Boér Péter Pál : Krumplibogár, rusnya krumplibogár

Szétnézek. Az égen fürtökben lógnak a bárányfelhő falkák. Egy piszkos, mocskos, szemét aljas, gaz feketerigó, zuhanórepülésbe kezd, amott fecske bambul. Bebújok a levél alá, úgyis villámlik a távolban. Olyankor, ennek a szép tábla krumplinak a levelei védelmeznek. Őrző-védő funkciót töltenek be. Megint öntöznek, iszom egy nagyot. Az a baj, hogy lassan függővé válok. Ilyenkor mindig elbódul az egész idegrendszerem, és járni akarom az apacstáncot. Balambérék, ott, nyolcezer-ötszáztizenhat, megőrültek vagy mi? A hülyék képesek voltak a földre zuttyanni. Majd kínlódhatnak a visszamászással, mert szárnyat nyitni nagyobb meló, mint röpülni. Nem megyek utánuk! Enni kell, enni muszáj! Táplálkozom, tehát vagyok, mondta egy bölcs, ősrégi krumplibogár. Utáltam olyan kis kunkorú lenni, mint ezek, mert amíg a bogár nem nagy kun-korú, addig lekezelik és irányítják, mint én most egy évesen. Az a hülye kollégabogár paradicsomot akar enni, szerintem felfordul! Te, lüke itt, vajon miért kunkorodsz annyira, így sohasem lesz csíkos a kitined, talán még kicsinyeid sem lesznek. Ballagj előre, és zabálj, az a levél a mai adagod. Ezt az egész krumplitáblát leveletlenítenünk kell. Ne kérdezd miért, ez a mai norma! Na, már megint jön az a nagy darab sötét. Hé, te itt, már mondtam, ne kunkorodj! Láttam olyat, aki ilyenkor leesett, kapaszkodj, aztán ehetsz. Az ilyen eső finom, vitamindúsat, hizlaló. Mázlisták vagyunk! Látod azt a nagy döngő dongó rabszolgát? Ott cipekedik a kaptár felé. Él vagy három hetet, ám nekünk két év is megadatott. Szoláriumozzatok lányok, és rakjátok le a petecsomókat! Már mondtam, hogy ne kunkorodj, te! Kérem a hölgyeket személyenként kétezerötszáz pete lerakására! Kunkorú, veled meg mi van? Jé, ez a bénaság lepottyant.

Akkor most, per pillanat az van, hogy én meg úgy berúgtam, mint a fejen álló szitakötő. Megint fröcskölték a piát. Már naponta vagyok másnapos, csak hízom, hízom és hízom. Egyébként fogalmam sincs honnan tudom, hogy miféle madarak, bogarak, meg egyebek szálldosnak erre, de nem is érdekel, mert most, a karikák ragyogó körtánca fényesre vikszolt csizmáim csapdosására ingerel. Tele vagyok táncolni akarással. A legjobban a kertest szeretem, mezőségit mégsem járhatok. Jé, a bárányfelhőkön ugrándozom! Ennyire rosszul bírom? Már a nyolcadik, egymás után következő nap rúgatnak be. “Én úgy szeretek részeg lenni, mert nékem akkor nem fáj semmi”, meg gajdolni szeretek, mint most. De hogy lehet egyszerre táncolni is, meg az égen mászkálni? Apropó, a földön nem tudok, mert a hátamon heverek. Most szavalok, a nóta nem elégít ki. “Hej, mi a kő burgonya kend, az ágyásban lakik itt bent? Lám csak jó az íze, jó ám, megettem a kend indáját.” Inni, mászni, enni! Olyan pipacsos vagyok, mint még soha. Ennyire rosszul bírom a piát? Itt egy alkoholista társaságban fetrengek. Sebaj csibepiték, alszom egy bazi nagyot, aztán szétfaljuk az ültetvényt. Bogarunk!

Álma megvalósult. Azt hiszem nagyobbat és hosszabbat nem lehet annál aludni, ahogyan ő teszi.

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/