Mivel Meggie nem kapott engedélyt a dosszié tanulmányozására, leült egy padra. Körmét rágva várta az eredményt. Nemsokára megjelent a rendőrnő, és leült a riporter mellé. Gondterheltnek látszott.
— Neveket nem mondhatok, főleg, mert újságíró és TV-riporter. A férfi Newcastleben született. Brit. Orvosprofesszor, immunológus, a transzplantált betegek átültetés utáni kezelésére szakosodott. Nevadából költözött át nemrég Portlandba, Oregonba.
— S onnan jött ide gyermeket örökbe fogadni? Remélem, nem hiszi el! Oregonban és Nevadában is voltak a szervátültető maffiának fiókjai!
— Ezt a kérdést Mrs. Thomson is feltette nekik. Mrs. Morgan gyermekkoruk óra ismerte az ikrek édesanyját. Egy iskolába jártak. Nem tartott vele szoros kapcsolatot, csak nemrég jutott el hozzájuk a hír, hogy Mrs. Julia Fergusson meghalt és az ikrek árván maradtak. Gyermektelenek és már egy ideje kacérkodtak az örökbefogadással. Amikor ezt megtudták, úgy döntöttek, őket választják.
— Pont most! — tamáskodott Meggie egyre idegesebben. — És hol ismerkedtek meg az ikrek édesanyjával? Nevadában? — tette hozzá gúnyosan.
— Nem. Mrs. Morgan születési helye Mochola, Ukraina.
— Ivan Kolenchuk is ukrán volt, amint az Oblemenko-klán számos tagja is, nemcsak Julia Fergusson! És Ivan Kolenchuk az ikrek minneapolisi fényképével zsarolta meg Adam Fergusont! Így vette rá, vegyen részt Johnny Gun elrablásában!
A rendőrnő leült és gondolkodóba esett.
— Az asszony lányneve valahonnan ismerős… Valahol nemrég hallottam a Solohov nevet — szólta el magát maga elé motyogva, száját töprengve öklére helyezve. Meggie mégis meghallotta.
— Katya Solohova! Neki akarták átültetni Johnny Gun szívét!
Ez már a rendőrnőnek is sok volt a véletlenekből. Közben kollégája is megjelent és akadékoskodni kezdett, bár erőtlenül, inkább újabb érveket keresve önmaga meggyőzésére.
— Azt nem bírom felfogni ésszel, miért kell egy orvos házaspárnak Portlandból idejönnie kivégezni az ikreket? Ez nem illik a képbe. Az orosz maffiának nem akadt más embere, aki elvégezze a piszkos munkát?
— Nem is ők végeznék el. Viszont gyanún felül álló felderítők. Egy szimpatikus házaspár, az asszony ukrajnai, akárcsak a gyermekek anyja, akit állítólag ismert is… De ezt nem lehet ellenőrizni, hiszen Julia Fergusson meghalt. Esetleg elrabolhatják… — gondolkozott el Meggie. — Lehet, ha velük zsarolják Adam Ugorskyt, visszavonná tanúvallomását… Kérem, a gyermekek életveszélyben vannak itt Minneapolisban!
A rendőr bólintott, majd tárcsázott. Hamarosan megérkezett egy hadnagy is a tanúvédelemtől. Végighallgatta az érveket, majd megcsóválta a fejét.
— Valakit a tanúvédelembe helyezni, az nem kis pénzbe kerül. A program kasszája viszont nem feneketlen hordó. A bevett személynek nemcsak bizonyítottan — nyomta meg a szót — kell veszélyben lennie, hanem fontos adatokkal kell szolgálnia és tanúskodnia is. Sajnos az utóbbi feltételek nem teljesülnek… — sóhajtott tehetetlenül. — Ám egyetértek önnel — fordult Meggie felé, legalább amíg tisztázzuk az örökbefogadó házaspár ügyét, a gyermekeknek el kell tűnniük szem elől. Még biztonságosabb, ha a városból is. Ha feltételezéseik valósak, az árvaházban valóban nincsenek biztonságban. Oxana Morgant, született Solohovat és férjét, Dr. Giles Morgant hiába tartóztatnánk le. Egy kezdő ügyvéd is szabadlábra helyeztetné őket. Bizonyíték ellenük nincs. És van még egy kételyem. A gyermekeket valaki lefényképezte itt Minneapolisban még Adam Ugorsky börtönből való szabadulása előtt, előre megfontolt szándékkal. Miért csak most kezdtek kutakodni utánuk? Ha egy idevalósi ismerte őket, miért nem tudta, hogy árván maradtak, minek kereste őket az elhagyott házban?
— S ha mégis tévednek? És mégis igaz, amit ez a házaspár állít? Ekkora esélyük az ikreknek nem valószínű, hogy lesz valaha is az örökbefogadásra — kapcsolódott be a vitába Mrs. Thomson.
