Avi Ben Giora. : Imola 5.

 

Délfelé megálltak, hogy elfogyasszák, amit a háziasszony csomagolt be nekik.

— Ha ilyen jó tempóban tudjuk megtenni a még hátralévő utat, mikor a Nap lemenni készül, Pannonhalmán lehetünk — gondolkodott hangosan Marika.

— Az nagyon jó lenne — sóhajtott útitársa.

— Nagyon vágyom már egy kis hideg vízre. A tej, amit becsomagoltak nekünk, már fogytán van. Nem igazán jó szomjúságoltó.

— Várj türelemmel. Még pár óra gyaloglás, s célba érünk — bíztatta a barátnője.

Útjuk hátralévő részében csak pár katonai teherautó porzott el mellettük. Egy sem állt meg, hogy felajánlják a segítséget. Vagy nem volt helyük, de lehet, hogy mivel gyerek kinézetük volt mind a kettőjüknek, nem érdekelte őket. Még szerencse, pedig Marika közel járt a tizenhathoz, míg Imola tizennégy múlt. Ez azonban nem látszott, még a közvetlen közelről „vizslató” szemeknek sem. Mindketten gyermeknek tűntek a szemlélők számára.

A Nap éppen lebukni készült, amikor elérték a pannonhalmi dombot, ahol az apátság magasodott. Talán ez Magyarország egyik legrégebbi temploma. Még Géza fejedelem alapította, és I. István király sokat időzött itt. A lenyugvó Nap szinte bearanyozta az egész tájat, és ez a tetőn — mely csodával határos módon teljesen épen maradt, mint az egész épület — szikrázva verődött vissza.

— Üljünk le egy kicsit megpihenni, Imola! Elfáradtam.

— Ugyan már, ne butáskodj. Alig tíz perc ez az emelkedő az apátság kapujáig. Majd lesz éppen elég időnk kifújni magunkat, ha bent leszünk.

Felkapaszkodtak a meredek domboldalon. A kaput éppen akkor akarta zárni egy barát.

— Mi járatban vagytok? — kérdezte a lányokat.

— Szeretnénk beljebb kerülni, ha lehet. Hosszú még az utunk, szállást keresünk éjszakára.

— Hova igyekeztek, és honnét jöttök?

Imola egy pár mondatban elmondta, a történetüket.

— Gyertek beljebb. Bejelentelek benneteket az apát úrnak. Az apátságban nincsenek nők, kivéve azokat, akik naponta járnak be, és segédkeznek nekünk a konyhán, illetve más házkörüli munkákban. Van pár menekült még, akik itt kerestek menedéket, s kaptak is. Páran még itt vannak. Holnap, ha igaz, jönnek értük egy busszal, és elviszik őket a Vöröskereszt egyik táborába. Ha kis szerencsétek van, akkor talán ti is el tudtuk menni velük egy darabon. Várjatok meg itt, azonnal szólok az apát úrnak, hogy beszélni szeretnétek vele.

Nem várakoztatták meg nagyon a lányokat.

A főpap a bejelentkezésük miatt félbeszakított egy megbeszélést.

Miután beléptek a nagy fogadóterembe, hellyel kínálta őket.

— A testvér, aki bejelentett titeket nálam, azt mondta, Győrből jöttök. Mi történt ott, mert egymásnak ellentmondó híreket kaptunk?

Marika már sokadjára elmesélte, az átélteket.

— Sokat nem tudok nektek segíteni. Miattatok szakítottam félbe egy fontos megbeszélést a Nemzetközi Vöröskereszt egyik munkatársával. Van egy pár még itt rekedt menekült, akiket holnap reggel elszállítanak a fővárosba, egy gyűjtőtáborba. Idehívatom most azonnal. Ő talán többet tud segíteni, mint én.

Kiszólt a kint várakozó Vöröskeresztes munkatársnak, pár mondatot váltott vele, aki ezután így fordult a lányokhoz:

— Egyikőtök, ahogy hallom, teljesen árva lett.

— Igen, én — lépett elő Marika.

