Vandra Attila : Kis Dzsong Un 13. Nehéz Apának lenni

Kiderül, Adam öccseit féltve, Ivan által zsarolva vett részt Johnny elrablásában. Julie pánikba esik az udvarukat kémlelőktől, de kiderül csak a sajtó. Ám egy sajtótájékoztatón ismét előkerül Meggie Spark, és kényelmetlen kérdést tesz fel… Honnan ennyire jól informált az a nő?

 

A déli rémület nem egy futó ijedtség volt, és ez este derült ki. Reggel még a fiúcska megígérte, saját ágyikójában alszik, a saját szobájában. Este már nem volt erre hajlandó, Michael még azt sem tudta kialkudni, hogy a kiságyát behozzák a hálószobába, úgy legyen velük egy szobában. Ismét görcsösen fogta a szülei pizsamáját, mint aki retteg, hogy álmában elillannak. Nehezen aludt el, és a legkisebb mozgásra, zörejre felébredt. Egy adott pillanatban, láthatóan rémálomban, Adamot hívta segítségül:

— Adam! Adam! Ne hagyd!

Michael Gun sokáig nem tudott visszaaludni. Johnny nem őt, hanem elrablóját hívta segítségül. Ezt élete nagy kudarcaként élte meg.

Reggel Julie, aki észrevette Michaelen a kialvatlanságot, elég sokáig vallatta férjét, mire bevallotta frusztrációit.

— Ó, na, ne légy butus… Miközben elrabolták, te nem voltál mellette, csak Adamtól várhatott segítséget. Most újraálmodja szegényke az egész kálváriát…

Bár ott maradt a két őr a házuk mellett, Michael nehéz szívvel hagyta otthon családját. „Furcsa” — gondolta —, „tegnap, amikor a rendőrségen jártam, kevésbé aggódtam, mint ma. Pedig a bennem dúló feszültségnek csökkennie kellene…” A sok pénzzel ő maga sem mert elmenni otthonról rendőri kíséret nélkül. Végül kellemetlen kaland nélkül sikerült biztonságba helyeznie a két és fél millió dollárt. Más dolga is akadt. Még vasárnap interneten tett fel hirdetést, hogy bébiszittert keresnek. Elővigyázatosan nem haza, hanem irodájába rendelte a jelentkezőket. Máskor is így járt el. Ám amint kilépett a liftből, a folyósón a szokásos egy-két jelentkező helyett most egy tömeg várakozott. Elborzadt. Egyik fiatal nő arca deja vu érzést keltett benne. Aztán rájött honnan. Előző este látta a sajtótájékoztatón. Riporter… Bevonult irodájába, majd szólt a titkárnőjének, közölje a várakozókkal, valaki rossz tréfát űzött vele, mert a hirdetést nem ő adta fel, és kérjen bocsánatot a nevében. 

Felhívta Juliet. Felesége egyetértett, semmi esetre sem engedhetnek olyant a házukba, aki esetleg egy álcázott riporter. Neki jött az ötlete is, hogy Mrs. Pak Yi Songtól kérjenek segítséget. Ám az egykori nevelőnőjük helyett a robot felelt. Nem elérhető. Akkor Julie Pak Cho Heet hívta fel. A lány kétségbeesetten tiltakozott, nem vállalhatja a gyermekrablás után. Egyébként is ő nem lehet hosszú távú megoldás, mert amikor megkezdi az utolsó évet, már nem tudná tanulmányait a bébiszitterséggel összeegyeztetni. Ám beajánlotta egyik idén végzett kolléganőjét, és barátnőjét, Yasmine Shayat, aki még nem talált magának munkát.

Michael majdnem másfél órát várt rá. Ennyi időbe tellett, amíg Pak Cho Heenek sikerült felvennie vele a kapcsolatot, meggyőzte, felöltözött, és a város másik végéből autóbusszal ideért. Michaelnek viszont a haja is égnek állt az abayát, hidzsábot és egész arcát takaró burkát viselő lány láttán. A burka mögül a szempár egy villanása érzékeltette az előítéletek által kiváltott reakciót.

— Hölgyem, mielőtt muszlimofób mocskos disznónak titulálna, látta a titkárnőmet? Muszlim. Török nemzetiségű. Haját hidzsáb fedi, de arcát nem takarja burka. Tudom, ön vallásos meggyőződésből viseli. Joga van hozzá. De mondja, Miss Pak Cho Hee mesélte önnek, miért nem keresem hirdetéssel a jelentkezőket? Újságírók jelentkeztek bébiszitternek… Amikor holnap megjelenik házam kapujában egy burkát viselő nő, honnan tudom majd, hogy önt, vagy mást enged majd be a házvezetőnőm? Kisfiamat elrabolták, és aki megrendelte, szabadlábon van. És ha egy rossz szándékú valakit engedünk be a házunkba ön helyett?

