Pápay Aranka : MESÉL A MÚLT – Karcsi és Aranka 7.

nem szólt, mint ahogy arról sem, hogy nemrég milyen párbeszéd zajlott le náluk.

— Édesanyám, olyan gyönyörű teáskészletet tettek ki a kirakatba Erdősék.

— Szeretnéd?

— Azt hiszem, nagyon drága…

— Mennyire?

— …

— Ha tényleg olyan szép, akkor nászajándéknak való — mosolygott Juliska mama, és pár nap múlva, mielőtt akár csak meggyőződhetett volna értékéről, csendben, örökre elaludt.

Karcsi nézte az árát, számolgatta, hány havi részletre kellene engedélyt kérni az eladótól, de mélyen hallgatott. Továbbra is megálltak minden este, némán megcsodálták a gráciák táncának porcelánon megállított pillanatképeit, és a csészék, kancsók szokatlanul egyszerű formáját.

Egy este aztán már messziről másnak tűnt a kivilágítás. Aranci előre szaladt.

— Vége… Valaki megvette.

Egy valamiféle kerti kisgép szürkült hidegen a porceláncsodák helyén.

— Ne szomorkodjon, Aranci, drága, majd hoznak másikat…

— Persze, de ilyent nem.

Szótlanul mentek tovább, otthon a konyhában maradt, vőlegényét a szobába küldte.

— Menjen, nézze meg Édesapámat, rögtön hozom a vacsorát.

— Előbb gyere te is, kislányom — szólt ki Lénárd papa. — Kaptál valamit…

— Mi ez? — lépett be Aranka. Elhűlve csodálkozott rá a hatalmas csomagra, először a selyemszalagot tartotta különösnek ekkora kartondobozon. Óvatosan közelítette meg, feladót keresett.

— Nem postán jött. Az előbb hozta két fiú… csak azt mondták, a tiéd, minden benne van.

— Este? Honnét? Milyen fiú?

— Mindegy, de a helyedben én kinyitnám.

Belül a selyempapír tetején egy fehér lapon ez állt: Karcsitól szeretettel

Gyorsan bontani kezdte a zörgő, gondos csomagolást…

Az arany ragyogás úgy áradt ki a dobozból, szinte betöltötte a szobát, mint egy álom.

 

Legutóbb szerkesztette - Pápay Aranka
Szerző Pápay Aranka 237 Írás
"Fának születtem. Állva élek. Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. Nem szabad, csak fölfelé hullni." /Szabó Éva/