— Azt tanácsolom, gyere velünk Budapestre. Hány éves is vagy?

— Betöltöttem a tizenhatot.

— Hány osztályt végeztél el?

— Az apácáknál tanultam. Nem tudom, én öt évet éltem náluk. Előzőleg Győrben jártam iskolába.

— Van már valami terved, hogy mi szeretnél lenni, milyen tanulmányokba akarsz kezdeni?

— Ápolónő szeretnék lenni, és később orvos.

— Lesz rá lehetőséged. Felírlak téged a listára, azok közé a gyerekek közé, akiket gyermekotthonba kell elhelyezni, mivel árvákká váltak.

— Kérem szépen, engedje meg, hogy először a barátnőm szüleihez menjünk. Mi már nagyon régóta barátnők vagyunk, jóban-rosszban. Nem szeretnénk elszakadni egymástól — kérte Marika szinte sírva.

— Hol laknak a barátnőd szülei?

Erre már az eddig szótlan Imola válaszolt.

— Kéthelyen lakunk. Nem tudom, hogy mi van velük, mert nagyon hosszú ideje nincs hírem róluk. Egy húgom és két fiútestvérem maradt otthon az édesanyámmal. Engem a jó tanulmányi eredményeim miatt vettek fel az apácákhoz.

— Megértelek, ám neked is azt tudnám ajánlani, hogy utazz fel a csoporttal Budapestre. Mi megkeressük a testvéreidet s az édesanyádat. Így hamarabb tudod befejezni az iskoláidat, és később munkát is könnyebben fogsz kapni.

— Köszönöm önnek, hogy segíteni próbál nekem is. Én azonban először saját magam szeretném megkeresni a szeretteimet. Kérem, értse meg! Nem akarom visszautasítani a felajánlott segítséget. Ha egy címet tetszik adni nekünk, amint tehetjük, megkeressük önt.

— Címet adhatok, de hogy engem hol fogtok megtalálni, azt nem tudom. Állandóan úton vagyok az országban. Néha még külföldre is el kell mennem. Megadom a címet, és elmondom az igazgatónak, hogy találkoztam veletek. Amint lesz lehetőségetek, keressétek fel, számíthattok rá.

A lányok megköszönték a segítséget és már éppen indulni akartak kifelé, amikor Marika az ajtóból visszafordult.

— Holnap az a busz nem tudna minket elvinni Keszthelyre? Gyalog is nekivágnánk a hátralévő útnak, de nem tudjuk, hogy hol talál ránk az este. Szabad ég alatt nem szeretnénk tölteni az éjszakát.

— Nem tudok ebben segíteni. A busz Győrnek megy, és utána Budapestre.

— És nem tehetne egy kis kerülőt miattunk? — próbálkozott tovább Marika.

— Nem tudom. Egyedül nem rendelkezhetek. Nem tudok senkitől engedélyt kérni, nincsen használható telefonvonal Budapestre. Megfontolom, mit tehetek. Ha a sofőr beleegyezik, és van elegendő üzemanyaga erre a kerülőre, akkor lehetséges. Ám erre még most nem adhatok választ. Várjatok reggelig. Ha a válasz reggel nemleges lesz, akkor maradjatok az apátságban, én legközelebb úgy jövök ide, hogy titeket elvigyelek Kéthelyre.

— Mikor tetszik jönni legközelebb? — kérdezte Imola.

— Erre sem tudok pontos választ adni. Ha minden jól megy, akkor három hét múlva. De addig bármi történhet. Itt biztonságban maradhattok. Van fedél a fejetek felett, gondoskodnak rólatok.

Az apát kiszólt az egyik testvérnek, hogy vigye a lányokat a hálóterembe, és szorítson nekik ott helyet.

— Nehéz lesz, mert zsúfolásig tele a ház — figyelmeztette a két védencet. — Egy összecsukható ágy biztosan akad. Vagy alusztok felváltva, vagy megpróbáltok együtt.

A hálóterem valóban tele volt. Legalább húsz ember zsúfolódott össze. Az érkezésükre többen is felébredtek a szendergésből.

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.