Az ajtó nem éppen finom csukódása jelezte, az okfejtés nem győzte meg Yasminet.

Michael a hirdetésre szándékosan nem adta meg telefonszámát, úgy rendelte a jelentkezőket irodájába. Telefonja mégis állandóan fel-felcsengett. Hívták barátok, ismerősök, alig-ismertek, no és persze a sajtó… Honnan tudják a riporterek a mobilszámát? A szolgáltatónál biztos dolgozik ember, aki megérdemelné, hogy kirúgják.

Kora délutánra már lemerült a telefonja. O’Hara hadnagyot még szerencsére idejében felhívta, de sajnos jó hírrel nem szolgálhatott. Elemezték Ivan telefonján a beszélgetéseket és üzeneteket. Kevéssel Adam Ugorsky hívása előtt, amellyel elárulta hollétüket, Ivan beszélt Bogoljubovval. Ez azért rossz hír, mert ha Bogoljubov személyesen rendelte meg Johnny elrablását, akkor más nem tud róla, ő pedig nem hajlandó vallani. Így pedig nincs nyom… Azért, mert szerepelnek Ivan Kolenchuk címlistáján, nem lehet — több, mint kétszáz személyt — se letartóztatni, se telefonját lehallgattatni. Nincs bíró, aki ezt engedélyezné. Az Ivan Kolenchuknál tartott házkutatás sem vezetett nyomra. Számítógépéből eltűnt a merevlemez, mire a rendőrök odaértek… A három letartóztatott tettestárs vagy tényleg nem tud semmi lényegeset Bogoljubov által megrendelt gyermekrablásról, vagy nem akarják beismerni.

Julie, akit férje tájékoztatott a sikertelen bébiszitter-ügyről, „valamivel” több sikerrel járt. Felvette a kapcsolatot egy jó ismerőse által ajánlott nyugdíjas tanítónővel, Erna Smith-el, és ő elvállalta a bébiszitterséget. Michael ezt ismét saját kudarcaként élte meg. Ezután már csak a nap legfeketébb levese hiányzott: Johnny édesanyjával akart aludni. Nem közöttük, csak vele. Nem az apai paranoia csinált a bolhából elefántot. Julie este félrevonta, hogy Johnny ne hallja.

— Ann azt üzeni, a terápia aktivált Johnnyban valamit, és téged tett meg bűnbaknak. Nem sikerült kiderítenie mi az, a gyermek bezárkózott, ahányszor csak szóba került, mintha bűntudata lenne érte. Feltehetően a terápia egyik kulcskérdése lesz ezt kideríteni, és bármennyire is fáj neked ez most, türelmedet kéri. Michael — tette hozzá Julie most már a saját nevében — azt mondtad többször is, bármit megtennél érte. Akkor viseld el ezt, kérlek… Ugye ezt is megteszed érte? — csókolta meg férje szemét, amely épp vérző könnyeket nem engedett szabadjára.

Hej, nehéz apának lenni!

A kegyetlen sors ellen szótlanul lázadozva vonult el ágyneműjével az egyik vendégszobába. Johnny ágya szűkös kettejüknek, neki pedig rövid. Rémült, magára hagyott kisgyereknek érezte magát, előjöttek kisgyermekkori szorongásai a sötéttől. Elaludt, felriadt, hol az elrabolt Johnnynak a helyébe képzelte magát, hol ő maga volt kisgyerek korában, hol a sötét jövő lehetőségei rémisztették, időnként saját kudarcait élte meg az ügy megoldásában. Racionális énje hiába küzdött minden „ál” fenyegetés ellen, horrornak bizonyult számára az éjszaka. Kora hajnal lett, mire végleg elaludt. Nem hallotta azt sem, amikor már reggel Julie melléje lopózott és átölelte hátulról, védelmezően, mint anya rémült kisgyermekét. Eleinte ösztönösen védekezett a háborgatás ellen, talán még az is kicsúszott a száján, hogy „Hagyj aludni! Csak egy picit még…” Ám Julie hiába húzta vissza ölelő karját, felébredt. A meztelen női kar érintése és felesége testének illata felébresztette benne a férfit, és mielőtt Julie kikelhetett volna mellőle az ágyból, az erős férfikarok megakadályozták ebben. Magához húzta, már érezte is mellének érintését, pulzusa felgyorsult, lélegzete türelmetlenné vált, és ajka már-már felesége ajkaira tapadt, de Julie ujjaiba ütközött.

