Vandra Attila : A táltos lánya 18. Az emberevő

Ilkay szinte elvetél, de nem akarja elfogadni Babbától a “mérget”, ám tudtán kívül anyósa pogácsában beadja neki. Babba visszahozta az életbe Karsa kámot is, végül kámmá avatták.

 

 

— Ha nem, úgyis meghal, nem?

A döbbent csöndet Ela kánbikeh hitetlenkedő hangja törte meg.

— Meg tudod menteni?

— Nem tudom… Lehet… Megpróbál…om.

— Maradjatok vele! — mondta Ereka Elának és Mügének. — Én megyek segíteni.

Hangjában benne volt a kétely, a szándék ott lenni, és megakadályozni, ha a kám-asszony valami szörnyűséget próbálna elkövetni.

Babba, amint a kemencéhez ért, vizet öntött a lobogó tűzre. A babát bal kezével fogva, jobb kézzel benyúlt a kemencébe, hosszan benn tartotta, majd közölte Erekával.

— Épp jó. Nem forró. Próbálod ki!

Ereka benyúlt, majd kezdte megérteni, itt nem szó szerint értelmezett sütésről lesz szó, hanem valami másról. Babba intett, jöjjön vele az ő jurtájukba. Még kicsit gyúrta a félkész tésztát, majd kibugyolálta az alig pihegő kis testet.[4] Tetőtől talpig a rozslisztből készült tésztába vonta, úgy, hogy csak az orra, szeme és a szája látszott ki. Ekkor vette a sütőlapátot, ráhelyezte a gyermeket, még egyszer kipróbálta, nem túl forró-e a kemence, majd betolta a mélyére.

Az ordu tagjai közül többen, akik kíváncsiskodni akartak, rémülten menekültek, ne lássák a borzalmat. Még Venka sem mert közel jönni. Alig néhányan mertek nézelődni, de ők is csak távolról, és elbújva.

Babba egy ideig benntartotta a babát, majd kihúzta. Megnézte a kislányt, nyugtázta, hogy lélegzik, majd az ordu tagjai számára érthetetlen szöveget mormogott anyanyelvén. Egy idő után átnyújtotta a lapát nyelét Erekának. Tegye azt, amit ő az előbb.

— Hárman kell! Ne érjen az alja hozzá!

Mármint a lapáté a kemencéhez. Babba folytatta a mormogást, néha abbahagyta tanácsot adni.

— Most kicsi kell kivenni!

Közben Ilkay aludt, és eleinte még hamuszínű arcába is kezdett visszatérni a pír. Ela kánbikeh kezdett megnyugodni lányát illetően, és a kíváncsiság nem hagyta nyugodni, vajon mit művelhet Babba az ő unokájával? Tényleg meg tudná menteni?

Az elborzadt tekintet, amivel egy asszony figyelmeztette, ne menjen oda, mert Ereka és Babba valami szörnyűséges dolgot művelnek, inkább vonzóerőként hatott rá. Igaz, óvatosan közeledett, a figyelmeztetés a félsz magját elvetette benne. Babba épp idejében látta meg. Intett, jöjjön oda.

— Hárman kell! — mutatta, miként tartsa a sütőlapát nyelét. — Nem forró! Meg lehet próbál! Teszd be kezed!

Ela kánbikeh odament, s a csukott szemű babát nézte meg.

— Él. Alszik. Melegtől. Nem forró! — ismételte meg.

Az asszony vonakodva vette át a lapátnyelet.

— Fohászkod Umay Ana hozzá! — szólt rá Erekára. — Teszd a kemence bele. Olyan, mint ana méhe! — biztatta Ela kánbikeht. — Hárman kell. Első bába, aki világ segít rája vagy nagyana. Második ana. Harmadik a legidősebb asszony.

Ela ránézett Babbára, majd, mint akit szörnyűségre kényszerítettek, eleget tett a követelésnek. Súlyos volt a sütőlapát, de nem a rajta fekvő parányi testtől, hanem a lelki tehertől. Végtelennek tűnt az idő. Ám egyszer csak sírás hangzott fel a kemence mélyéről. Gyengének és távolinak tűnt a hang. De az élet jele.

Ela kánbikeh a két mellette fohászkodó, illetve mormogó nőre pillantott kérően. Babba abbahagyta a rítusok mormogását, majd bólintott, kiveheti. A tészta páncélként rászáradt az újszülöttre, melegben tartva a piciny testecskét.

— Éhes… Vigyük Ilkayhoz! — segített Babba ismét bebugyolálni a rozspáncél borította testecskét. — Tél van…

A Nap kibújt a felhők mögül, s mellette a kék ég is kicsit kivillant. Mintha Tengri és Umay is együtt akart volna örvendeni a nagymamákkal, ha már a baba megszabadult Erlik [5] halálisten karjaiból.

Ilkay azonnal felriadt, amint meghallotta a gyermeksírást. Az alvástól kicsit erőre kapott, fel tudott ülni és utána nyúlni kicsinyének.

— Kislány… Olyan a szeme, mint a tiéd — nyújtotta át Ela.

