„Kedves Karcsi Fiam!
Már régebben készültem írni, hogy válaszoljak leveledre. Nagyon rosszul esett azt olvasni, hogy kitagadott gyerek vagy. Édesanyád még most sem tud beletörődni abba, hogy te így gondolod. Tudod te azt nagyon jól, hogy te magad kerested, hogy idegenbe kellett menned. Mert a te engedetlenséged már igen-igen túlment a határon, amit én nagyon keservesen tapasztaltam. És nem csak velem szemben viselkedtél olyan csúnyán, hanem már kiterjesztetted az egész ház népére. Azt hiszem, ezt magad is beláthatod, mert így volt. Te csak magadra gondoltál, azt pedig egy apa el nem nézheti, ha akármi történjen is, mert nekem egyik gyerekem olyan kedves, mint a másik, vagy egyiket épp úgy van jogom büntetni, mint a másikat.
Nade most már hagyjuk el. Térjünk rá, ami életbe vágóbb.
Lent voltak nálunk Jenőfiék disznótoros vacsorán, és én megemlítettem nekik is, hogy tulajdonképpen nekem mi is a szándékom veled.
Én ezt az ajánlatot teszem neked, hogyha te is elfogadod.
Ha elvégezted a női-fodrászat tanfolyamot, gyere haza, és augusztusig dolgozzál nálam, mint segéd. Adok 18 pengőt havonta. Legalább augusztus végéig össze tudsz hozni egy szép kis csomó pénzt, hogy magadat ki tudd staférozni kis ruhával, amihez mi, szegénységünkhöz mérten hozzá fogunk járulni. És augusztusban, vagy szeptember elején tartsátok meg az esküvőt.
Esküvő után dolgozzál nálam, és Jenőfiéknél laknátok, lennétek teljesen.
Esküvő utánra ezeket a fizetéseket és javadalmazásokat ajánlom föl:
Segédi fizetésnek havonta 25 P-t és 8 mm búzát. Szerezzél magadnak külső női vendégeket, az mind a tiéd lesz. Azt hiszem, 10-15 itteni vendég lesz az üzletben, és vidékiek is fognak ide járni, én azt az üzlet szolgáltatásába föl fogom vezetni. A kiszolgált ondolálás után 20% a tied lesz. Én beállítok egy asztalt a női kiszolgálásra, esetleg fülkével.
Nagyon jól gondold meg és írjál részletes válaszlevelet.
Jenőfiékkel ugyanezeket mi már megbeszéltük, ők is helyeslik ezt a megoldást.
Hát máskülönben hogy vagy? Jövő héten fogunk küldeni egy kis kóstolót a disznóvágásból. A kis hízók nagyon szépek lettek, a Mama büszke rá, hogy ezeket ő nevelte.
A lányok szorgalmasan varrnak, a bérmálás május 7-én lesz, az ikrek már nehezen várják.
Jóska szeme igen szépen gyógyul.
Szeretettel csókolunk valamennyien,
maradok szerető Apád
Ozora, 1934. március hó 2-án
Kedves Karcsi!
Én is írok, csak pár sort, mert ma délután voltunk Arankáéknál. Olyan finom kenyeret sütött, hogy az csoda! Az édesanyja keze nem gyógyul, a doktor kezeli, sokat szenved vele, nagyon rosszul néz ki szegény, úgy sajnálom! Arankának sok a dolga…
…
A csomagot rövidesen küldöm,
csókolunk mindannyian, szeretettel:
Édesanyád”
Aláírta Laci és Bözsike is… Karcsi egy kis ideig elgondolkodva nézegette még a levelet, aztán számolni kezdett.
„Nem hiszem el! Az apám úgy állítja be, hogy ez bőkezű felajánlás. Attól se fél, hogy még meggondolom, inkább Pesten maradjak-e. Tudja ő jól, hogy Aranci nem tudja elhagyni a szüleit, én meg őt — töprengett keserűen. — A fizetésemből meg már előre levonná az otthoni koszt-kvártélyt… Méghogy egy szép kis csomó pénzt tudnék összehozni havi 18 P-ből, három-négy hónap alatt! Épp annyit, hogy semmit se tudjak kezdeni vele. Mézesmadzag az üzletében kialakított női fülke ígérete, ami nem is biztos, amiben persze én biztosan végleg csak segéd lennék, és a bevételem nyolcvan százaléka a főnöké! Csakhogy én nem akarok örökre kisfizetéses segédje maradni az apámnak! Nem csoda, hogy Jenőfiék mindenbe beleegyeztek, hiszen az ajánlata a sok éves zsebpénzhez mérten valamivel jobb, különben is, ők az önálló üzletben bíznak, azt tervezik, mint én, de ezt nem árulhatták el.”