— Ne! Ne most! Felébredhet, s megijedhet… Vissza kell mennem… De eszembe jutott, a születésnapja…

— Jesszusom, micsoda apa vagyok!

Nem szülők. Pedig Julienak sem jutott ma hajnalig eszébe. Ez újabb tőr lett szívében.

— Valami különlegeset kellene…

— Ann azt mondta, ha legközelebb meg akarjuk lepni valamivel, nehogy rátegyünk egy lapáttal eddigi ajándékozási szokásainkra. Az nagy hiba lenne. Ne licitáljunk rá a bűntudatunkra, hogy nem töltünk vele elég időt, és nem nyújtunk neki elég szeretetet. Ezt ne nagy ajándékokkal próbáljuk leróni, és főleg ne egyszerre. A gyermek ösztönösen megérezné, hogy a drága ajándék a mi bűntudatunkat hivatott csökkenteni.

— Mije nincs, és vágyik rá? Vegyünk egy másik Teddy Macit?

Julie nem felelt, csak rosszalló tekintettel jelezte Michaelnek, sejti, mi játszódik le benne. Most Adam Ugorskyval versenyzik. Féltékeny, mert bár van öt Teddy macija is, amit szüleitől kapott, puhák, újak, szépek, azt a koszosat cipeli mindenfelé, amelyet elrablójától kapott.

— Igen… Se a régiek, se az, amit vennénk neki nem voltak vele elrablásakor, egyikbe se kapaszkodhatott védelmet remélve, csak az a koszos, régi — tette végül szóvá sejtését. — Az éjjel is emlegette Adamot… A goulash… Megfeledkeztünk róla a nagy ijedtségben.

— Az jó ötlet… Seattle északi részén, valahol Lynnwoodban van egy Budapest nevű bisztró. Magyar és német ételeket szolgának ott fel. Biztos van goulash-uk is. A telefonszámukat biztos megtaláljuk a neten. De ha nem veszünk neki valami ajándékot, akkor azt fogja kérdezni, miért nem kapott semmit születésnapjára? Mert nem érdemelte meg? Minden szülinapjára azt főztünk, sütöttünk, amit csak kívánt. Most lesz goulash. De valami ajándék is kell. Most menj vissza, amíg fel nem ébred, és meg nem ijed.

— Kiváló apa vagy! Tudtam, miért hozzád megyek feleségül!

„Csak Johnnynak más a véleménye…” — temetkezett Michael ismét az önsajnálatba. Végül megunta, s felkelt. Mivel aznap mindketten otthon maradtak, későbbre rendelték be a házvezetőnőt, ne zavarja őket a reggeli (későbbig) alvásban. Michael már épp kész lett a reggeli kávéval, amikor hangokat hallott a hálóból. Sietve elkészítette a gyermek kakaóját is, s bevitte tálcán. Régebben vasárnap reggelente Johnny odamászott közéjük az ágyba, és Julie kelt fel egy idő után kiszolgálni a „férfiakat”. Julie meg is jegyezte:

— Hű mekkora urak vagyunk ma!

— Most már én is befeküdhetek a saját ágyamba, vagy végleg ki vagyok túrva? — kérdezte Michael tréfásan, és Johnny királyi kegyet gyakorolt. Ám Michael nem tudott kényelmesen elhelyezkedve belekortyolni a fekete méregbe, mert kisfia legörbült szájjal fitymálóan jegyezte meg:

— Nincs benne elég cukor… 

Michael mit tehetett mást, mint letenni kávéját az éjjeliszekrényre, korrigálni a hibát. Ám alig vette ismét birtokba a koffeintartalmú nedűt, mert csörögni kezdett a telefonja. A pokolba kívánta a telefonálót Julie rosszalló tekintetétől kísérve: „Ne a gyermek előtt!”

Andrew Mallory kereste. Jobb, ha a gyermek nem hallja. Michael kikelt az ágyból, vette a készüléket és kiment a hálószobából.

