerült egy idióta nigger… És… nem volt időnk telefonálni, mert…  Mert… Menekülnünk kellett, de leráztuk a kopókat! És…

— Kerüljétek meg a Tigris-hegyet[3], ellentétes oldalról közelítsetek ide, a dombtetőn álljatok meg, és nézzetek körül, hogy nem követ-e valaki! Ne hozzátok ide a nyakamra a kopókat!

— Épp azon vagyunk!

— Az elhagyott benzinkútnál Vaszilij vár egy autóval, abba átszálltok, ő viszi a garázsba. Azt, amiben vagytok, át kell festeni. Akadhatott valaki, aki felfigyelt rá, vagy megláthatott, amint vele menekültetek. Lehet, már körözés alatt van!

Amikor bontotta a vonalat, Vaszilij már épp húzta a cipőjét útra készen.

— Felhívod ezen a számon Michael Gunt, az autópályáról. Mondd meg neki, szabaduljon a kopóktól és a sajtótól, ha akarja élve látni a fiát, és kérj… mondjuk… egy millát. Röviden beszélj, nehogy bemérjenek!

 


[1] Sokat gondolkoztam a helyesíráson, mert megszoktuk, hogy az idegen Adamokat Adamnak írjuk (angol helyesírás szerint). A cirill betűs neveket viszont hangzás szerint kell leírni, így: Ádám…

[2] Seattle-t köti össze Denverrel, Seattle központjából indul, és a Tigrishegy (Tiger Mountain) mellett vezet el.

[3] Kis hegy és rezervátum Seattle mellett, a központtól (First Hill) harmincegy mérföldre, a 90-es autópálya mellett. 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.