Ahogy a tanfolyam a vége felé közeledett, Karcsira már minden női hajat rábízott a főnöke, így a sikeres vizsga nem lehetett kétséges, minden nap gyakorolhatott. Már kissé felszabadult lélekkel vett részt az egylet rendezvényein, csoportos színházlátogatásokon, kirándulásokon a Normafához, barátságokat kötött, és látogatta Dodit — Margit nagynéni „édesmostoha” lányát, akit már nagyocska bakfisként hozott házasságukba Hauck János —, meg Szóládi Bözsit, Aranci „igazi” unokatestvérét.
Mama kérésére időnként Károly bácsiékhoz is elment, de soha nem kért volna tőlük segítséget. Hanem egy alkalommal a bóbitás szobalány állította meg az előszobában, kérte, ott várjon. Ilonka nénivel tért vissza, aki sietett elé, közölte, nagybátyjánál fontos megbeszélés van, így kedvesen a konyhába kalauzolta, a „lányra” bízva a rokont. A bőséges uzsonna felett elsuttogta a csinos szobalány, kiket fogadott és jelentett be, felsőházi tagokat és magas rangú egyházi személyeket sorban. Karcsi nem sértődött meg, de többé nem érezte kötelességének felkeresni őket. „Huszár Károly még mindig felsőházi tag, fontosabb személy annál, hogy egy fodrásztanuló borbélysegédet unokaöcsként bármikor fogadjon” — szögezte le magában, aztán napirendre tért felette.
Otthon politikáról, főleg Trianonról nem illett beszélni. Abba már H. K. beleszólása kevésnek bizonyult, befolyása semmi nem maradt, de nevét nem kellett adnia hozzá. A megalázó békeszerződést 1920. június 4-én írták alá Versailles-ban, a március 15-én alakult új kormány képviselői. Addig testvérére büszke volt a Mama, ezután is felnézett rá, de fájt érte a szíve, arról azonban hallgatott. Karcsi akkor még csak tíz éves volt, mit is érthetett volna az egész politikából. Mire megértette, már másról szóltak a család gondjai.
Szívesebben emlékezett arra, amiket a Mama jókedvében mesélt.
Jóskával volt terhes, amikor a még csak országgyűlési képviselő bátyja oldalán részt kellett vennie egy vacsorán. Finoman egyszerű kis ruhájában, diszkréten domborodó pocakkal és szorongó szívvel érkezett. Tisztelettel vették körül, minden feszélyezettsége elszállt, jól érezte magát a rangos társaságban, míg fel nem tálalták a homárt. A piros rákok láttán szó nélkül lefordult a székről, és egyetlen mentsége a várandós állapota volt, amit még magyaráznia sem kellett.
Karcsi ismerte Károly bácsi szegénység elleni határozott törekvéseit, nézeteit. Példaadó eredményeit és katolikus elkötelezettségét tisztelte, de szeretni közvetlenségéért, természetességéért tudta, ha otthon, házikabátban együtt volt a családdal, vagy rokonai körében mozgott. Nem tagadta meg őseit, nem titkolta szegény rokonait, de nem is protezsálta őket soha. Szerinte a tehetség utat vág magának, példa rá ő maga, aki az osztatlan iskola hevenyészve ácsolt néptanítói katedrájától a bársonyszékig jutott.
Sok legenda terjedt humoráról és kiszólásairól is a hozzátartozói körében. Amikor a magas rangú angol diplomatával tárgyaltak a Parlamentben, tudta, hogy nem lesz ideje otthon ebédelni, feleségét kérte, hogy délben küldjön be neki egy tál meleg ételt. Majd ő maga a kis cseléddel is megbeszélte.
— De hol találom meg én a kegyelmes urat? — ijedezett a lányka.
— Ne félj, az altiszt eligazít, csak mondd a nevem.
— Jaj, de én azt se tudom, hol kell bemenni abba a hatalmas házba!
