Vandra Attila : Kis Dzsong Un 7. Kérjed szépen…

Johnny Gunt elrabolják, és szüleitől váltságdíjat követelnek. Az egyik gyermekrabló, Adam Ugorsky pártfogásába veszi a kicsit.

 

Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, Adam megkérdezte:

— Adjam oda? Kéred? — intett fejével a szekrény tetején kuksoló játékok irányába.

A kis fogoly szaporán bólogatott, amit akár „kéremszépen”-nek is lehetett értelmezni, de a férfi nem kegyelmezett.

— Nem értettem…

— Please… — görbült le a kicsi szája, s szeme is csillant egyet, melyet egy szipogás követett, ami egy hálás tekintetben folytatódott, miután birtokba vehette az unaloműző tárgyakat.

— Megyek főzni. Aztán ne töltsd meg az egész szobát paszulyszemekkel![1]

Amikor kiment a társai közé, Ivan kajánul vonta kérdőre. Az ajtón áthallatszott, amit benn beszéltek.

— Na, mi az, át akarod nevelni ezt az elkényeztetett ficsúrt?

— Talán megszokás. Kistestvéreimet is így terrorizáltam. S kevesebb baj is lesz így vele — felelte, majd folytatta a főzést.

— S szót fogadtak? — ugratta Szergej is.

— Nekem igen — jött a válasz egy idő után.

— S kinek nem?

— Az óvónőnek. A szomszédasszonynak, ha szüleim rábízták őket. Még édesanyánknak se nagyon… Az apjuknak pláne nem… — tette hozzá epés hangnemben.

— Nagyon nem kedvelted az öreget…

— Kaptam tőle eleget… Egy részeges here volt… Édesanyám látástól vakulásig dolgozott, ő pedig ivott, mint a kefekötő. Túl későn vitte el az alkohol — tette hozzá, olyan hangnemben, hogy Szergej jobbnak látta előbbi elfoglaltságát folytatni, a hírportálok pásztázását.

A látvány Ivant is odaláncolta. Ami azt illeti, nemcsak a helyi, de már a vancouveri[2] hírek is róluk szóltak. A legtöbb műsor ugyanazokat a képsorokat ismételte.

— Az a riporternő megütötte a főnyereményt, hogy épp kéznél volt. De miként került oda azonnal? — morogta maga elé félhangosan Ivan. Hirtelen ötlettől vezérelve elővette okos telefonját, és beírta a keresőbe a nevét Meggie Spark. A képkeresőre váltott. Hamarosan megtalálta, amit keresett. A nő egy zöld Cadillac Devill mellől mosolygott vissza rá. Megmutatta a képet Szergejnek. Társa falfehér lett.

— Szent Habakuk, ha nem egyéb, ez a spiné végig filmezett a parkban…

— Még észre is vettétek, hogy követ, tyúkagyú barmok! — fakadt ki Ivan. Ki tudja, mit tett volna az indulatos férfi, ha Szergejnek nem jön mentő ötlete.

— Ha minket követett, miért tért le előttünk az autópályáról? Nyugodtan továbbhajthattunk volna… S a városban is… Ez a csajszi a gyermek anyját, Julie Gunt követte!

— Ne igyál előre a medve bőrére! Végig filmezett. Lefilmezte azt is, amikor átadta a kölyköt a bébiszitternek.

— Abból a szögből, ahonnan filmezett, minket nem láthatott! Eltakartak a bokrok! — idézte maga elé a parkot és a filmet Szergej megkönnyebbülve. — Különben már rég benne lennénk a hírekben, és a rendőrség a polgárok segítségét kérnék, ki ismer fel. Ezzel szemben csak egy felhívást mutat minden adó: „Aki tud valamit az elkövetőkről, jelentkezzen”.

— Vagy már tudják, kik vagyunk, titokban tartják, és azt akarják, üljünk a babérjainkra… — akadékoskodott Ivan, de ő is némileg megkönnyebbülve.

