Késő estére járt, mire elmentek az érdeklődő látogatók, vendégek. Elfáradtak és szinte beestek az ágyba. Reggel már kakaskukorékolásra ébredtek. Pontosabban a kakast csak elképzelni lehetett, mert ha valahol akadt is egy a faluban, azt bezárták, nehogy kihallatsszon a kukorékolása. Másnap nem biztos, hogy kukorékolhatott volna, ellopták, vagy levágták. Nem a falusiak tettek volna ilyent, hiszen egyik szegény a másikát nem lopta meg. Ha valaki nagy szegénységbe került, azt kérés nélkül kisegítették. De sok volt az éppen csak átvonuló vándor, aki nem akart bíbelődni, hogy házról házra járva kolduljon valamit. Inkább lopott. Ha sikerült rajtakapni, nem tette kirakatba azt a verést, amit kapott. A seprűnyél hamar eljárt a gazdaasszonyok kezében, és ha a gazdák vették az ilyeneket „kezelésbe” még marandóbb sérüléseket szenvedtek. Panaszra egy sem mert menni a hatósághoz.
Imola testvérei, mint az orgonasípok. Imola és ikertestvére voltak a legidősebbek. András jött előbb a világra, ám sohasem akart a legidősebb szerepében tetszelegni. Átengedte volna ezt a szerepet Imolának. Nem sok haszonnal, mert mint „rangidős” fiú, rá hárult a munkák nagy része. Amíg volt jószág, azokat ellátni, takarítani, illetve a veteményesben kertészkedni. Ő meg persze tudta, hogy testvéreire mit lehet rábízni, és mit nem. Soha nem volt vita, hogy kinek mit kell elvégeznie, hogy segítsenek az anyjuknak. Jószág sajnos már nem maradt, csupán egy kicsinyke konyhakert, ám sok nem igen termett benne. Még elvetni valót sem hagytak az elvonuló katonák. Ami megmaradt, azt hamar megették.
Reggeli ezen a napon is azokból az adományokból tellett, ami estéről maradt. Anyjuk elgondolkozva ült az asztalnál.
— Valamit ki kell találnunk, hogy ismét valahogy talpra állhassunk. Munka nincs, napszámot sem igen tudunk kapni, sok a hozzánk hasonló nincstelen. Meg lehet próbálni, de kevés a remény, hogy lesz is. Amit meg a munka után kapnánk, az jó, ha fedezné a másnapi élelmet.
— Andrásnak és Péternek — szólt közbe Imola — nagyobbak az esélyei. Fiuknak könnyebben adnak munkát.
— Ezt honnét veszed? — kérdezte András. — Nem értek a gazdasághoz, hiába akarok ügyeskedni. Ránk néz a gazda, és emelhetjük a kalapunkat. Én talán még elkelnék valami „fogd meg” munkára, de Péterre nem bíznának még egy kecske legeltetését sem. Túl fiatal a kinézete, amolyan gyerek arca van, noha már tizenhárom éves. Vica — mutatott a húgukra —, meg tényleg kislány még a maga tíz évével. Talán ha jön a betakarítás, kell a dolgos kéz a mezőn, de az még rengeteg az idő. Még csak májust mutat a kalendárium. Hol van még Szent István napja?
— Nem kell tovább sopánkodni — vetett végett a diskurzusnak Borbála, az anyjuk. — Bemegyünk Máriára és onnét Keszthelyre. Érdeklődni kell a városban, talán elkezdik végre valahol a romeltakarítás. Szedd össze magad, András. Mi ketten megyünk. A többiek maradnak itthon.
Gyorsan összeszedelőzködtek és elindultak, mint a mesékben, szerencsét próbálni.
Máriafürdőn, már egy csomó ember verődött össze, mindegyikük hasonló okokból állt ott, mint Borbála és fia, András. Noha Keszthelyre indultak, de látva a tömeget, megálltak. Egy orosz katonai teherautó kanyarodott le az útról, és igyekezett a tömeg közt egy alkalmas helyet találni a leparkolásra. A vezetőfülkéből egy tiszt és egy katona ugrottak le. A tiszt egy magasabb pontot keresett magának a tömeg előtt. Kicsit akadozó, de érthető magyarsággal szólt az összegyűlt emberekhez.
— Emberek! — kezdte beszédét. — Azért jöttünk ide, hogy segítséget kérjünk tőletek a helyreállításokhoz. Tudjuk, hogy akadozik az élelmiszer ellátás, és főleg arra az ellátmányra vagytok utalva, amit mi is kapunk. Sajnos az ország vasúti hálózata nagyrészt használhatatlan. Gépjárműből szinte nem maradt használható. A szovjet hadsereg állománya igyekszik kielégíteni az igényeket, de elsődleges feladat a mi csapataink ellátása. A lakosságot sem hagyhatjuk ki ebből. A mögöttem álló teherautón élelem van, amit hamarosan szét fogunk osztani. Megkérném az itt lakókat, hogy jelentkezzenek a helyreállítási munkálatokhoz. Amit biztosítani tudunk, az a napi élelem. A lakosságnak is érdeke, hogy minél hamarabb megindulhasson a forgalom, és zavartalanná válhasson az ellátás országszerte. A Dunán és Tiszán átívelő hidakat felrobbantották a fasiszta csapatok, meg csatlósaik, a nyilasok. Ezek újjáépítése rengeteg időbe fog kerülni. A sínek helyreállítása nemkülönben. Az anyaghiányról már nem is teszek említést, hiszen semmi sincs jelenleg, hogy elkezdjük a munkákat.
