Vandra Attila : Kenguruk és eukaliptuszok közt 19.

A nyulak elleni harag miatt Ausztráliában nem a húsvéti nyuszi, hanem az erszényes nyúl hozza a piros tojásokat és az ajándékokat. (Még akkor is, ha ragadozónak is tekinthető, hiszen főleg húsevő).

Ausztrál emlősvilág

 

A wallabykat (törpe kengurukat) sokan a kenguruk kisebb növésű alfajának tartják. Nagyjából annyira kenguruk, mint amennyire kecskék a juhok. (Mindkettő növényevő, kérődző, páros ujjú patás, és a kecskeformák közé tartozik). Épp ezért kerülöm a „hivatalos” magyar elnevezéseket, amelyek őket is kenguruknak nevezik. (Például a hidasgyíkok sem gyíkok, a sárgarépa sem répaféle). Nagy élmény volt a Hartley krokodilparkban megsimogatni az egyiket. Többfélék: léteznek erdei wallabyk, bozót-wallabyk, nyúl-vallabyk és szirti wallabyik. Az utóbbiak közül kettő kihalás-veszélyben van, egyik a 2009-es Fekete szombat, Ausztrália egyik legnagyobb erdőtüze után lett veszélyeztetett, alig néhány példányukat sikerült megmenteni.  

A wallarook szintén „kenguruszerű” emlősök, nevük a wallabyk és a kenguruk (kangaroo) nevének ötvözéséből keletkezett. Szintén jóval kisebbek a kenguruknál. Magyar nevük megtévesztő: hegyi óriáskenguru, ami azt sugallja, hogy a legnagyobb kenguruk közé tartoznának. Valójában testhosszuk alig 80-140 cm, farkuk 60 cm.

Hasonló méretűek a trópusi esőerdők fáin élő kúszó kenguruk is, amelyek veszélyeztetettek az életterük csökkenése miatt.

A kengurukat leszámítva a vombatok a legnagyobb testű élő erszényesek Ausztráliában. Alakjuk egy elhízott, rövid lábú mormotáéra emlékeztet. Érdekességük a rendkívül lassú metabolizmusuk. A táplálékot időnként akár két hétig is emésztik. Szögletes, kocka alakú székletüket nem nehéz felismerni. Éjszakai életmódot folytatnak, csak szürkületkor jönnek elő, bár időnként a hűvös évszakban nappal is láthatók. Számuk az élőhelyük megszüntetése (mezőgazdaság, állattenyésztés), valamint a ragadozók (dingók, rókák) miatt egyre csökken. Az aborigének fontos táplálékát képezték, ma tilos fogyasztani őket. Mindhárom fajuk védett Ausztrália-szerte, e törvény alól csak Victoria állam képez kivételt.

A posszumoknak — nem tévesztendők össze az észak-amerikai erszényes oposszumokkal, melyeknek távoli rokonaik — több családjuk ismert. Huszonhárom fajuk él Ausztráliában. A két leggyakoribb a közönséges rókakuzu és a gyűrűsfarkú erszényes (posszum).

Bár több fajuk fenyegetett helyzetben van, az említett kettő nincs kihalás-veszélyben. Ennek ellenére vadászatukat korlátozzák. Egykor Nyugat-Ausztráliát is benépesítették, ma már ott ritkán fordulnak elő, Victoria államban is csökkent a számuk. A rókakuzut 1837-ben meghonosították Új-Zélandon is, ahol természetes ellenségek híján elszaporodtak, ökológiai katasztrófát okozva. A szigetország legnagyobb átkaként emlegetik őket. 1990-re elérték a 60-70 millió példányszámot, több lett belőlük, mint az ausztrál földrészen! Nemcsak az őshonos madárvilág tojásait fogyasztják előszeretettel, hanem a fiatal fák hajtásait is, kiszáradásra ítélve egész erdőket. Az ausztrál gazdák is haragszanak rájuk. Bundájuk puha, selymes, főleg kesztyűket készítenek belőle. 

