Vandra Attila : Kis Dzsong Un 12. — Gyógyír szerelmi bánatra

Johnny egy rejtélyes, sirályból készült ételt kér szüleitől, melyet Adam főzött neki. Szülei a neten nem akadnak nyomára a receptnek. Kiderült, Adam szándékosan hagyta bekapcsolva telefonját, hogy megtalálják a gyermeket, és a golyó elől lökte félre…

 

 

Az ügyvéd nem válaszolt, hanem tárcsázott.

— Halló, Andrew? Mit csinál a konkurencia ezen a hétvégén?

— Szia, Mike! Hogy van a kisfiad? Nem mertelek felhívni, gondoltam, ostromol mindenki a telefonhívásokkal. Minden rendben?

— Fizikailag igen… Egy duzzanat a fején, s két kék folt, egy a fenekén, egy a mellén… Elmúlik, három a sok közül. Volt már komolyabb sérülése, nem is egy. Lelkileg viszont… Képzeld a helyébe magad, min ment keresztül szegény gyermek! De nem válaszoltál a kérdésemre!

— A konkurencia nyalogatja a sebeit… Egy üveg whisky társaságában… De miért olyan fontos ez neked?

— Épp hallottam a hírét… Léha nők miatt nem érdemes bánkódni! Szerelmi bánatra pedig a legjobb gyógyír a munka. Mit szólnál egy „hivatalból kinevezett ügyvéd” szerepéhez? Természetesen ezelőtt öt perccel már légy itt. Ügyvéd nélkül nem tudjuk kihallgatni.

— Nem rajongok az ilyen munkáért… Kinőttem az ilyesmiből. Akadnak pályakezdő… — állt meg a mondat közepén. — Miért nem vállalod el te, ha annyira ajánlod másnak? S mivel vádolják?

— Érdekütközés. Elrabolta a fiamat…

— S te keresel ügyvédet neki? — értetlenkedett Andrew Mallory.

— Később meg félrelökte a golyó elől… S akad még enyhítő körülmény. Például felhívott, majd nem bontotta a vonalat, hogy megtaláljuk…

— Izgalmasnak tűnik… Tudod mit? Elvállalom. Húsz perc és ott vagyok! Legalább megspórolom a whiskyt… A francba! Berúgni se vagyok jó!

Michael Gunnak amúgy is ki kellett töltenie néhány iratot a fia elrablásával kapcsolatban, s úgy döntött, megvárja „a konkurenciát”. Miközben Andrew Malloryra vártak, O’Hara hadnagy hirtelen felugrott, és felkapta a telefonkagylót.

— Dorothy Miller? Nem jutott eszetekbe véletlenül az adatbankban szereplő ismeretlen ujjlenyomatokat összehasonlítani az Ivan Kolenchukéval?

— Levettük, de… Azonnal lefuttatom a rendszeren, és visszahívlak!

Még mielőtt Andrew Mallory megérkezett, faxon már megjött az eredmény. Két „ismeretlen” ujjlenyomat is egyezett az Ivan Kolenchukéval. Megtalálták a bútorszállítóban, amelybe a Chevrolet Traxot rejtették, amivel elrabolták Johnny Gunt. Ám a másikat az Oblemenko-klán lebukása idején találták meg. Sietve telefonált főnökének, Roberts kapitánynak.

— Kapitány úr, nem emlékszik véletlenül, Ivan Kolenchuk neve nem merült-e fel ezelőtt két évvel az ukrán maffia felgöngyölítésekor? Alexander Oblemenko unokaöccse.

— Kolenchuk… Kolenchuk… — keresett a kapitány az emlékei közt. — Mintha… De alibije volt…

— Volt! — hangsúlyozta a hadnagy. — De már nem áll szilárd lábakon… Azonosítottunk egy akkoriban ismeretlenül maradt ujjlenyomatot a rendszerben. Az övé. Mivel az autólopások ismét elszaporodtak az utóbbi időben, szerintem Ivan Kolencsuk átvette a nagybátyja „üzletét”.

— Franc essen az autólopásokba! O’ Hara hadnagy! Jobb dolga nincs, mint kinyitni egy két éve lezárt dossziét? Ivan Kolenchuk halott! Őt már úgyse állíthatjuk bíróság elé! Amíg el nem kapjuk azokat, akik el akarták végezni a szervátültetést, Johnny Gun életveszélyben van! Ismét elrabolhatják! A donorra még mindig szükség van!