Kis szünetet tartott. Az összeverődött tömeg soraiban mozgolódás támadt. Mielőtt folytathatta volna beszédét a tiszt, egy ember szólásra jelentkezett.
— Ha volna szíves ismertetni velünk a feltételeket, az nagyon megkönnyítené a dolgok további menetét. Azt megértettük, hogy minél hamarabb helyre kell állítani a vasutat, hogy biztosítva legyen a szállítás az országban. Ennek fejében kapunk ellátást naponta, és ha megindul a forgalom, akkor további juttatásokat?
A tiszt hirtelen félbeszakította:
— Mi, amit tudunk, adunk. Szerszámokat, anyagot, és műszaki alakulatokat. Senkit sem akarunk kényszeríteni, hogy beálljon, de maguknak is elemi érdekük, hogy részt vegyenek a munkákban.
— Rendben van! — lépett közelebb a tiszthez a szónok — elvállaljuk.
— Kérem azokat, akik hajlandók beállni a munkákra, azok álljanak ide sorba. Az élelmiszerrakományt elkezdjük szétosztani. Először azok fognak részesülni, akik jelentkeztek, de mindenkinek egyformán jut, függetlenül, hogy jelentkezett -e vagy sem.
András oldalba bökte anyját, aztán várakozóan nézett rá:
— Mi a véleménye édesanyám? Szerintem nincs mit tétováznunk. Írjunk alá gyorsan. Később, ha már megindul a munka, még mindig elmehetünk máshová.
Beálltak a sorba és feliratkoztak ők is a munkálatokra. Utána átvették a fejadagjukat, amit kaptak. Már indulni készültek volna hazafelé, amikor Borbála odament a tiszthez.
— Szeretnék valamit megkérdezni. A férjemet elhurcolták a nyilasok, harcolni. Lehet, hogy fogságba került, de az is, hogy meghalt. Valaki tudna ebben segíteni? Három gyermekem van, és szeretnénk megtalálni, vagy legalább tudni, mi lett a sorsa.
A tiszt elgondolkodott, aztán csak annyit mondott:
— Sajnos én nem tudok választ adni önnek. Még nagy a káosz, nem tud még senki olyan információt adni, aminek hasznát is vehetné. Találgatások, és életben maradt bajtársak elbeszélései. Ezekből meg nem biztos, hogy igaz megbízható adatokhoz jut bárki is. Legyenek türelemmel. Lassanként, ahogy a helyzet normalizálódik, erre is lesz megoldás.
Ekkor az eddig szótlan András kérdezett:
— Annyit már tudunk, hogy holnap munkára kell jelentkeznünk, mert feliratkoztunk. Nem Máriafürdőn lakunk, kicsivel odébb, Kéthelyen. Nem tudom, a falunkból még kik jelentkeztek. Sajnos kevés munkára alkalmas férfi maradt. A katonaköteleseket elvitték a frontra, a többit valami munkákra. Még nagyon kevesen tértek vissza. Gépjármű nincs, nemigen maradt igavonó és szekér sem, amivel járjunk. Nagyon korán kell elindulnunk, hogy gyalog időben ideérjünk munkakezdésre.
— Mennyire van ide a falujuk?
— Kilométerben nem tudom. Gyalogszerrel, ha jól kilép az ember, másfél óra körül.
— Intézkedni fogok, hogy legyen egy teherautó, ami magukért megy. Nem tudom azt mondani, hogy maradjanak itt, mert még sátrakat sem vertek fel az embereim. Várjanak meg, amíg végzek, és utána megpróbálok már most adni maguk mellé egy járművet, hogy sofőr tudja, hova kell majd reggel mennie a munkásokért. Úgy húsz embert tudunk egyszerre idehozni, egy fordulóval.
— Előre is köszönjük.
— Akkor várjanak itt, jövök nemsokára.
Még sokan kérdezősködtek a tiszttől, aztán elnézést kérve — hogy sok még a dolga —, elment. Borbála és András már kicsit türelmetlenek voltak, mire ismét feltűnt az alakja. Egy fiatal katona kísérte.
— Ez itt Aljósa — mutatta be nekik.
Ránézésre, olyan tizennyolc évesnek saccolták, valódi korát nehéz lett volna megmondani.
— Nem nagyon ért magyarul, de majdcsak elboldogulnak vele. Most ő hazaviszi magukat, és ha van még valaki a falujukból, azokat is. Reggel magukért megy, valamint azokért, akik még munkára jelentkeznének. Megkeressük, kinek maradt szekere és igavonó állata. Tudják, az üzemanyag az sajnos nagyon drága kincs mostanság.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Avi Ben Giora.