— Képzeld el, mi történt! Mivel Adam Ugorsky ártatlanul ült két évet — erre sikerült meggyőző bizonyítékot szerezni Ivan Kolechuk azonosított ujjlenyomatai, és az Alexander Oblemenco által kifizetett műtét alapján —, ráadásul „önként jelentkezett”, hiszen az a hívás az önfeladással egyenértékű, kértem, hogy szabadlábon védekezhessen. Hiszen ha önként adta fel magát, nem áll fenn a szökés kockázata. Az ügyész nem bólintott rá azonnal, gondolkodási időt kért, de úgy éreztem, hajlamos elfogadni. Mentem a reményt adó hírrel védencemhez, de ő azt felelte, nem akar élni vele: — „Mit csináljak én néhány napig szabadon, ügyvéd úr? Egy centem sincs, lakásom sincs, se amiből megéljek, úgyis hosszú időre börtönbe kerülök, mert ott a helyem… Semmi értelme… Menjek lopni, hogy ne haljak éhen? S milyen elérhetőségi címet adjak meg?”

Mintha egy giccses paródia része lett lenne, Michael alig ért vissza a szobába ismét csörögni kezdett a fránya telefon. Ismeretlen szám. Kinyomta. Ismét felcsörgött. Ugyanaz a hívó erőszakoskodott. Ismét kinyomta. Már-már lezárta a készüléket, de hátha nem talál ide az új nevelőnő? Miután letette a kezéből, jutott eszébe, hogy vele Julie egyezkedett, tehát őt hívná… 

Csak elfogyott végül a kávé, épp lenyelték a reggeli utolsó falatjait, máris megjelent Erna Smith, a bébiszitterjelölt. Mosolygós arca, olcsó anyagból készült, mégis elegáns, de szerény öltözete első látásra jó benyomást keltett Julieban. Johnny viszont gyanakodva figyelte első perctől kezdve. Erna csak távolról intett neki pajkosan, amit köszönésnek is lehetett felfogni, de nem támadta le. Megvárta, amíg hellyel kínálták az udvaron a lugasban, s miközben a felkínált kávéra várt, egy bábot vett elő, a kezére húzta, s azzal integetett a fiúcskának. Johnnyt a kíváncsiság egyre közelebb vonzotta. Amikor már alig egy méternyire megközelítette, édesanyja bemutatta neki Erna Smitht.

— Köszönj szépen Mrs. Smithnek. Ő lesz az új nevelőnőd. Ő vigyáz majd rád, ha nem leszünk itthon. Ugye szót fogadsz neki?

Johnny olyant tett, amilyent soha azelőtt, bár fogadott már új nevelőnőt barátságtalanul. Se szó, se beszéd, ököllel ment neki az idős asszonynak. Szülői túlerő kellett megfékezni tomboló dühét. Miközben Michael leguggolva fiacskájához, annak kezét megfogva sikertelenül próbálta megtudakolni az agresszív megnyilvánulás okát, Julie kisfia viselkedésére próbált mentegetőzve magyarázatot adni az idős asszonynak.

A felnőttek azonnal belátták, ez nem a legalkalmasabb pillanat a további ismerkedéshez. A gyermekkel el kell beszélgetni, valamiként meg kell értetni vele, nekik muszáj munkába menniük, s más megoldás nincs. Ám a nyugdíjas tanítónőn látszott, ez neki sok volt, egyenesen sokk. Elég nagy a kereslet a bébiszitterségre, talál ő másikat. Lehet kisebb fizetésért, mint amit Gunék ajánlottak, de egy ilyen hisztis kölyökkel…

Ann Donnovan elég idegesen vette fel a kagylót. 

— Asszonyom — mondta Julienak —, ne haragudjon, de nem Johnny az egyetlen problémás páciensem, és más gyermek is élt át terrort, vannak pedofília és családi erőszak áldozatai, hogy csak a legsúlyosabbakat említsem. Johnnynak szüleitől nincs mit félnie. Két perc múlva kezdődik a következő terápiás ülésem, és…

— De az újabb elrablás veszélye még nem múlt el — szakította félbe Julie, elmesélve a múltkori pánikot, amikor a sajtót Bogoljubov emberének hitték. A jelenetet Johnny átélte.

— Mondja röviden, megpróbálok így távolról tanácsot adni, ha tudok. Ma nem tudok önökhöz menni, holnap pedig ön kérte, ne jöjjek, mert a gyermeknek születésnapja…!

Julie néhány szóval vázolta a mai jelenetet a bébiszitterrel, hozzáfűzve azt is, hogy a kisfia elutasító lett édesapjával is. Ann Donnovan némi gondolkodás után válaszolt.

