Feljegyzések egy asszony életéből 6. rész

 

Meddig ülhetett megsemmisülten a földön, észre sem vette, a szobába bekúszó szürkület ébresztette öntudatára. Pici még az oviban van! Felkapott magára egy kabátot, és rohant a gyerekért.  Amint megpillantotta őt kisfia, röpült felé, átölelte puha kezecskéivel anyja lábát. Márti melléje kuporodott, és majdnem összeroppantotta a drága kis testet. Kibontakozva az ölelésből Pici büszkén mutatta legújabb szerzeményét.

 — Nézd, anya, piros pontot kaptam!

Márti könnyivel küszködve mosolygott rá, és megsimogatta szöszi kis buksiját. Az óvoda udvarán még kettőt csusszant a csúszdán, majd elindultak hazafele. Az úton egyfolytában csacsogott, de Márti nehezen követte. Valami nagy fáradtság öntötte el, s mintha ólomból lettek volna a lábai.

 Otthon Pici pillanatok alatt szétdobálta a játékait, és mélyen belemerült egy kisautó szétszedésébe. Márti most nem szólt rá, csendben gubbasztott mellette, lelke sebzett madárként vergődött. Egyre csak Gyuri hangját s a becsapódó ajtót hallotta. Istenem, mi lesz ezután? Hogyan mondja el Picinek, hogy az apja már nem lakik velük!

— Hol van apa? Mikor jön? — kérdezte a fiúcska, s közben az autó utolsó darabját is kiszedte.

Mártiban bennakadt a szó, még a lélegzete is elállt. Mintha órák teltek volna el a kérdés óta, majd nyugalmat erőltetve suttogta:

— Jön, talán.

Az esti mese hamar álomba ringatta a kicsit, s a békésen alvó gyerek látványa megszelídítette Márti dübörgő szívét. Másnap, harmadnap gépiesen végezte a munkáját, de a fejében összekuszálódtak a gondolatok. Pici sokszor kérdezősködött az apjáról, várta, leste, mikor érkezik haza. Olyankor Márti szíve majd megszakadt, már nemcsak az ő fájdalma volt Gyuri, hanem a Picié is.

Gyuri nem jött. Talán jobb is volt ez mindkettőjük számára.

Pici egy idő után nem emlegette apját. Kinőtte az óvodát, iskolába járt. Szeretett oda menni, különösen büszke volt arra, hogy már ismerte a betűket, míg társai a vonalkákat rajzolgatták, ő más feladatott kapott. A tanító nénit pedig rajongásig imádta.

Mintha visszazökkent volna minden a régi kerékvágásba. Csak Márti lelkében nem engedett fel a jégpáncél. Úgy tűnt, soha nem lesz vége szívében a télnek, bizalmatlanná vált, félt a csalódástól, egy újabb kudarctól.

Az élet sugarai mégis, észrevétlenül olvasztgatták azt a jeget, s amikor új szerelem lopakodott a szívébe, megindult odabent az olvadás.

A felhők közül kikacagott Mártira a Nap.

 

 

 

29látogató,1mai

Szerző Kádár Sára Hajnalka 56 írás
Kádár Sára Hajnalka vagyok, Erdélyben Sepsiszentgyörgyön élek. Írásaim – többnyire kis próza- egy része emlékezés a felnevelő székely falu jellegzetes alakjaira, szokásaira, a szocialista rendszer keserű, embert próbáló világára, de jelen van bennük a ma emberének gondja, öröme is. Egyszóval középpontban az ember áll. Mesét is írok, ritkán verset. Nyomtatott és internetes antológiákban, folyóiratokban jelentek meg, valamint két saját kötetben is, címe: Visszapillantó 2014 ,és Az élet felém 2015 . szeretettel üdvözlök mindenkit.

12 Komment

Hagyj üzenetet