— Ha jól ismerem a törvényt — fordult szembe vele Meggie keresztbefont kézzel, támadóállásban — örökbe fogadás előtt a gyámhatóságnak meg kell vizsgálnia az árván maradt gyermek szóba jöhető rokonait, és csak azok kizárása esetén lehet örökbe adni őket. Az ikreknek van egy féltestvérük Seattleben, Adam Ugorsky.
— Egyrészt kiskorú… — vett fel hasonló támadó pózt Mrs. Thomson is, ám Meggie idegesen félbeszakította.
— Ebben a hónapban tölti a huszonegy évet…
Ám Mrs. Thomson sem hagyta magát.
— Egy börtöntöltelék. Visszaeső bűnös! Ráadásul agresszív. Harald Fergussont, aki apjaként nevelte, úgy megverte, hogy két hétig feküdt a kórházban. Az akkor szenvedett sérülései okozták korai halálát. Mrs. Fergusson halálos ágyán a lelkemre kötötte, nehogy azt a gazembert a közelükbe engedjem!
— Harald Fergusson, Adam Ugorky mostohaapja iszákos volt. Halálának oka alkoholista májzsugor. Mostohafiát rendszeresen verte, aki egyszer fellázadt, éspedig akkor, amikor részegen öccseit bántalmazta. Egyébként Adam Ugorsky más helyett ült börtönben! Ivan Kolenchuk tettét magára vállalta cserébe azért, hogy fizessék ki édesanyja életmentő műtétjét. Sajnos hiába…
— De gyermeket rabolt! — vált élessé Mrs. Thomson hangja.
— Majd megmentette az életét! Nélküle szervdonor lett volna Johnny Gunból. Ha az általa elrabolt gyermeket rá merik bízni szülei, talán saját öccsei sem lennének veszélyben, minimum egy találka erejéig.
— Ezek a gyermekek elvesztették három év leforgása alatt édesapjukat, édesanyjukat, majd nagymamájukat, aki megpróbálta őket helyettesíteni. Közben testvérüket is, aki mostanig, amíg meg nem tudta, hogy a fiúk házat örökölnek, nem érdekelték az öccsei. Egy lapot nem írt nekik legalább születésnapjukra, karácsonyra… Nem szabad kitenni őket még egy csalódásnak.
— Adam Ugorsky írt nekik, erre a címre. Ám a levelek mégis „címzett elköltözött” felirattal mentek vissza… Közte és Mrs. Fergusson között mindig ellenséges volt a viszony, főleg miután megverte Harald Fergussont. Rá lehet-e bízni a gyámságot? Innen a távolból, Minneapolisból nem lehet eldönteni. Az ön gondolatmenetét folytatva, a gyermekek ép pszichikuma számára jelentős lehet, ha az elveszettnek hitt testvér mégis felbukkan. Még sincsenek egyedül a világon… Mégse hagyja el őket mindenki. Kellenek valakinek…
— S ha csalódás lesz a találkozás?
— S ha csalódás lesz az örökbefogadás? — ellentámadott ismét Meggie Spark. — Annyit mondhatok, több helyről hallottam, Adam imádta öccseit, ők is bátyjukat… Tegyük lehetővé a találkát, kísérje el ön személyesen őket. Ha Adam Ugorsky mégsem megfelelő gyám az ikrek számára, és a Morgan házaspárról való feltételezéseink is vaklárma, akkor is hasznos lenne e gyermekeknek, ha néha találkozhatnának testvérükkel. Portland csak százhetvennégy mérföldre van Seattletől… Tegyük lehetővé a találkozót, két legyet ütve egy csapásra. Ha bántani, vagy elrabolni akarja bárki is az ikreket, akkor legbiztosabb elvinni őket innen. Mire rájönnének, hol vannak, addig tisztázódik Morganék szerepe is. Ha veszélyben lennének, a tanúvédelem is kapott néhány nap haladékot egy megoldás számára. Jöjjön velünk ön is, Mrs. Thompson!
— Ha egyáltalán akarnak még találkozni vele… Az egyiket, azt hiszem Abelt személyesen hallottam bátyja ellen kifakadni… — felelte Mrs. Thomson. — És mondja Mrs. Spark, miért olyan fontos önnek ez a találka? Személyes motiváció hajtja, lerí önről! — vetette el a gyanakvás magvát.
Ám Meggiet sem olyan fából faragták, hogy megrettenjen egy ilyen gyanúsítgatástól, és meghátráljon.
— És önnek milyen személyes motivációi vannak Mrs. Thomson, hogy a találka ne jöjjön létre? Mert önről is lerí…
Az idős nő szeme nagyot villant, és epésen szakította félbe a riporternőt:
— Mrs. Fergusson halálos ágyán rám bízta az unokáit, és megígértette velem…
Ám Meggie sem kegyelmezett:
— Előítéleteivel együtt…
A rendőrnő jónak látta közbelépni, mielőtt tettlegességre kerülne sor.