Épp ideje volt megnyugodni egy kicsit, mert megfőtt az ebéd. Adam a fazekat az asztal közepére tette, majd egy kis tányérnyit kivett belőle.

— Viszek a kölyöknek is. Biztos már kopog az ő szeme is az éhségtől.

Ám Johnny nem épp egy éhhalál szélén álló falánkságával állt neki.

— Ez mi? Nem szeretem a levest…[3]

— Ez nem leves. Ukrán borscs. Ilyent még nem ettél.

— Pizzát akarok!

— Akarjál — felelte Adam —, mert az nincs.

Majd tányérostól kiment. Leült az asztalhoz, vett ő is a fazékból és nyugodtan falatozni kezdett.

— Miért nem adtál neki?

— Nem szereti. Majd megeszi később.

— Jaj, de kegyetlen vagy! Azt hiszed valamelyik kisöcséd? Ez francia séfek főztjén nevelkedett, nem éhezett, mint ti.

Adam elkomorodott, nem válaszolt, csak kanalazott szótlanul.

— Hol vannak most? — érdeklődött Szergej.

— Miután édesanyám meghalt, a nagyanyjuk magához vette őket. Amikor kiszabadultam a börtönből, írtam nekik Minneapolisba, ott laktak, még mielőtt lecsuktak. A levél visszajött: „A címzett elköltözött” felirattal. Ha megtalálnám a címüket, sem biztos, hogy beengednének a házba, főleg mióta megjártam a börtönt is. Az a hárpia gyűlölte édesanyámat, és engem is. Szerinte édesanyám a mostohaapám nyakába varrta magát, vele neveltetett engem, és őt okolta apám alkoholizmusáért is.

Adam alatt megreccsent a szék, amikor felállt. Szergejnek a torkába ugrott a szíve. Fölöslegesen. A melák csak elvette a kicsi tányérját, hogy bevigye neki. Ivan telefonjának csörgésére kíváncsian megállt a főnök mellett. Elég hangos volt a hangszóró, így kihangosítás nélkül is elkapott néhány szófoszlányt, amiből összerakhatta a mozaikot. Szergej is közelebb hajolt, hallgatózni.

— Beszéltem ismét a kölyök apjával — jelentette Vaszilij. — Hisztizett egy adagot, amikor megdupláztam a tétet, de végül beadta a derekát, egy feltétellel: fényképes bizonyítékot akart, hogy a fia él, ép és nálunk is van. Állítólag kapott két másik telefonhívást, amelyben váltságdíjat követeltek cserébe a fiáért.

— Nocsak, akadnak még élelmesek a világon — röhögött Ivan. — Folytasd!

— Megígértem neki, hogy megkapja MMS–ben. Az utasításokat, például hova vigye a pénzt, majd azután. Például vasárnap, sötétedés után, mert különben helikopterinvázió lesz a környéken, „véletlenül” mindnek arra lesz sürgős útja. Ezt már nem mondtam neki.

— Hétfő reggel ráér… Az MMS-t pedig megkapja.

— Naponta akar bizonyítékot.

— Legyen… — tette hozzá Ivan némi töprengés után. — Jöhetsz haza.

— Kész az ebéd? Mert kurva éhes vagyok!

— Két milla! Nem hiszem el! — ujjongott Szergej.

— Ne igyál előre a medve bőrére… Ez egy minden hájjal megkent ügyvéd — nyugtatta Ivan. — Nemcsak minden bíró, államügyész, rendőr és FBI-os a haverja, de a Jakuzától a Sárkányig és Cosa Nostráig feltehetően mindenkinek tett már szívességet. Lehet, nagybátyám is jobban tette volna, ha hozzájuk fordul…

— Ne lázongj… Te megúsztad szárazon akkor. Még csak fényképes és ujjlenyomatos igazolványod sincs a kopóknál. Más vitte el helyetted a balhét — tette hozzá Szergej suttogva, majd fennhangon folytatta. — A Sárkánynak és a többieknek mi a jelentőségük itt?

