Vandra Attila : Kis Dzsong Un 14. — Születésnapi ajándék

Michael különös ajándékkal próbálja meglepni kisfiát születésnapján. Julienak az ötlet hallatán égnek áll a haja…

 

 

 

Zajosan nyílt meg a cella ajtaja.

— Adam Ugorsky! — intett fejével a rendőr, hogy kövesse. — Kifizették az óvadékot! Szabadon védekezhetsz!

— Kicsoda? — nézett rá hitetlenkedve Adam. Hiszen egy ilyen bűntény esetén az nem lehetett piti összeg. Annyira meglepődött, hogy csak állt a cella közepén, meg se mozdult.

— Nem normális, az biztos! — értett egyet vele az őrmester. — Na, mi lesz? Miniszteri kérvényre vársz?

Adam összekapkodta a holmiját, majd követte a rendőrt. El nem tudta képzelni ki lehetett. Se rokona, se ismerőse… Nagyot nézett, amikor meglátta Michael Gunt.

— Viheti! — mondta a rendőr, majd rosszallóan megcsóválta a fejét. Látott ő már hülyéket, de ekkorát!

Adam zombiként követte az ügyvédet. Szó nélkül beült a Corvettebe, melynek teteje, bár nem esett az eső, fel volt húzva, ablakait pedig árnyékoló fedte. Bekötötte a biztonsági övet, csak azután kérdezte hitetlenkedve.

— Ön fizette ki az óvadékot?

— Én. Nem vagyok komplett?

— Hova visz? — váltott Adam témát válasz helyett.

— Hozzám, haza. Johnnynak születésnapja van. Gulyást kíván. Nagyon ízlett neki. Először megszereztem a receptet, és a bejárónőnkkel akartam megfőzetni. Aztán rájöttem, csak akkor elég személyes a meglepetés, ha mi készítjük el neki, Julieval. Végül rádöbbentem, recept ide, recept oda, úgy se lesz olyan, mint amilyent ön főzött neki. Mindenhol készítenek pizzát, de nem igazi, ha nem olasz a szakács. Akkor a Budapest Bistroból akartam rendelni igazi magyar gulyást. Ám gondolom, vannak ennek is változatai. Elvállalja?

— Persze… Örömest! — csillant fel Adam szeme, bár még mindig azon tűnődött, miként tudná eldönteni, nem álom-e ez.

Mielőtt befordult az utcájukba, Michael hazatelefonált, nyissák ki a garázsajtót. Sikerült meglepni a várakozó riportereket, s anélkül besurranni, hogy bárki is felismerje az anyósülésen ülőt.

Johnny és Julie az udvaron voltak. A kicsi épp arról érdeklődött mit kap születésnapjára.

— Meglepetés… — próbálta édesanyja halogatni a választ.

— Gulyást! Íme, szakácsot is hoztam hozzá! — szólat meg az udvarra kilépő Michael.

— Köszi, Apuuuu! — szaladt oda Johnny. — Tényleg főzöl nekem gulyást? — fordult Adamhoz.

— Nem! — tartott a férfi hatásszünetet. — Főzünk! Te meg én! Én leszek a szakács, te pedig a kukta! Te pucolod a zöldséget!

— Nekem mindig azt mondják, kés, villa, olló nem kisgyerek kezébe való… — hervadt le a kis srác.

— Nem is késsel! Zöldségpucolóval!

— De én nem tudom rendesen megtisztítani…

— Hát azt nem lehet úgy a gulyásba tenni… S ha kijavítom?

Johnny várakozó tekintetén látszott, ínyére van a dolog.

— A bejárónő elment megvenni a hozzávalókat — mondta Julie. — Szereztünk bográcsot is. Itt a lista, amivel elküldtük a supermarketbe, remélem, minden rajta van, ami kell. A receptet az internetről töltöttem le, és a Budapest Bistroban azt mondták jó. Valami kimaradt? — olvasott Adam tekintetéből.

— Füstölt borda, és lestyán…

— Lestyán?

— Konyhanövény, olyan, mint a zeller. Akad, aki nem szereti, mert büdösnek tartja. De különleges ízt ad a gulyásnak. Felénk azzal készítik.

— Hol lehet olyant venni? — érdeklődött Michael.

— Az Ukraine International Foodsban.

Julie kapta a telefonját és tárcsázta a bejárónő számát. A hallban kezdett csörögni. Itt felejtette…

— Maradj velük, Michael. Megveszem én. Mire visszaér, s elmenne az Ukraine International Foodsba, már nagyon megkésnénk a főzéssel.

Volt ebben a felajánlásban némi „Te vagy a férfi, jobb, ha te maradsz vele”. Ám ha épp közelharcra kerülne a sor, Michaelnek nagyjából annyi esélye lenne Adam ellen, mint egy biciklinek egy tank ellen.

Miközben Johnny kíváncsian figyelte Adamot, amint rakja a tüzet, és készíti elő a terepet a bográcsgulyáshoz, Michael kissé távolabb, egy hintaszékben nyalogatta sebeit. Már bánta, hogy belement ebbe a játékba. Most még hátrább csúszott a ranglétrán. Johnny ügyet sem vet rá…

— Téged miként szólítottak a szüleid, amikor kicsi voltál? — érdeklődött Johnny.