— Szerintem kérdezzük meg a gyermekeket, akarják-e látni a bátyjukat… Gondolom, abban ön is egyetért, Mrs. Thomson, pillanatnyilag az ikreknek nem biztonságos hely az árvaház.
Az ésszerűség végül győzedelmeskedet az indulatokon, irány az árvaház. A megoldáskeresés, miként hozzák a hatéves fiúcskák tudomására a helyzetet és a bátyjukkal való találka lehetőségét, aztán véget vetett a feszültségnek, még mielőtt odaértek az árvaházhoz. Ám Meggiet igencsak mellbe vágta Abel rövid, de velős válasza, amikor a megegyezés szerint a rendőrnő szegezte nekik a kérdést: akarnak-e bátyjukkal találkozni?
— Nem!
Azonnal felhangzott a visszhang is Aaron szájából, azzal a dacos tekintettel, amely Meggiet kislányára emlékeztette. Olyankor nézett így, amikor spenóttal kínálta, vagy valami látványosan gyanús kinézetű, számára új étellel. A spenótot egyenesen gooseshitnek (libafos) titulálta, s fogait is összeszorította, nehogy édesanyja megtömje egy kiskanálnyival is.
— Erről beszéltem, Mrs. Spark… — nézett rá Mrs. Thomson.
A sajtó kezdte megunni a hiábavaló posztolást a Gunék háza előtt. Bármely faggatást Michael és Julie az exkluzivitási szerződés mögé bújva rázott le. Minden csoda három napig tart, a Bogoljubov és az Oblemenko klánok meg a neves orvosok letartóztatásai több szenzációval látták el a közvéleményt. Bár Adam élete továbbra is címlaptörténet maradt, azt a rohamot, mint rögtön Johnny elrablása, majd Adam bébiszitterként alkalmazása után nem kellett átvészelniük többé.
Amint szabadult a bébiszitterkedésből, Adam mindig beült a lugasba tanulni. Péntek délután se tett másképp. Julie zavarta meg.
— Téged keresnek… — nyújtotta át neki a hálózatos telefon mobilját. — Majd hozd be, ha befejezted.
— Ki az? — hökkent meg, de átvette a kagylót.
— Donna Winter vagyok. Tanárnő — mutatkozott be a hívó. — Egy külvárosi negyedben tanítok. Sok a problémás gyermek az iskolánkban. Szeretném megkérni, tartson előadást nekik, miként csúszott le a lejtőn, miután „eladta lelkét a sátánnak”, amint a cikkben vallja. Nem gondoltam ingyen. Egy alapítvány állná a költségeket…
Amikor Adam visszahozta a kagylót, Julie kérdőn nézett rá:
— Remélem, igent mondtál!
— Gondolkodási időt kértem… De azt hiszem, elfogadom. És megfogadom Mr. Gun tanácsát is. Ha leérettségiztem, beiratkozom a tanítóképző collegeba. Egy ilyen iskolában talán elfogadnak tanítónak…
— Ilyennek akarlak! — mosolygott rá Julie biztatóan.
Még aznap éjjel, meghalt Katya Solohova. A Gun család fellélegezhetett, hiszen a kis maffiózó-unokának nincs szüksége többé donorra. Mivel éjjel történt, Michael is csak másnap, szombat reggel értesült a hírről. Hívta Meggiet, de akkor ő épp repülőn ült, így telefonját lezárta. A viszontlátás örömében, majd a Fergusson-ház meglátogatása közben elfelejtette telefonját újraindítani. Az ügyvédnek, aki nem tudott a riporternő magánakciójáról, kisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy ismételten hívogassa, vagy SMS-t küldjön neki.
Következő este Bogoljubov is meghalt, alig egy nappal élve túl unokáját. Feltehetően Katya halálálhíre is megrövidítette napjait. A banda tagjai pedig a „keresztapa” halála, és a számba jöhető helyettesek letartóztatása után menteni próbálták saját bőrüket, egymásra kenve, amit lehetett. Akadt csiripelő madárka, bűnbakjelölt elég…
Amint a hír birtokába jutott, Michael ismét próbálta hívni Meggiet, de hiába. A robot felelt: „A hívott szám nem kapcsolható…”
Valahova elmehetett weekendezni kislányával, ahol nincs jel… — gondolta, s nem próbálkozott tovább.
Meggie csak másnap a repülőn vette elő a telefonját, lezárni, mielőtt felszállnak. Meglepetésére a hosszan megnyomott gomb nem ki, hanem bekapcsolta a készüléket. Michael Gun, két nem fogadott hívás. Hmmm… Figyelembe véve a kétórányi időeltolódást is, illetlenül korán van, főleg vasárnap… Gondolt egyet, írt egy SMS-t.
„Elnézést, csak most láttam hívásodat. Épp repülőre ültem Minneapolisban, az ikreket megtaláltam, ha megérkezek Seattlebe, hívlak, és bővebben tájékoztatlak. Meggie”
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
