A szellő csak rebben szárnyaszegetten
zuhan el az avaron,
zúzmara hullik
az éj sötétjében,
gyémánttá válik a hajnalon,
hullott levélen,
szikrázva fénylik
kirajzolva az élet ért,
napsugár fényén
szökken az égbe
diadém lesz az Úr egén,
jókedvvé válva
hull a világra
hajnalonta
ha kérem én,
szívembe nézek
benne talállak
ott ülsz csendben a legmélyén,
áldásom ölel
gyűrűként téged,
mint napszínű
fénylő héj,
és öröktől fogva
csillog rajtad,
a létbe hozva
az égi fényt.