— Megértettem, kapitány úr!

Alig tette le a kagylót, Colleen őrmester kopogott be.

— Egy úr keresi. Egy üzenetet talált a telefonján, hogy jelentkezzen önnél.

— Engedje be!

Ősz hajú férfi nyitott be.

— Moses Kohut vagyok. Horgászni voltam, s amikor hazaértem, akkor találtam meg az üzenetet. Miben segíthetek?

— Moses Kohut? — keresgélt elkeseredetten a hadnagy emlékeiben. De hát csakis a Johnny Gun elrablásával lehetett kapcsolatban. Annyi embernek hagyott üzenetet…

— Azt írták, egy volt diákomról szeretnének érdeklődni, és önt keressem… Tanító vagyok.

— Adam Ugorskyt akartuk megtalálni, de már letartóztattuk. Tanította, ugye?

— Egyik nagyon kedves diákom volt. Még ma sem tudom elhinni, hogy autólopásra adta a fejét… A középiskoláig kiválóan tanult. Amikor már kistestvéreire kellett vigyáznia, és ő vezette a háztartást, mialatt édesanyja látástól vakulásig dolgozott, már visszaesett a tanulásban. Csínytevő, komisz kölykök az öccsei, az óvónő rémei. Egyedül bátyjuknak fogadtak szót, még édesanyjuknak sem. Aztán, miután a mama is megbetegedett, a sok hiányzás miatt Adam Ugorskyt eltanácsolták. Egy héttel letartóztatása előtt még beszéltem vele. Kétségbe volt esve, mert édesanyját meg kellett műteni, és biztosítása nem fedte a rosszindulatú daganateltávolításának költségeit… Még ma is előttem van Adam kétségbeesett tekintete. Aztán hallottam, mibe keveredett.

— Édesanyját végül megműtötték? — érdeklődött a hadnagy.

— Igen… — sóhajtott nagyot a tanító. — Eladta a lelkét az ördögnek, csak hogy megmentse? Ez lehet a magyarázat… — sóhajtott ismét Moses Kohut a fejét csóválva. — Legalább lett volna értelme… Mrs. Julia Fergusson meghalt… Már egy éve…

— Köszönöm, hogy bejött… — jelezte a hadnagy, nem tart igényt továbbra a tanító vallomására, aki már indult kifelé, de az ajtóból visszafordult, és megkérdezte:

— Most miért keresték?

— Elrabolta Johnny Gunt.

— Micsodaa? Adam Ugorsky gyermeket rabolt?

Az idős emberen látszott, egy világ dőlt össze benne.

— Sajnos sok jóravalónak induló fiatalember csúszik le a lejtőn! — felelte a hadnagy.

Időközben megérkezett Andrew Mallory is, az utolsó mondatokat már a két ügyvéd is hallotta a nyitott ajtón át. Michael nem állta meg, hogy rá ne kérdezzen a tanítóra.

— Michael Gun vagyok, az elrabolt kisfiú édesapja. Mióta megkerült, Johnny valami gull yash nevű ételt szeretne enni, amit Adam Ugorsky főzött, és nagyon ízlett neki. Nem tudja véletlenül, mi az? Nem akadtunk az interneten a nyomára, nem találtunk szakácsot, aki hallott sirályból készített ételről, se yash nevűről, az Ukraine International Foods-nál is hiába érdeklődtünk…

Az öreg elmosolyodott.

— Nem gull yash, hanem goulash! Dzsi-ou-ju-el-ei-es-eitsh (g-o-u-l-a-s-h) — betűzte. — A Budapest bisztróban lehet kapni. Magyar specialitás. Adam Ugorsky édesanyja, Julia Fergusson magyar volt. Csak édesapja volt ukrán.

Michael azonnal hazatelefonált, ahol Ann Donnovan éppen búcsúzott, de Julie még elmesélte neki a gull yash = gulyás történetét. Ekkor megjegyezte:

— Nézze, Mrs. Gun, pont ezért van szükség családterápiára. Az a kétségbeesett igyekezet, amivel teljesíteni akarták a gyermekük kérését, de főleg a versengés önök közt, hogy ki találja meg a receptet, mutatja, mennyire bűntudatuk van, mert nem tudták megvédeni. Most ezt az önvádat próbálják csökkentetni. A gyermek ösztönösen megérzi, hogy a szeretet helyét egy erősebb érzés vette át… Ilyenkor az adni vágyás önzővé válik… Nem hibásak elrablásáért. De ha nem szabadulnak meg az önvádtól, amely nemcsak ebből, hanem a gyermek elhanyagolásából is táplálkozik, Johnny nem fogja kiheverni a traumát, amely érte. Ám minden rosszban van egy kis jó is. Ez a kis kaland kiváló arra, hogy majd évek múlva jól mulassanak rajta hárman. Az ilyen kis történetek tartanak össze egy családot.