— Igen… De orra és szája szakasztott Ayi… — sietett Ereka hozzátenni.

Ilkay aggódva vette mellére az apró babát. Vajon tud szopni? Hiszen olyan piciny…

 

 

Sári Kán, Levent mergen és Karsa kám nem tartózkodtak aznap az orduban. Hárman háromfelé jártak. Hármuk közül Sári kán volt az, aki leghamarabb értesült lánya balesetéről, és hogy Ela kánbikeh sürgősen Müge után küldött. Azonnal lóra ült, és vágtatva indult hazafele, kíséretével együtt. Még félúton se lehetett, amikor egy onnan vágtatva jövő lovassal találkozott:

Sári kán! — kiáltotta távolról a hírnök, nehogy elrobogjanak mellette. — Ilkay megszülte időtlenül az unokádat, Babba kám pedig megsütötte!

— Mit teett?

— Igen, uram, megsütötte! Saját szememmel láttam, amikor a péklapátra tette, majd betolta a kemencébe! Tengri haragja itt helyben érjen el, ha hazudok!

— S Ela kánbikeh? — kapaszkodott Sári Kán az utolsó szalmaszálba. Nem és nem! Felesége ilyent nem engedne meg!

— Segédkezett neki…

— Az a nő egy gonosz bügü… — szólalt meg valaki a kíséretében. — Megbűvölte Ela kánbikehet is, és úrrá lett akarata felett, aki…

Sári Kán nem várta be a részleteket, hanem megsarkantyúzta lovát, majd lóhalálában vágtatott az ordu felé. Már távolról meglátta Babbát, aki sütőlapáttal a kezében a Bolan jurtája melletti kemencénél sürgölődött, amelynek kéményéből füst szállt ki. Odavágtatott.

— Mit tettél az unokámmal? — üvöltötte, miközben leugrott a lóról.

— Időtlenül született. Én újrasüt. Ereka és Ela kánbikeh is segít…ett. Most szopik…

— Kínhalállal… — kezdte el a fenyegetést a kán, majd kezdte felfogni a mondat értelmét. — Szoopiiik? Akkor… él még? Miután megsütötted… még él?

— Nem megsütött, hanem újrasütött…em — helyesbített Babba. — Mert időtlen… Így marad élet benne.

Egy reményvesztett aggódó nagyatya utolsó szalmaszálba kapaszkodásától, Sári Kán eddigi dühtől fuldokló hangja hirtelen megváltozott.

— És megmarad? Élni fog?

— Nem tudom. Azt csak Umay Ana tud. Reményked, és fohászkod…j. És…

Nem kellett befejeznie a mondatát, mert Sári Kán máris kiadta a parancsot:

— Hozzátok a legszebb fekete csikómat! Hol van Karsa kám?

— Már üzentünk neki… De még nem érkezett meg. A jurmaty orduhoz lovagolt. Szerintem nemsokára itt lesz…  — világosította fel az egyik férfi.

 

A tisztázás ellenére a következő napokban, aki tehette nagy ívben elkerülte Bolanék jurtáját, még Bese és Irmak is. Csak a nagyszülők képeztek kivételt.

 

Másnap reggel Babba gondolatai Ilkay és kislánya körül cikáztak. Hiába hessegette el magától, nem tudott szabadulni e gondolatoktól. Végül nem bírta tovább, és elsétált Ilkay jurtájáig. Ott habozni kezdett, meggondolta magát, és két távozó lépést is megtett, amikor talán felsőbb rendelésre megnyílt a jurta bejárata, és Ereka lépett ki rajta. Babba ösztönösen hátranézett.

— Hogy vannak?

— Jól mindketten… Szóval valamivel jobban — pontosított. — Gyere és nézd meg őket. Épp szopik a kicsi — libbentette fel Ereka a jurta bejáratát.

Babba megrázta a fejét.

— A kirk banyosuig [6] (negyvennapos fürdetés) nem mehet be látogató a gyermekhez — talált megfelelő ürügyet a tengrista hit tiltásai között. Egy porcikája sem kívánta a találkozást, csak az újrasütés eredményességére volt kíváncsi. Ám a nyitott jurta-bejáraton át tekintete mégis találkozott az Ilkayéval.

Furcsa, lehetetlen helyzet alakult ki. Szent tiltást kellett volna megszegnie, ha belép, de most már illetlenség lett volna távoznia. Ugyanakkor ő már azelőtt nap, az újrasütés idején nemcsak látta, hanem a kezébe is vette a babát. Ereka is rájött mennyire visszás a helyzet, de már elengedni sem merte a jurta bejáratát. Ilkay és Babba farkasszemet néztek.

— Visszaadtad a gyermekemet… — törte meg Ilkay a csendet a jurta mélyéről.

E mondat mögött ott rejtőzött a nemrég még vádaskodó özvegyasszony kénytelen-kelletlen, de némileg bűntudatos beismerése, egy szóban ki nem mondott köszönet, de a köztük feloldhatatlan ellentét is: a két férfi, akiktől megfosztotta őt, a kán lányát. Egyiket talán ma jóvátette, de a másiknak a gyermekét ő hordja a méhében… S miatta nem veszi Bolan feleségül…

Végül Babba a vallási előírások ürügyén elmenekült.

