Kőmüves Klára : – megszólító –

Egyetlen Uram,
köszönöm a szót, igazad van; a meg-
váltónkat nem évről évre várjuk, csak
ilyenkor jobban megcsodáljuk, s adunk
egymásnak pár fény-tiszta napot, amiről
azt szeretnénk hinni; a te akaratod.

Jóságos Istenem,
ne azt lásd most bennünk, amit az elmúlt
éveinkben egymás ellenére tettünk, hiszen
még a legtisztább szándékokkal vértezett
szentjeid is küzdöttek a bűnnel, mi meg itt
árválkodunk e nyüzsgésben túlburjánzott
világ közepén, ahol látásunkra hízelgő, ám
hamis káprázatok törnek, s ahol szennyezett
hangok száza lökdösődve próbál előbbre
jutni hallójáratainkban.

Örök Atyám,
kérlek, napról napra erősítsd meg hitükben
mindazokat, akik a testvériség tiszta, közös
tüzéhez imáikban viszik lelkük apró lángjait,
hogy onnan az egymásba tisztulást követően
jóságukkal vezethessék közeledbe azokat,
akiknek az örökkévalóságban éppen úgy
megterítettél, mint azoknak, akik már
e földön is megbecsülik hit-morzsáidat.

Legutóbbi módosítás: 2021.01.28. @ 12:18 :: Serfőző Attila
Szerző Kőmüves Klára 685 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))