— Édesapám, aki ukrán volt, Adamnak, édesanyám, aki magyar volt, Ádámnak.

— Aadaam? — próbálta magyarosan ejteni Johnny.

Ádám elmosolyodott.

— Igen.

— Szólíthatlak úgy?

— Igen!

Michael készített néhány képet a telefonjával. Figyelte kettejüket, s próbált rájönni a Nagy Titokra. Telefonjának csörgése zavarta meg ismét. Ismeretlen szám, de dejà vu érzést keltett benne. Mintha már elutasította volna egynéhányszor. Sajtó zaklatása lehet. Most hagyják békén, Johnnynak születésnapja van… A készülék újra megszólalt. Sajnos nem zárhatja le, mert O’Hara hadnagy vagy Julie is hívhatja. Ezúttal csak hallgatta sztoikusan a csörgést, amíg működésbe nem lépett a postaládája. Eltelt egy perc, és telefonja SMS-t jelzett.

— Biztosan: „Kérem, hívjon vissza, fontos” — motyogta maga elé. — Nekem most nem az. Hol van már Julie és a bejárónő? Megnézte telefonján az órát. No persze, ennyi idő alatt egyik sem érhetett vissza… A készülék ismét pendült egyet. Ezúttal MMS érkezett. Ugyanattól a számtól. „Eh, most úgyis takarékra vagyok téve…” — magyarázta önmagának kíváncsisága bizonyítványát, majd megnézte a csatolt fényképet. Egy autó látszott rajta, riporternő, mikrofonnal a kezében, mellette férfi operatőr, akiket rendőrök vettek körül. A helyszínt is azonnal felismerte, házuktól száz-százötven méterrel fentebb, a dombon. Az a riporter lehet, akitől Julie fölöslegesen bepánikolt… Mi akar ez lenni? Így mutatkozik be? Akkor inkább fényképes igazolványát küldte volna el… Már-már eltette a készüléket, amikor szívdobogása hirtelen felgyorsult. Ezt a képet a riporternő nem készíthette magáról! Ezt más fotózta, s valamit mondani akar vele! A következő pillanatban megakadt a szeme a képhez csatolt szövegen:

„Mr. Gun, látott már profi operatőrt, aki ilyen idétlenül tartja a kezében a kamerát? És még vannak értékes információim az ön számára. Maggie Spark, a VIP-life és a Seattle 3 TV-adó riportere.”

Miközben Michael habozott, Adam lépett oda hozzá.

— Kifogyott a gyújtómból a gáz, nincs, amivel meggyújtsam a tüzet — magyarázkodott.

Az ügyvéd a zsebébe nyúlt, odaadta a sajátját, majd hirtelen jött egy ötlete. Megmutatta Adamnak az MMS-en érkezett fotót.

— Ismeri valamelyiket? — kérdezte.

— A nőt nem. A férfit… mintha láttam volna már… Igen! Ivannal beszélgetett, egy oroszos kiejtésű nő társaságában. Ennek a férfinak nem volt oroszos hangsúlya. Úgy rémlik, Harrynak szólította Ivan, de ebben már nem vagyok biztos.

Ennek a fele sem tréfa. Ezek szerint Julie mégsem paranoiás. Adam pedig meg tudja különböztetni az orosz és az ukrán hangsúlyt. Michael azonnal visszahívta Maggie Sparkot.

— Mit kíván cserébe?

— Exkluzív interjút.

— Ha tényleg értékes információkkal szolgál, megkapja.

— Akkor negyedóra múlva várom a First Hill Parkban. Ne késsen, mert idejében be kell érnem a Seattle 3 stúdiójába, mielőtt véget érne a hírek előkészítése. Megismer. Én voltam ott elsőként, amikor elrabolták a kisfiát. Egy zöld Cadillac Deville mellett egy padon ülve várom.

Amint bontotta a hívást, Michael rádöbbent, hibát követett el. Megpróbálta visszahívni Maggie Sparkot, de a készülék foglaltat jelzett. Sokat nem késlekedhetett, mert alig ér oda negyedóra alatt, ha az öltözködést, és a garázsból előbányászott autót is beleszámítja az időveszteségbe. Ám nincs itt senki, aki Johnnyval maradjon, csak Adam.

— El kell mennie, ugye? És ráadásul sürgősen… — nézett Adam az ügyvéd szemébe. — Hagyja itt nyugodtan — mutatott mosolyogva a két fegyveres őrre.

Hát igen, ez a ház egyszerre lehet palota, vár és börtön. Attól függ, honnan nézzük. De kisfia vajon itt marad-e? — jutott eszébe az ügyvédnek a tegnapi jelenet a bébiszitter jelölttel.

— Johnnykám, sürgősen el kell mennem, Anyu azonnal hazaér, én sem ülök sokat, igyekszem haza, mert neked szülinapod van, s nem akarok hiányozni! Maradsz itt Adammal? — a beleegyező bólintásra még megkérdezte: — Nem fogsz félni?

— Nem. Aadaammal nem félek. Ő megvédett Ivantól is!

— Igen, ő az őrangyalod… — motyogta Michael maga elé az autójához igyekezve. — Én pedig… csak… — Az őrangyal adta az ötletet: felhívta O’Hara hadnagyot.

— Sürgősen jöjjön a First Hill Parkba! Nincs időm magyarázkodni. Jöjjön! Kérem!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.