A bandikutoknak (nevük disznó-patkányt jelent) Ausztráliában két családjuk ismert. Egyik a valódi bandikutoké, a másik az erszényes-nyulaké. Az utóbbiaknak már csak egyetlen képviselőjük maradt, a közönséges erszényesnyúl, a többi kihalt. A bandikutok mindenevők, de miközben a valódi bandikutok főleg növényekkel táplálkoznak, az erszényes nyulak főleg húsevők. Érdekességként a sivatagi életmódhoz kiválóan alkalmazkodott erszényes nyulak nem isznak vizet, a szükséges folyadékot a táplálékukból szerzik. Szárazságtűrő az aranyos bandikut is, amelyik emellett még egy különös tulajdonsággal rendelkezik: heteroterm, vagyis testhőmérséklete nem állandó. A legszaporább az erszényesek közt, és a legrövidebb ideig terhes. Kicsinyeit tizenkét nap alatt hordja ki! Bár nincsenek a veszélyeztetettségi listán, számuk a fehér ember megjelenése óta egyre csökken. Ez nemcsak az életterük beszűkülése miatt, hanem a behozott rókák, elvadult macskák is vadásznak rájuk. Táplálékukért pedig versenyben állnak a patkányokkal és a nyulakkal.

Ami a túlszaporodott nyulakat illeti, azok hasonló átkot jelentenek Ausztráliában, mint a posszumok Új-Zélandon. Megoldásként nem találtak jobbat, mint behozni a nyulak természetes ellenségeit, a rókákat is. Sajnos az ötlet nem vált be, hanem még nagyobb katasztrófát okoztak vele. A rókák sem hülyék, minek fussanak a sebes lábú nyulak után, ha van itt egyéb táplálék… Így — bár ezért Európában megköveznék őket — mérgezik a nyulakat. Botlottunk olyan táblába, mely arra figyelmeztetett, hogy mérget helyeztek ki az „aranyos” nyuszik ellen. 

A nyulak elleni harag miatt Ausztráliában nem a húsvéti nyuszi, hanem az erszényes nyúl hozza a piros tojásokat és az ajándékokat. (Még akkor is, ha ragadozónak is tekinthető, hiszen főleg húsevő). Bár ideutazásomkor már olvastam erről, itt személyesen megtapasztalhattam, tényleg igaz. Egy másik látogató, mivel lerítt rólunk az európaiságunk, felvilágosított, hogy az erszényes nyúl itt a húsvéti nyuszi…

Akad az erszényesek közt valódi ragadozó is: Erszényes egerek, erszényes menyétek, erszényes nyestek, erszényes cickányok, erszényes hangyászok. Az erszényes farkas, vagy tasmán tigris a XX. század elején halt ki, az erszényes oroszlán, Ausztrália egykori legnagyobb ragadozója pedig az aborigének megjelenése után. A felsoroltak nem mind tipikus ragadozók, hiszen akad közöttük olyan, amelyik hangyákkal, rovarokkal, békákkal illetve hüllőkkel táplálkozik. Az erszényes menyétek viszont azok. Közéjük tartozik a mai legnagyobb őshonos ausztrál ragadozó, a tasmán ördög is. (A dingó nem őshonos).

Érdekességként az erszényes menyétekre a legnagyobb veszélyt egy behozott óriásvarangy jelenti, amely méreganyagot tartalmaz, és ha megeszik, az erszényes menyétek belehalnak.

A tasmán ördög — mint a legtöbb ausztrál őshonos emlős éjszakai ragadozó. Az európaiak először ijesztő hangjával ismerkedtek meg, s valami hatalmas állatnak tulajdonították. Valójában kisebb kutya méretű. Kizárólag Tasmániában él, de egy vészesen terjedő vírusos daganatos megbetegedés — szájrák — miatt erősen veszélyeztetett. A betegség 100%-ig halálos, ellenszerét még nem találták meg.

A méhlepényes emlősök közül a kabócaegerek mellett a fókák és a denevérek őshonosak. Fókát nem láttunk, ám Ausztrália legnagyobb denevérei, a repülő kutyák (angol nevük, repülő rókák — flying foxes — színük miatt talán találóbb) tízezrével tanyáznak a Yarra Bend Park eukaliptuszain, mint valami kilós gyümölcsök. Szerencsére gyümölcsevők. De ha a környékbeli gyümölcstermesztőkre gondolok…

A dingó, bár Ausztrália egyik ikonikus állatának tartják, nem őshonos. Falkában a nagy testű kengurukat is képesek elejteni. Kedvenc zsákmányaik az erszényesek, de a juhászok nagy ellenségei is. 1880-85 közt építették ellenük a világ leghosszabb kerítését, a 2500 km hosszú dingó-kerítést, a délkelet-ausztráliai juh-állomány megvédésére (e vidéken gyakorlatilag kiirtották). A siker csak részleges volt. A dingók híján még jobban elszaporodtak a nyulak, emuk és kenguruk.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.