Sonkoly Éva : A lehetetlenről…

Mondják: “Szépen megöregedni…”
Hiszen, jó is lenne, tükröm nézem,
gondolkodom.
Éveimet rég nem számolom…
Zenét hallgatok, s közben ott
motoz a gondolat,
ősz-szőkére festett hajam alatt.
Elmúlt éveimre gondolok…
Szép volt, s hiszem lesz még
hasonló. Letörlöm kétkedő
mosolyom. Jövőbe nézek,
s tudom nem hiába
várok.
Kopogtatás az ajtómon,
kinézek, senki, de az illat
fogva tart, ott. Nem látom,
csak érzem, megérkezett.
Hozott mindent, mit évente
szokott, érzéseket, álmot,
édeset. Még látni nem lehet,
de tudom megjött a TAVASZ!
Maszkon át is beszívom
illatát.

Legutóbbi módosítás: 2021.03.07. @ 17:33 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Sonkoly Éva 577 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"