 

Miután Andrew Mallory végighallgatta a történetet, beleértve a tanító jellemzését is, kért egy fél órát, kettesben tárgyalni védencével. Már az első replikák után felmérte, nem lesz könnyű dolga vele. Adam egyfajta apatikus állapotba került, mint aki megadta magát sorsának.

— Ha nem végeznek ki, akkor itt fogok a rácsok közt megdögleni… Akkor már inkább az első…

— Miért végeznék ki? Washington állam törvénykezése szerint még az előre kitervelt, szándékos gyilkosság sem elég a halálbüntetéshez, még azon felül is súlyosbító körülmények szükségesek.

— Például, ha az áldozatot szerveiért ölik meg…

— Ön nem ölte meg, sőt, megmentette.

— S csaknem kiloccsant az agya, amikor belerúgtam, és nekiesett az ajtónak.

— Miért hívta fel Michael Gunt? Ugye remélte, annak alapján a rendőrség a nyomukra akad?

— S ki hiszi ezt el nekem?

— Például Michael Gun, O’Hara hadnagy… Én pedig azért vagyok itt, hogy az esküdtszéket is meggyőzzük róla. De csak akkor tudom, ha ön is segít.

Adam Ugorsky szemében felcsillant egy reménysugár, de csak egy pillanatig tartott.

— A gyermeket úgyis elraboltam… Egy halálbüntetést megérdemlő bűntényben nem tettes vagyok, „csak” bűnrészes. Nem életfogytiglan zárnak be, „csak” húsz évet kapok. Vagy tizenötöt. S amikor kijövök? Mihez kezdek?

— A Dalai Lámának van egy mondása: Sohase add fel!

— Ki fog alkalmazni egy visszaeső bűnöst?

— Megkedvelted a kis Johnnyt, ugye? Öccseidre emlékeztetett?

Egy legördülő könnycsepp lett a válasz.

— Ő is téged! Emleget. Tudja, ki mentette meg az életét. Szüleitől azt kérte, gull yasht főzzenek neki. Aztán ők azt hitték, valami sirályból készült étel…

— Ízlett neki? — suhant át Adam arcán valami derűféle.

— S öccseidnek is tartozol annyival, hogy igazold, nem az a vadállat vagy, akinek a hírekben bemutattak. Mert a történet Minnesota államban is benne volt és még benne lesz a hírekben. Na, szóval, nekiállunk? Ugyanis épp ki akarnak hallgatni. S azelőtt tudni akarom, hányadán állunk, hogy megfelelő stratégiát alakítsunk ki.

Adam az ügyvéd szemébe nézett várakozóan.

— Kijöttél a börtönből, nem kaptál munkát, napszámosként éltél, aztán a dokkmunkások sztrájkba léptek — kezdte a vallatást Andrew Mallory. — A főbérlő kirakta a szűrödet. Hogyan kerültél Ivan Kolenchuk bandájába?

— Követelte rajtam a pénzt, amit nagybátyja édesanyám műtétjére kifizetett. Azt állította, csak kölcsön kapta, s a határidő lejárt… Mondtam neki, hogy van pofája azt a pénzt követelni rajtam, hiszen helyette húztam le két évet. Kérdezze meg nagybátyját, ha nem hiszi!

— Helyettee?

— Hogy ő ne kerüljön a börtönbe, magamra vállaltam. Cserébe édesanyám műtétjéért.

— És Alexander Oblemenko állta a szavát? De hiszen bezárták!

— Ivan fizette ki, nagybátyja pénzéből az ő parancsára. Maffiózó az öreg, de talpig úriember, és szavatartó. Nem úgy, mint Ivan… 

— És megkérdezte?

