Kényelmetlen – 1.

Illusztráció: Eurfátesz a bibliai Ígéret földjének északi határa

Ülök egy kényelmetlen fotelban és hagyom messze futni a fantáziámat.

Mondom, kényelmetlen a fotel, most az, mert olyan dolgok foglalkoztatnak, amik miatt kínosan érzem magamat. Egy-két valós tény ismerete után messze, idegen tájakra barangol a képzeletem.

Lehunyt szemem előtt megjelent, akire gondoltam: Ahmed, az olajbarna bőrű, sötét szemű férfi. Lehet huszonhárom éves. Egyetemre jár, az isztambuli Műszaki Egyetem hallgatója. Tanulmányain kívül sok minden érdekli.

Tanul? Nem, rosszul gondolom, alig kell tanulnia, hiszen első hallásra megjegyez mindent. Így aztán sok szabadideje marad. Társaságot pedig nem is kellett keresnie mindig voltak körülötte, sokan szerették a mindenre nyitott, értelmes fiút. Mert a mai különös világban élt, ahogyan mi is, hamarosan megismerkedett arab fiúkkal. Voltak közöttük, akik itt tanultak, másokat pedig a változó idők sodortak északabbra Irakból, Iránból.

2015-öt írtunk abban az esztendőben, amikor Ahmed érdeklődni kezdett vallási dolgok iránt is. Baráti beszélgetések után hasonlítani kezdte az iszlám irányzatait, egyre jobban elmerült tanulmányozásukban, annak ellenére, hogy ő nem nagyon részesült vallási neveltetésben.

Hitét örökölte szüleitől, ennek megfelelően muzulmán volt, annak is a szunnita ágát kapta, amellyel nem sokat törődött ez idáig.

Most viszont egyre jobban elmerült a hit világában, sokszor alig aludt éjszaka. Olvasott, gondolkodott. Allah és Mohamed igazságait kutatta. Fiatal kora ellenére gyakran gondolt rá, vajon mi lesz vele, és az emberekkel haláluk után.

Tanulmányozta a keresztény vallást is.

Olvasott az időszámítás utáni 6oo-as évekről, a keresztény vallás kettészakadásáról, Rómáról, Bizáncról, ez utóbbi földrajzilag is közelebb állt hozzá, talán jobban is érdekelte.

A bűnbánat, a megbocsátás fogalmai sok nyugtalan éjszakáját betöltötték.

Különösnek találta, hogy a vallási szakadás és az úgynevezett barbárok mennyire befolyásolták Európa sorsát, akkori hanyatlását. Azt pedig végképp furcsának találta, hogy abban az időben mennyi történeti leírást őriztek meg az arabok… és milyen hatalmas volt a birodalmuk…

Ahogy múlt az idő, egyre több arab család érkezett az országba. Tudott a közel-keleten dúló helyi háborúkról is. Gyakran megállt a szeme az éhesen futkározó idegen gyerekeken, szüleiket is megnézte (ha azokat látta egyáltalán), néha nem is tudta kikhez tartoznak a kicsik. Akkor újra eszébe jutott a keresztényi megbocsátás. Ezt a nyomort, a hazátlanságot is meg kellene bocsátani, azoknak — ott?

Eszébe jutott Ali és barátai, akik Irakból jöttek. Tegnap a Koránból citáltak, dzsihádról beszéltek, s arról, hogy jönnek még rokonaik, akik Európába igyekeznek, de várniuk kell, mert csak lassan haladhatnak előre. Ali testvére már Németországban van, dolgozik. Ő is menne utána, de még nem lehet.

— Elárasztják az országot, mi lesz velünk? — tépelődött Ahmed. Szülei jártak eszében, akik az Eufrátesz  menti Erzurumban laknak. Lassan sem tanulni, sem élni nem lehet olyan nyugodtan, mint eddig.

Másnap megkereste barátját, Alit. Késő délután leültek egy kávézó teraszára, beszélgettek az életükről, a világ dolgairól.

— Szeretnék valamit elmondani… — s elhallgatott Ali.

— Mondd nyugodtan! Hallgatlak.

— De itt nem lehet, látod mindenütt emberek, idegenek, nem tartozik másra, csak veled szeretném megosztani.

— Megértelek, úgyis kérni akartalak, hiszen már régebben ismerlek. Gyere velem a hét végén haza a szüleimhez. Erzurumban remélem, nyugodtan beszélgethetünk…

Ali boldogan mondott igent.

Hosszas szülői ölelgetések, meghitt családi beszélgetések után a két fiú lesétált az Eufrátesz partjára.

A folyó fogyatkozó, pocsolyaszínű vize lustán hullámzott, párolgott a melegben.