— Azt tudod, hol az Országház. Oda találsz?
— Tudom, oda hát.
— Azt is láttad, hol van a lovasszobor? — célozott Andrássy Gyula lovasszobrára.
— Láttam.
— Hát, a ló seggénél lévő kapun menj be — vágta ki egyszerűen az elnök úr, és a lányka megcsippentve szoknyáját, csak pukedlizett egyet széles mosollyal.
* * *
Karcsi már el se tudta dönteni, mi lenne jobb számukra, ha pénztelenül kényszerítve elfogadja apja felajánlását, vagy rábeszélje-e Arancit, hogy kövesse őt a fővárosba, nem sokkal ígéretesebb jövő elé… Úgy tervezték, húsvétkor, ami április 1-jére esett, mindent megbeszélnek otthon, és kitűzik az esküvő időpontját. Nagy izgalommal készült Karcsi élete meghatározó eseményeire, a vizsgákra, no, meg az egyezkedésre apjával, de álmaik beteljesülésére leginkább, amikor oltárhoz vezetheti Arancit.
Jenőfiéknél készült a kelengye, rokonlányok segítségével fel is gyorsult, ám Juliska mama asztmája is súlyosbodott, keze sem gyógyult, márciusban napról-napra többet szunyókált, amiért úgy mentegette magát, hogy erőt kell gyűjtenie az esküvőig, aminek legalább olyan szépnek kell lennie, mint Ilonkáé volt.
— Édesanyám, én nem akarom a fél falut meghívni, a rokonok épp elegen vannak… — guggolt elé Aranka.
— Bízd csak rám, ez ne a te gondod legyen — halvány mosollyal simogatta meg kis kedvencének az ő kézfején pihenő kezét.
* * *
A legényegyleti szobában mélyen aludt a négy fiatalember. A hajnal még erőtlenül küzdött a sötéttel, de a szobába már derengés kezdődött, amikor a kis zaj ellenére is felriadt az egyik fiú. Karcsi lökte el a papucsát az ágya mellől, és kísértethez hasonlítható mozdulatokkal, mezítláb lépegetett az ablak felé. Előbb csak álmosan pislogott rá a rémült fiatalember, de hamar rájött, alva jár a szobatársa.
— Hé, fiuk, ébresztő!
Karcsi ettől se tért magához, de a többiek bámulva ültek fel, és füleltek. Valamit motyogva ért az ablakig, nyúlt a kilincsért, és már tárta is fel az ablakszárnyakat, hajolt ki mélyen. Társuk kiugrott az ágyból, megfogta az alvajáró karját.
— Ne bolondozz, mi van veled!? — szólt rá.
— Harangoznak… már harangoznak… — vált érthetővé a motyogása. Ekkor már mind a hárman fogták, nehogy kiugorjon. — Ott jönnek… ott… — mutogatott tétován. — Harangoznak.
— Nincs ott senki, dehogy harangoznak, gyere, feküdj vissza.
Betuszkolták az ágyba, nem ellenkezett, csak folyamatosan dünnyögte, „már harangoznak… ott hozzák…”, aztán álomba zuhant. A három ifjú embert a hideg rázta ki, ilyent még nem éltek meg. Vacogva lapultak a takaró alatt, miközben kivilágosodott. Egyszer csak megmozdult végre Karcsi. Ugrásra készen vártak. Nem történt más, csak megszólalt:
— Hogyhogy mind ébren vagytok? Csak nem kiabáltam?
— Miért gondolod?
— Mert olyant álmodtam. Fiuk! Nagyon rossz érzésem van. Szerintem meghalt az anyósom.
— Ugyan már…!
— A toronyban voltam, valaki nem hagyott harangozni, de hallottam a harangszót. Lenéztem a térre, és tisztán láttam a gyászmenetet. Tudtam, hogy Aranka édesanyját hozzák.
A délelőtti postával egy rövid levél és egy távirat érkezett. Aranka írt a húsvéti készülődésről, hogy mennyire várja haza, és édesanyjáról annyit, hogy nagyon akar erősödni, de ő egyre jobban aggódik érte, mert inkább gyengülni látja. Imádkozik érte, és reménykedik, hogy a tavasz segíti majd a javulást. A dátum két nappal előbbi.
A távirat aznapi dátum, és a halálhírt hozta.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Pápay Aranka