— Esetleg egyik este találkád lesz egy hangtompított lövedékkel, s akkor megtudod…

Eközben a „pincér” bement a hátsó szobába. Johnny a sarokban ülve szorongatta magához a Teddy macit. A hiányzó kerekű vonat „tehervagonja” tele volt babszemekkel, de árválkodott egy másik sarokban.

— Anyuhoz és Apuhoz akarok… — szepegte.

— Ahhoz még kell négyet aludnod. Ma csütörtök, holnap péntek, holnapután szombat, majd vasárnap, utána hétfőn nyitnak a bankok, édesapád ki tudja venni a sok pénzt, ideadja, s mi hazaengedünk. Gyere és egyél!

— Nem szeretem!

— Honnan tudod? Meg se kóstoltad…

— Nem szeretem a levest!

— Akkor szűrd ki belőle a húst és a zöldséget. Nem? Akkor nem… — indult Adam színészkedve az ajtó felé. — Te otthon is így válogatsz? Vagy még a tányért is lesepered az asztalról, ha valami nem ízlik? Én nem adnék egy hisztis kölyökért két millió dollárt, az biztos! Ivan mindjárt jön, lefényképez a telefonjával, és elküldi édesapádnak. Na, nem kóstolod meg?

Ivan ajtón átszűrődő érces hangja nem volt a legbiztatóbb perspektíva, így Johnny odaült az asztalhoz, és fintorogva belekanalazott az ukrán borscsba. Egy falat után szemrehányóan Adamra nézett, majd kihalászott egy húsdarabot is. A harmadik után már nem kellett biztatás, és láthatóan lekötötte az evés. A férfi kinyitotta az ajtót, és fényképezőgépet utánozva kezével, intett Ivannak, fényképezze le. A férfi nem állta meg, hogy ne ugrassa egy kicsit. Jó erős hangon szót rá:

— Na, mi az, vége a hisztinek? Ha kaviár nincs, jó az ukrán borscs is?

A hatás nem is maradt el. Johnny ijedtében magára kanalazta az éppen aktuális falatot.

— Ó, na, ne űzzetek sportot ennek a szegény kölyöknek a rémisztgetéséből… Van lelketek? Kétmillió dollárt kapunk érte, nem elég? — tolta ki Ivant a szobából Adam.

— Kellene szólni az apjának, toldja meg a váltságdíjat némi aprópénzzel a védelmi díj fedezésére — röhögött Szergej.

Adam nem szólt semmit, hanem nekiállt leszedni az asztalt. Amikor befejezte, bement Johnnyhoz is, aki közben kiürítette a tányérját.

— Kérsz még?

A kicsi bólintott. Adam kiment, és hozott még egy tányérral. Vaszilij toppant be sietősen.

— Neked nem maradt, Adam a részedet odaadta a „vendégnek”! — ugratta a belépőt Szergej.

— Ha ezt mind megeszi, kireped! — fordította a fazekat Szergej és Vaszilij felé, majd bement a gyerekhez. Megvárta, amíg Johnny befejezte, akkor megkérdezte:

— Jóllaktál?

Bólintás volt a válasz.

— Ízlett?

Hallgatás beleegyezés.

— Este is megeszed?

— Meg…

Miután a kis fogoly este is megette a borscsot, Adam mosolyogva kérdezte meg, már kifele tartva a szobából:

— Mikor ettél ugyanazt kétszer egy nap?

— Soha…

Adam kiment. Már kezdett sötétedni, amikor bement újra hozzá. Johnny egyik sarokban ült kicsire összehúzódva.

— Mi a hézag, kisöreg? Le kellene feküdni. Ma nappal nem aludtál, hulla vagy! Pucolás az ágyba! Né, hoztam a nadrágodat és bugyidat is, megszáradtak.

— Félek a sötétben! Anyuval akarok aludni… — kezdett Johnny pityeregni.

— Akkor égve hagyom a villanyt! — eresztette el a szülőkre való utalást a füle mellett.

— Világosban nem tudok aludni…

— Sötétben nem, világosban nem, akkor döntsd el, mit akarsz?