— Nem. Elővett egy fényképet. Az öcséméket ábrázolta Minneapolisban, nagymamájuk autója mellett. Azt tette hozzá: „Igazán szép autó, kár hogy könnyen meghibásodik a fékje…”

— Megfenyegette, vagy részt vesz, vagy…

— Igen. S tudtam, hogy elég gátlástalan beváltani fenyegetését. Gyenge voltam… Már nem maradt senkim rajtuk kívül. Nagyanyjuk soha nem fog a közelükbe engedni. Gyűlöljük egymást. De legalább Aaron és Abel élnek!

— Volt-e tanúja eme beszélgetésnek? Vagy tud-e valaki róla?

— Az ilyesmit nem szokás tanúk előtt mondani…

Hát igen… Akkor pedig nem lehet bizonyítani, hogy elhangzott.

 

Michael Gun meg akarta várni Adam Ugorsky kihallgatását. Ám Andrew alig ment be hozzá, csengeni kezdett telefonja. Julie hívta. Eszelősen rémült hangját hallva megfagyott benne a vér.

— Egy autó már egy ideje ott parkol a domboldalon, ahonnan be lehet látni az udvarunkra! Valami távcsőféle van a férfi kezében!

Michael nem teketóriázott.

— Azonnal jövök! Hívd a rendőrséget! És nehogy kimenjetek az udvarra!

Amint kimondta, rájött, mekkora marhaságot mondott. Hiszen Robert O’Hara itt van mellette. A hadnagy azonnal riadóztatta a közelben tartózkodó egységeket. Michael még haza sem ért, amikor Colleen őrmester felhívta.

— Nyugodjon meg, csak a sajtó… A kollégák eltanácsolták őket. Meglepő módon, morogva bár, de elmentek.

Michael rettegve gondolt az esti sajtótájékoztatóra. Amint belépett a kapun, Julie jött eléje, Johnnyt karján tartva. A fiúcskára szemmel láthatóan átragadt az anyai rettegés, kétségbeesetten kapaszkodott Julie nyakába. Michael magába fojtott egy cifra érzelemnyilvánítást, a gyermeknek épp ez az ijedtség nem hiányzott a másik mellé. Nem habozott, felhívta O’Hara hadnagyot.

— Védelmet kérek a családomnak napi huszonnégy órában! Kivel kell beszélnem? Megfizetem! Két embert akarok! Egyet az udvar déli, a másikat az északi oldalra, az utca felől!

— Nézze Mr. Gun, én is ezt tenném. Ne haragudjon, de nincs hat emberünk, akit napi huszonnégy órában az alezredes úr engedélye nélkül odaállíthatnánk, ő pedig nem elérhető. De ha megfizeti, jobb, ha egy őrző-védő céggel veszi fel a kapcsolatot. Adok egy telefonszámot. Garantálok értük. Ami pedig a tervezett álomszabadságukat illeti, azt hiszem, ha őrt állít a háza mellé, nagyobb biztonságban lesz, mint valahol külföldön. Követhetik, megtudhatják hova utaztak el, s ott nem lesz testőre.

Előfordulnak furcsa véletlenek. Julie is azzal fogadta Michaelt, hogy Ann Donnovan is ellenezte a tervezett családi szabadságukat valahol közép-Amerikában. A gyermeknek most lelki biztonságra van szüksége, s ahhoz az ismert környezet, az ismerős udvar, saját ágyikója nagyon fontos. Ha O’Hara hadnagyot és Michaelt megnyugtatta a két fegyveres őr, a fiúcskánál pont az ellenkező hatást váltotta ki.

— Ha biztonságban vagyunk, akkor mire kellenek a fegyveres bácsik?

A testőrségnek nem ez volt az egyetlen kellemetlen mellékhatása. A lesipuskás sajtóst letámadó szirénázó rendőrautók már a délutáni hírekben benne voltak, s némi mindenhatósággal is megáldva kellett volna legyen Michael Gun, amivel sikeresen meggyőzni tudja a riportereket, hogy rémálmuknak vége. Aztán egy nő nekiszegezte a legkényelmetlenebb kérdést:

— Mr. Gun! Vannak olyan értesüléseik, miszerint valaki megrendelte kisfia elrablását?

— Egyes információkat a további nyomozás érdekében nem hozhatunk még nyilvánosságra… — próbálta menteni a helyzetet O’Hara hadnagy.

Hiába. A riporternő mosolyogva bólintott, mint aki megkapta a várt beismerő választ. Michael Gunnak deja vu érzése támadt. O’Hara hadnagy is odasúgta:

— Ez a nő volt ott azonnal a rablás színhelyén!

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.