Petz György : Rossz fog, jó fog

-A következőt!

A fogorvosi rendelő szabályos, szokványos. Egyik olyan, mint a másik, pusztán az a furcsa, hogy ebben az OTI-ban szinte egy második, párhuzamos  folyosó is vezet, ahogy az elsőből belépünk. Egyébként mint bárhol: kint félnek, bent gyógyítanak. Engem a százfogú, nagy mosolyú, karcsú Mariann szokott szóval tartani, aki előtt még félni se mertem látványosan. Elvégre nagyanyám egy időben az asszisztense volt.

A gépezet mellett most egy középkorú, inkább kissé köpcös, ritkás szőke hajú szemüveges doktor áll.

-Mi van, jobbat várt?

-Jaj, nem, csak tudja, nálam a fogászat rituális szertartás – sziszegem fájósan hozzá – eddig csak nők matattak a számban.

-Ahogy gondolja, el is mehet…

Szinte már elfordult, mozdulatával valósággal kitessékelt az ajtón, de bennem a fájdalom, a különös helyzet fölébresztette a dacot.

-Azért maradnék…

-No, lássuk, hogy miért…

Mutatom neki a szuvas fogat. Szinte megbántódik.

-Látom. – megkopogtatja a többit – Tudja, ha egy fog elkezd romlani… Aztán teljesen… Meg a mellette levő is…

Máris úgy érzem magam, mintha betelt volna életem. Kiút csak egy felé: a romlás irányába, amiből  kizárt a javulás. De mégis itt vagyok. Miért mond ez ilyeneket? Bizonyára utál dolgozni. Talán ha megemlíteném a főnöknőjét…

-Valójában Vukó doktornőhöz szoktam járni…

Már szedné is le a partedlimet. Valósággal felcsattan:

-Akkor menjen a főorvosnőhöz. Ha egyszer az ő betege…

Mintha nem szeretné őt, ugyanakkor nem is félne tőle, sőt, mintha utálná a főorvosnőt. Bennem továbbra is a dac és fájdalom a tanácsadó.

-Maradnék.

… és belekezdett. Nehéz értelmezni a jól használt csillogó eszközök és a fájdalom függönyén keresztül, de mintha jó szakember lenne.

-Ez is érzékeny? Ennek is rövidesen annyi. Ha ezek elkezdik…

Különös, ahogy újabb és újabb fogaimról állapítja meg a genetikusan kódolt reménytelenséget és a világ helyzetéről, aközben egy vallomást is kibökök neki anyám velem egyidős koráról, tényleg, amennyi én lennék, akkor a főorvosnőt könnyedén rávette, hogy az összes elülső fogát kapja ki, ekkor valami megjegyzést tett a doktornőre; ugyanakkor a helyzethez kevésbé illő fenségességgel még dúdol is kezdett, ami szöges ellentétben állt kezdeti morózus megnyilvánulásaival.

-Áhá – próbálkozom a jóindulatát megnyerni. –Eft ifmerem. A Borif Godunov.

Felvillanyozódik. Gyöngyöző homlokára is sugárzó fény telepszik, nem férek a szemébe.

-Ugye csodás!

-Egyik kedvencem. Csodálatof!

-Tudnám énekelni is. – mondja büszkeséggel, a közös ízlés, ízlésünk valósággal megnyitja. –  Van bennem egy kis orosz vér is, bár az a nevemen nem látszik, az német. Készülök.

-Orvofénekkari fellépéf? – érdeklődöm, vicsorom talán érdeklődő mosolynak is értelmezhető.

-Meghiszem azt.

-Szeretem a zenéfeket! – építem kapcsolatunkat a harmadik dimenzió fölött. Visszahúz.

-Ezt a gyökeret rövidest kezelni kell. Legyen orvosa… vagy doktornője… Próbálok. A temetésre készülök. Ezt énekelnék a sírnál. Nem a ravatalnál, ez csakis a földbeengedésnél jöhet számításba. Ugye tetszik?!

-A temetéf mint olyan, vagy Mufforfkij mint ilyen – édeskedtem feszengve a székben.

-Az öreg alkoholista. Micsoda zene. Az embernek meghozza az életkedvét egy jó kis temetéshez.

-Csak vissza ne tapfolják! –a humor végül is mindenre gyógyír, csak túlleszek rajta.

-Nehéz lenne. Ugyanis az én temetésemről van szó. A műsort állítom össze. Az életemnek annyi. A főorvosnő szétpletykálta a házasságomat. No jó, volt valami fontos kapcsolatom, amolyan életmentő jellegű itt az életközépi fordulat tájékán, de hogy jön hozzá, hogy beavatkozzon emberek életébe. Most talán a Karibi-tengeren van, én meg süllyedek. Olykor énekelek. Próbálok, legalábbis így próbálom felfogni. A foga kész, el is mehet.

-És a másik, amit mondott? Az a sok veszélyeztetett?

-Hát, azokkal kéne valamit csinálni. Majd megjön a főorvosnő…

-De nekem sürgős lenne. Meg ragaszkodnék magához, ha elviseli.

-Erre a kis időre… Tudja, hogy én német, orosz, zsidó vagyok?

-Legalább nem unatkozik.

-Meg még orvos, amikor minden csak lebetegszik.

-Látja, én meg csak olvasok. De Schumann-lemezt és könyvet, azt hozhatok.

-A humortól bőghetnékem támad.

-Utálom a jókedvű embereket. Felszínesek, hazudnak. Egy igazi portugál kell magának: Fernando Pessoa – A kétségek könyve. Vagy kétségbeesés inkább…

-Uram, maga az én emberem, mintha már nem is zsibbadna a szája. Remélem, azért rossz foga még akad…


Legutóbb szerkesztette - Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.