— Éjjeli lámpát…

— Az nincs. Na, lássuk, milyen lesz így… Telehold van… Nincs is egészen sötét. — A fiúcskán látszott, hogy nem elégíti a helyzet. — Mi lesz, ha egészen sötét lesz?

— Jönnek a farkasok… — suttogta.

— Szerinted melyik erősebb, a medve, vagy a farkas?

— A medve…

— És a szülők miért vesznek Teddy macikat gyermekeiknek, hogy velük aludjanak?

— Hogy védjék meg őket a farkasoktól?

— Szerintem is… Na, takarózz be szépen…

— Szúr a pokróc… Nincs rajta huzat…

— Más itt nincs. Aludj szépen — hagyta magára. Amikor egy idő után ismét benyitott, megkémlelni elaludt-e, Johnny az ágyon ült Teddy maciját szorongatva.

— Mért nem aluszol?

— Rajzfilm nélkül nem tudok elaludni…

— Na, gyere, ideülök az ágyad szélére, és mesélek én.

Odaült, majd próbált visszaemlékezni valamilyen gyermekkori mesére.

Piroska és a farkas… A három kismalac és a farkasok… Jaj, ne emlegessük a farkasokat, az nem jó… Egy álmos gyermek nem arra vágyik, hogy utolsó dolog, amit halljon: „És akkor a farkas nagyra tátotta a száját…” Ki a franc találta ki, hogy ilyent mondjon nekik altatóként? Baba Jaga[4]… Szép Cerceruska[5], Az araszember[6], Hófehérke… Zmej Gorinics[7]… Boszorkányok, sárkányok… Eh! Egyik sem jó altatónak. Énekelni nem tudok…

— Mesélek neked a két kisöcsémről, jó? — szólalt meg hangosan.

Hallgatás beleegyezés, ha rajzfilm nincs, jobb híján megfelel… Mintsem Adam kimenjen, s egyedül maradjon a sötétben…

Egy órába is beletelt, amire Adam kijöhetett a szobából.

— Elaludt… Már kezdtem kifogyni a történetekből… — fújt egyet megkönnyebbülve, a szobájába ment, majd egy párnával és hálózsákkal tért vissza.

— Mit akarsz azzal? — érdeklődött Vaszilij.

— Odafekszem mellé.

— A földre?

— Tudsz jobbat? Ketten nem férünk el azon az ágyon. A kölyöknek előreláthatóan rémálmai lesznek. Képzeld a helyébe magad… Ha nem alszom bent, egész éjjel nyivogni fog. Fél, nyugtalanul alszik, felébred majd, és biztos a WC-re is akar menni. Nincs kedvem reggel ismét a szarból kimosni, se szagolni még három napon át. Vagy te felajánlod?

 


[1] Budapesti tájszólásban babszemekkel. Mindkettő az irodalmi nyelv része (lásd”Az égig érő paszuly” és „Babszem Jankó” népmeséinket.) Mindkét szó kölcsönszó, a bab szláv, a paszuly pedig (ó)görög eredetű, feltételezett szláv közvetítéssel.

[2] Kanadai város, 143 mérföldre Seattletől.

[3] Az amerikaiak nem szoktak levest enni ebédre. A déli menü, a lunch nem a főétkezés, hanem az estebéd (vacsora), a dinner. Példa egy iskola „lunch” menüjére http://www.schoolfoodnyc.org/public/PDF_Handler.ashx?t=m&id=4204&name=K-8+Lunch+Menu

[4] A keleti szlávok feltehetően a finnugor komiktól vették át. Komi nyelven jaga erdőt jelent, tehát Baba Jaga az erdő anyját, egy boszorkányt jelöl.

[5] Erdélyi magyar népmese, de az őzzé varázsolt Cerceruska név román (cerb = szarvas) vagy szláv eredetre utal (-uska becézés)

[6] A Fehérlófia típusú mesék rokona

[7] A keleti szláv mesevilág sárkánya, akit Dobrina Nikitics győz le. 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 720 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.