Avi Ben Giora. : Imola 21.

 

21.

 

Az ápolónő — aki szintén apácáknál tanult — útközben kikérdezte Marikát. Ő készségesen válaszolt, és egy pillanat alatt „elbűvölte” az eddigi életével.

— Elég sok, amin keresztül mentél, te lány. Igyekezni fogok segíteni neked, amiben tudok. Nehogy azt gondold, hogy mindezt majd azért teszem, hogy magamnak „jó pontokat” gyűjtsek az igazgatónál, vagy Igornál. De mondd csak, hogyan ismerkedtetek össze Igorral? Ő nagyon szereti a kis hozzád hasonló csitriket. Ki nem nézné belőle az ember, mennyire nagy nőcsábász. Ha egy nőt meg akar szerezni magának, annak mindent megtesz, hogy utána bármire rá tudja venni.

Marika kissé meglepődött a hallottakon.

— Én nem hiszem el, hogy tervei lennének velem kapcsolatban. Tudja pontosan, hogy van egy csomó kellemetlen emlékem a múltból. És még nagyon fiatal is vagyok.

— Ugyan már! Nagyon naiv vagy te, kislány. Ha elmúltál már tizenhat, szabad préda vagy a tisztek számára. Itt csupán az az egyetlen akadály, ami miatt senki sem mert veled kikezdeni, hogy mindenki azt gondolja, te Igor kiválasztottja vagy. Senki nem szeretne vele ujjat húzni. Könnyen ellátja azok baját, akiknek eszükbe jutna keresztbe tenni neki.

Közben megérkeztek az ápolónőképzősök osztályára. Egy volt apáca vezette az osztályt. Miután Marika bemutatkozott, megkérte kísérőjét, hogy hagyja őket magukra, négyszemközt szeretne vele beszélni. Vagy tíz percig kérdezgette, aztán kiszólt az ápolónőnek.

— Legyen szíves, vigye el a jelentkezőt a nővérszállásra. Gondoskodjanak neki megfelelő helyről. Ha valami probléma merülne fel, hívjanak telefonon. Viszont látásra, Marika!

— Milyen volt az öreglány? — kérdezte a kísérője.— Egy régi, itt felejtett bútordarab. Valaha egy zárdában volt főnöknő. Onnan van az a vaskalapos maradi szigora. Úgy próbálja vezetni az osztályt, mintha zárdában lennének a lányok. Csak a reggeli és az esti ima hiányzik, meg a büntetések. Persze, büntet ő, de már csak úgy, amint világi iskolákban lehet. A felsőbb vezetők nem tűrik a vallásos demagógiát. Valószínű, leáldozott neki. A zárda már megszűnt és az ilyen csökevénynek nevezetteket el fogják távolítani. Eddig azért nem dobták ki innét, mert nem akadt jobb helyette. Amint találnak egy másik megfelelőt, megkapja az útilaput. Ideje lesz, hogy egy evilági rendes ápolónőt küldjenek ide vezetőnek. Nem kell Jézus Krisztus szolgálólányának vagy „menyasszonyának” vezető szerepet adni. Nem való már ide közénk.

Marika nagyokat hallgatott. Nem igazán tetszett neki, ahogy ez a nő beszélt az idős apáca-főnöknőről. Nem csak azért, mert elég hosszú időt töltött zárdában, és vallásos nevelésben részesült. Az ottani főnöknő nagy tudású, szigorú, de tiszteletre, sőt szeretetre méltó volt. Mégsem csupán a zárda hatott rá, még a szülői házból hozta magával, hogy eleve tisztelte az öregeket, a tapasztaltakat.

A nővérszállás sem igazán tetszett neki. A jövő-menő lakóit nézve arra következtetett, hogy nagyon vegyes társaságba cseppent. Jobbára modern, vagy vidéki civil lányok alkották a bentlakók nagyobb részét. Ám voltak szép számmal, akik a már megszűntetett, őket óvó rendházakból kerültek ide. Nekik összetartó kis társaságuk alakult, és ha nem is teljesen különültek el, de némi szakadék keletkezett köztük, és a többi szakmát tanuló lány közt. A nővérszálló felügyelője is egy ilyen apáca volt. Az öltözködése visszafogott, szerény, semmi sminket nem használt, sőt néha nagyon rossz szemmel nézte azokat a lányokat, akik kifestették magukat szolgálat alatt is. A viselkedése, és egyes berögződött szokások emlékeztettek rá, hogy ő is apáca volt. Végigmérte Marikát, aztán kérdezte meg:

— Melyik szobában van üres ágy?

A kérdést minden jelenlévőnek szánta. A lányok egymásra nézegettek, aztán Marikára. Pár pillanat elteltével az egyik lány megszólalt:

— Nem tudom pontosan, de a hármas teremben kell, hogy legyen.