— Mrs. Gun, a diagnózisa feltehetően helyes. A gyermek viselkedése mögött a félelem áll, de a pontos okot innen nem lehet megállapítani. Az a fölöslegesnek bizonyult pánik súlyosbította az állapotát.

— A veszély valós, ha az az eset konkrétan…

— Kérem, ne vágjon a szavamba! Johnny úgy érzi, azért rabolhatták el, mert nem voltak mellette a szülei, akik megvédjék. Ezt így élte meg. Ha van bébiszitter, akkor a szülei ismét elhagyják, és ismét elrabolhatják. Férjére is valami hasonlóért haragudhat. Lehet, hogy úgy gondolja, védelme az apja feladata lett volna… bár ki tudja. Holnapután, a következő terápiás ülésen — mint megbeszéltük, itt az én rendelőmben —, majd többet felderítünk erről. Addig is szerintem ne kísérletezzenek újabb bébiszitterrel. Elbeszélgethetnek erről vele, jegyezzék le bármilyen furcsa reakcióját, vagy válaszát. Tehát holnapután délelőtt tizenegy órakor. Viszont látásra, mert meg is érkezett a következő páciensem.

Amíg Julie Ann Donnovannal tárgyalt, Michaelt ismét hívták telefonon. A férfi bosszankodott, hiszen ő is akarta hallani a pszichológus válaszát. Először el akarta utasítani a hívást azzal a szándékkal, hogy majd visszahívja, ha ismerős, ha pedig nem, elegen zaklatják. A hívó nevét látva mégis megnyomta a felvevő gombot. O’Hara hadnagy kereste.

— Tegnap megjelent Vaszilij Popov anyja, és új ügyvédet hozott a fiának. Az FBI is kijelentette, átveszik a fiút. A szervezett bűnözés szövetségi bűntény. Annak fejében, hogy mindent elmond, amit tud az újraszerveződött Oblemenko-klánról, beveszik a tanúvédelmi programba. Több tíz fejet ígért nekik. Kap majd egy új identitást, és eltűnhet… Egyszóval szabad lesz… Adam pedig, aki nem egyezkedett, mielőtt feladta magát, ülhet a sitten, bár két évet lehúzott már Ivan Kolenchuk helyett ártatlanul… — háborgott.

— S az emberrablás? S az illegális szervátültetés? Amely a „donor”, egy ártatlan gyermek halálát okozta volna?

— Az nem képezte az alku tárgyát, Vaszilij Popov azt állítja, nem tudott semmiről, Ivan szervezte az egészet.

— De hát a szervkereskedelem is szövetségi bűntény!

— Csakhogy egyelőre nincs semmi bizonyíték más áldozatok létezéséről. Az ilyen ügyekkel az FBI másik osztálya foglalkozik, lehet, majd megjelennek ők is… Adam Ugorsky pedig nem ártatlan bárányka. Ha nem is vett részt az autólopásokban, hamisan tanúskodott, aminek következtében Ivan Kolenchuk nem nyerte el méltó büntetését. Ha akkor nem veszi a bűnt magára, Oblemenko unokaöccse nem tudta volna újraszervezni bandáját, még ha ugyanakkor szabadult is, mint Adam Ugorsky. A gyermekrablásban pedig Adam aktívan részt vett, ez vitathatatlan. Erre Johnny a legmegbízhatóbb tanú.

— A Bogoljubov unokájáról, a szervátültetőkről, ki vett részt ebben, ezekről semmi hír? Embereinek kihallgatása megtörtént?

— Csak sejtéseink vannak, bizonyíték semmi. Dr. Stewart Hansen még nem találta meg azt, aki matatott a számítógépében, bár még nem zárta le az ankétot.

Michael magába roskadt. Nem elég a rettegés, a bűntudat, még Johnny szemében is bűnbak. Ann Donnovannal való beszélgetését épp lezáró feleségének látványa Johnny születésnapját juttatta eszébe. Valami szép ajándék kellene neki, aminek nagyon örülne, valami személyes… És ő nem tud semmit kiötölni. Apaként megbukott, a kisfia eltaszítja. Félelmében nem hozzá, édesapjához, hanem elrablójához menekül álmában… Mit tudsz, Adam Ugorsky, amit én nem? Hirtelen őrült ötlete támadt. Amint megosztotta Julieval, felesége alig kapott levegőt.

— Ugye nem gondolod komolyan?

— De igen. Johnny biztosan örvendeni fog neki. Remélem, el tudom intézni.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 709 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.