Habár… alig akadt olyan személy az orduban, aki nem szegte meg a szabályokat az újrasütés alatt, igaz, közelről senki.

 

Ám aznap járt még más is az orduban. Két karaván is megállt ott, egyik délkeletre, Zhou király udvarába igyekezett, a másik délnyugatra, Szaka-föld felé. A jelenet láttán mindkettő sürgősen továbbállt. Nem akartak ebéddé válni… S ahova eljutottak, meséltek… Időnként a látottak — az erős érzelmek, és a hallgatóság hitetlenkedése hatására — egyre dagadtak, színesedtek.[7]

 

 

 

[1] Koraszülötten. Az időtlenből származik az idétlen szavunk, melynek eredeti jelentése koraszülött, ki nem fejlődött, ebből alakult ügyefogyott jelentésűvé. http://www.szokincshalo.hu/szotar/?

[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Ta%C3%BCgetosz

[3] http://uralistica.com/group/komipermians/forum/topics/2161342:Topic:191941 A koraszülött baba „újrasütése” egy ősi, rituális „gyógymód” a koraszölött babák számára. Mint a legtöbb ősi gyógymód, tartalmaz rituális-szimbólikus elemeket, de ősi „orvosi” fogásokat is. A túl korán, „időtlenül” megszületett babát visszahelyezik a kemencébe, ami az anyaméh szimbóluma. Ha a rituális szándék az „éretlen” gyermek továbbérlelése, hatásosságát annak köszönheti, hogy a gyermeken a kemence melegében megszáradt kéreg egy kezdetleges inkubátort képezett, amely megvédte a megfelelő hőszabályozásra nem képes koraszülöttet a hősokkoktól. Ez az ősi gyógymód messze túlélte az ősi hitet, a keresztény boszorkányüldözést, még a huszadik században is akadt rá példa Kelet-Európában. Bige Szabolcstól hallottam, hogy a szájhagyomány szerint Kölcsey egyik szeme világát úgy vesztette el, hogy a kemencében beleesett egy szikra… Másrészt ez az ősi gyógymód a Jancsi és Juliska (orosz változata Bolond Iván és Baba Jaga) típusú népmesék alapja. Képzeljünk el egy oda tévedő (esetleg a nyelvet sem ismerő) tanút (pl. idegen kereskedőt), mit mesélne hazaérte után… Nincs kizárva, hogy az obi ugorokról és a szamojédekről keltett tévhitek (emberevők voltak) is ezen ősi gyógymódban keresendők. Bár a szamojédek esetén a tévhitnek lehet egy más forrása is. Nyelvükön szamo (lásd a finn suomi, a lapp számi) embert jelent, a második része oroszul pedig (едят – ejtsd jedjat = enni) tehát ember-evő. https://www.7torony.hu/content.php?c=68035

[4] A csuvasoknak (Levestésztahős) és a kazáni tatároknak (Tésztahős) is van olyan népmese alakjuk, amelyben a hős tésztából jön világra (Fehérlófia, Vaskalapos János, stb. meséink rokonaiban). Az uráli népek nagy jelentőséget tulajdonítottak a (kelő) tésztában leledző erőnek. Czentnár András: Sámánisztikus motívumok a Levestészta-hős című csuvas népmesében. http://birtalan.innerasia.hu/download/dolgozatok/samanizmus-es-nepvallas/2010-2/czentnar_andras.pdf A szomszédságukban élő török népek (eltörökösödött ugorok?) átvették tőlük e motívumot. A délebben élő török népeknél (kazahok, törökök, azerik, türkmének, stb) nem ismert.

[5] https://en.wikipedia.org/wiki/Erlik

[6] http://ghenisghost.blogspot.ro/2016/10/tengrism-wikipedia.html A tengrista hit előírásai szerint a baba születése után az anya és baba nem hagyhatják el a házat-jurtát, a babát nem látogathatják. A tabu hátterében a nagyméretű gyermekhalandóság áll. Egyrészt csak az életképes gyermeket mutatják be a közösségnek (ordunak) másrészt elkerülik az igéző gonosz tekinteteket („szemmel verés” – bár e kifejezés későbbi keletű és nem a tengrizmushoz kapcsolódó kifejezés). A születés utáni negyvenedik napon a babát szertartásosan megfürdetik. (kirk banyosu), melynk során negyven helyről hozott negyven kavicsot tesznek a fürdővízbe és (manapság) egy arany pénzérmét, hogy szerencsét hozzon neki. A fejét negyvenszer öblítik le a szertartás során. Csak ez után következik a nagyszülők (rituális) látogatása a kırk uçurma evi, amely után a babát bemutathatják a közösségnek. A látogatás során a nagyszülők különleges ajándékokkal teli kosarat adnak át, melynek neve Kırk uçurma sepeti.

 

[7] Nagyjából így születhetett meg Jancsi és Juliska meséje…

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.