Abban a hálóban többnyire a volt apácák, novíciák laktak.

— Csak ott van hely? — kérdezte érezhető nemtetszéssel a felügyelőnő.

— Nálunk minden ágy foglalt — válaszolt a lány.

— Na jó, rendben van. Később majd meglátjuk, hova helyezzük, ha nem felelne meg, hogy hol kap helyet.

Bevezette Marikát a hálóba és megmutatta az ágyát, szekrényét.

— Hol hagytad a holmidat? — kérdezte a nővér.

— Még el kell hoznom onnét, ahol most lakom. Holnaptól szeretném elfoglalni a helyet — válaszolta.

Az ápolónő visszavezette a személyzetis igazgatóhoz.

— Rendben lesz minden? — kérdezte mosolyogva.

— Azt hiszem, igen — válaszolta Marika. — Még a holmim nélkül jöttem, de holnaptól szeretnék már munkába állni.

— Itt van néhány kérdőív, amiket megkérném, hogy töltsön ki. Ráér visszaadni holnap is, amikor elfoglalja a helyét. A parancsnok elvtársa arra kéri, hogy a bejáratnál várja meg, amíg magáért tud jönni.

Miután elköszönt, ahogy Igor kérte, lement a bejárathoz. Aljosa már ott várakozott a nyitott dzsipben.

— Na, mi újság, kislány? — üdvözölte. — Tetszik a hely?

— Persze, hogy tetszik. Holnap reggel beköltözöm. Össze kell pakolnom a holmimat. Megtenne nekem még valamit, Aljósa?

— Ugyan mit? Ha tudok, segítek…

— Ha már itt vagyok, szeretném meglátogatni Pétert. Tudom nincs látogatás, és nincs is engedély nálam, de talán, ha maga segítene? Csupán pár percre. Ha majd itt dolgozom és tanulok, remélem, sokkal többször fogom látni.

— Jöjjön, kislány. Megpróbáljuk. De tényleg ne legyen több öt percnél, ha a nem talál majd minket a parancsnokom, rém dühös lesz.

Pétert szundikálva találta Marika, de úgy látta, nincs igazán jó állapotban. Kétkedett abban, hogy megkapja a szükséges kezeléseket. Visszasietett a dzsiphez.

Pár perc várakozás után megjelent Igor. Mint aki egy szaunából jött. A feje úgy verejtékezett, mintha fűtötték volna, és eleve feldúltnak látszott.

— Mi újság? — kérdezte Marikát. — Minden rendben van? Ha valami nem tetszik, most szólj. Még van módom rájuk pirítani, ha nem kapod meg azt a bánásmódot, ami jár neked is.

— Én nem tudom, mi jár nekem, vagy másoknak. Megmutattak mindent, és holnap reggel beköltözhetek. Fura emberek, de szerintem nem lesz velük gondom. Valaki „jóakaróan” beosztott a volt apácák hálójába. Gondolta, ha amúgy is ott tanultam köztük, nem fog zavarni. Ez nem is zavar, de ahogy beszélnek róluk, és az ellenük hozott hamis vádak engem is zavarnak, mert inkább a vallást akarják kitiltani. Azt még valahogy megértem, hogy már elavultnak, idejétmúltnak tartják az ő módszereiket. Ám jóval nagyobb a tapasztalatuk és a tudásuk. Akik most kerültek csak be, és semmit sem tudnak, irigyek rájuk. A szerény viselkedésükkel kihívták maguk ellen őket. Ellenségesek velük. Nem töltöttem köztük még sok időt, ám bőven elég volt ahhoz, hogy képet alkothassak.

— Nem jó irányba haladnak a dolgok itt sem — válaszolt Igor. — A szerzetesrendeket feloszlatták, az új világban nem lesz rájuk, a tudásukra szükség. Olyan embereket akarnak helyettük, akik az új rend kiszolgálói, még ha sem képzettségük, sem tehetségük nincs is egy pozíció betöltésére. Holnap költözz be. Ha bármilyen problémád adódik a jövőben, jelentsd nekem.

— Köszönöm, de majd igyekszem, hogy ne legyen.

— Remélhetőleg többet fogunk találkozni, ha ott leszel a kórházban. De ne szégyelld magad. Nyugodtan fordulj bármelyik vezetőhöz a felmerülő gondjaiddal még akkor is, ha én már nem lennék itt. Meg kell tanulnod, hogy magadra vagy utalva és nem szabad tekintettel lenned senkire sem. Ha bántani akarnak, meg kell tudnod védeni magadat.

Hamar visszaértek Máriára. Marika persze rögtön Panni nénihez ment, csak aztán folytatta az útját Kéthelyre, miután megbeszélte vele az új helyzetet.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.