Itt nem zavarta őket senki, Ahmed nyugodtan kérdezhetett. Ali pedig mesélt az otthonáról, a rommá lőtt utcákról, a nyomorról. Azután mély lélegzetet vett, s rászánta magát, hogy végre elmondja az igazat:

— Elmegyek, Ahmed. Európába megyek gyalog, ha kell, át a határokon, ha másként nem lehet, szökni fogok, nem állíthat meg senki. Jól akarok élni, elég volt mindenből! Annyi halottat láttam, hogy arra nincs szó.

— És a pénz? Honnan lesz pénzed?

— Kaptam. Mindenki kap, aki csatlakozik hozzájuk.

— Kikhez? Hova? — csodálkozott Ahmed.

Hosszú történet következett. Ali járt Rakkában. A lakásán tartja azt a fegyvert, amellyel tervei, megbízatása szerint Párizsba megy az ősszel, a többi társával.

— Mi lesz Párizsban?

— Azt kérdezd, mi van ott. Ne is kérdezz! Fertő. Karikatúra Mohamedről, és a nők… erkölcstelenül élnek, mégis felnéznek rájuk a férfiak! Férfiak? — gúnyosan nevetett. — Tudod ugye, miről beszélek?

— De az életed?

— Mit ér az itt? Nézz szét, hogyan éltek ti is? És még nincs vége, sokan jönnek, egyre többen… Gyere velem! Jobb élet vár ránk Európában, meglátod…

Ahmed habozott.

— Holnapig várj, kérlek, még gondolkodnom kell!

 

A Magasságos Hadúr különös kártyajátékot játszott az idők kezdete óta. Rakta a lapokat, furcsa figurákkal — mondhatnám pasziánsz, de a lapok, a tét sokkal komolyabb volt. Annyiban hasonlított az említett játékra, hogy egyedül kártyázott.

 

  Folytatása következik

31látogató,1mai

Szerző Sonkoly Éva 597 írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"

24 Komment

  1. Valóban így van ahogy írod Attila, de az érdeklődés még nem jelenti a keresztény hittel valóm azonosulást… csak é r d e k l ő d i k, olvas róla, elgondolkodik igaz, vagy sem… Aztán jön egy barát, aki hosszasan beszél valami másról, olyan hitről amely közelebb áll a török nép fiához, aki ha nem hithű muzulmán mégis vonzza valami abba a másik, ígéretes világba.
    Ne feledjük az életkorát sem, bizony bármennyire “okos” is az élettapasztalata még kevés.

  2. Értelek Attila, megértelek.
    Van nekem olyan török ismerősöm, akitől hallottam hasonló történetet.
    Nem biztos, hogy mindig egyforma marad az emberek neveltetéséből fakadó érdeklődése. Pont a mai világban fordulhat elő, hogy a körülötte levő sokféleség (más hitű, másféle kultúrából hirtelen előbukkanó emberek) felkeltik az érdeklődést másféle, akár keresztény vallások iránt is, aztán felcsipegetve ezt-azt talán csak a kíváncsiság viszi őket még felderítetlen utakra. Talán kudarccal végződik az utazás, talán másként, az is lehet, hogy megreked az álmok világában…vagy később rátalál a könyörtelen valóság, s fizetnie kell a tévedésekért… nem tudom. Még nem tudom. 🙂 Vagy mégis?

  3. Nekem a tobbiekkel ellentetben hianyerzetem van, meg pedig nem is keves. Nekem nem vilagos, sot ellentmondasos Ahmed szemelyisege. A nem tul vallasosan nevelt fiatal ferfi miert fordul a vallas fele? Miert a keresztenyseg tanai fele is, mohamedan letere? Miert lehet a kereszteny erkolcstelenseggel csak ugy elbolondoitani, hogy csatlakozzon az Iszlam allamhoz? Ali figuraja tisztabb. Varom a harmadik reszt, a masodikkal kezdtem, nekem kisse zavaros meg a tortenet. De a tema erdekes, kivancsi vagyok mit hozol ki belole, s remelem, ketelyeimre a kesobbiekben valaszt kasok

  4. Nehéz fába verted az irószerszámod kedves Éva! Remélem nem fog beletörni. Várom a folytatást és tudom nem fogok csalakozni mert mindig hozol valami újat érdekeset az irásaiddal. Aktuális a téma és a bizonyos Nagy hadúr nem egyedül rakosgatja a kártyáit. Talán az a baj hogy túl sokan és tul sok érdek ütközik. Erre mondják azt, hogy a téma az utcán hever csak fel kell csioegetni.

Hagyj üzenetet