Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 5

5.

 

Mit volt mit tenni, Róbert kénytelen volt a társasággal tartani. A hölgyek elvonultak egy külön asztalhoz tereferélni, Robert és John pedig egy félreeső sarokba húzódott sakkozni. Már a harmadik játszmát játszották, amit Robert nyert meg játszi könnyedséggel. Hat éves kora óta sakkozott. Ha nem is minden nap, de hetente legalább két alkalommal játszott, hol az iskolatársaival, hol az apjával, de gyakran hívták ki idősebbek is párbajra. Ezek kimenetele mindig izgalmas volt. Annak ellenére, hogy csak heti két alkalommal játszott, nagyon sok új lépéskombinációt tanult meg és  alkalmazott is. Az öregektől meg a régi kombinációkat sajátította el. Öt-hat parti után akár nyert, akár vesztett, felállt és abbahagyta. Hiába nógatták, hogy játsszon tovább, soha sem volt hajlandó. Sokan azzal ugratták, azért nem akar tovább játszani, nehogy veszítsen. Ám ez nem volt igaz, mert nagyon sok alkalommal vesztett is. Viszont papírra lejegyezte minden mérkőzését, és később analizálta azokat, hogy miket kellett volna lépnie, hogy ne veszítsen. Ezért vált jó játékossá, mert képes volt a vesztes játszmáit is később győzelemmé fordítani.

Most is készült volna felállni a táblától, de John szinte ráerőszakolta magát. Lassan egy kisebb csoport érdeklődő állta körül az asztalukat és csendben figyelték a játékot. Robertet nem zavarta az alkalmi közönség, de Johnt igen. Csak magában mérgelődött, hogy ismételt vereséget szenvedett. Egy úr a bámészkodók csoportjából udvariasan megkérdezte, nem akarná -e átadni a helyét, hogy ő is játszhasson.

— Én szívesen átadom a helyemet önnek. Ám az a kérdés, az ellenfelem vállalja-e a további játékot.

Ez a diplomatikus kijelentés zavarba hozta Robertet. Ha most azt mondja ennek az ismeretlennek, hogy hajlandó vele is pár partira, John úgy fogja értelmezni, örül az alkalomnak, hogy megszabadulhat tőle. Ám ha nem vállal pár játszmát, akkor az est hátralevő részét is vele kell töltenie. Így tehát ő is olyan választ adott, ami meglepte Johnt.

— Egy kikötésem van csupán. Két parti, bármilyen eredmény is születik.

Megegyeztek és elkezdték felállítani a bábukat. Miközben ezzel foglalatoskodtak az alkalmi nézők egymással fogadásokat kötöttek. Hamarosan szép pénzek kerültek a kalapba, ahova téteket tették. A fogadási összeg egy negyedét a nyertes játékosnak ajánlották fel. Már az első játszma is nagy küzdelmet hozott. Félórája játszottak már, és Robert ellenfele állt jobban. Ám egy váratlan kombinációval Robert biztosította a maga győzelmét. A közönség meg egyre gyarapodott. A másik parti már egy órája folyt. Végül is döntetlenben egyeztek meg.

— Akkor játszunk még egy partit, hogy kié lesz a nyeremény? — kérdezte Robertet az ellenfele.

— Szerintem semmi szükség rá. Én megnyertem az első partit, és fél ponttal ugyan, de én voltam a jobbik a másodiknál. De ne vesszünk össze ezen. Felajánlom önnek a nyereményem felét. Ennyit igazán megérdemel. Ön profi játékos — dicsérte meg Robert.

Az ellenfél megköszönte a nagyvonalú felajánlást, és az elismerést is. A bemutatkozásnál derült ki, ami utólag persze megtörtént, hogy indiai és perzsa felmenőkkel rendelkezik, és ő is már egészen fiatal kora óta játszik rendszeresen.

— Ha meg nem sértem, kérhetnék öntől még valamit? — fordult a játékoshoz Robert. — Ha ráérne velem holnap este egy partira.

— Örömmel. Ám nem tudom, állhatok-e majd a rendelkezésére, miszter Robert. Tudja, én a másodosztályon utazom, és azért, hogy itt, az első osztályú szalonban lehetek, külön beléptidíjat kellett fizetnem.

— Felejtse el, barátom. Én fogom ezt kifizetni. Megfelel önnek holnap este nyolc felé?

— Köszönöm a meghívását!

Miután elbúcsúztak egymástól, Robert megkereste a hölgyeket. Az asztalnál már ott volt John is.

— Maga nem teljesen épelméjű, miszter Robert — kezdte a korholást. — Nem elég, hogy egy indiai jöttmenttel leállt játszani, még úgy is bánt vele, mint valami hímestojással. Miért adta oda a jogos nyereményének a felét? Nem érdemelte meg.

— Nézze, kedves John. Azt, hogy én kivel hogyan viselkedek, azt engedje meg, hogy én dönthessem el. Az a perzsa indiai ugyanolyan ember, mint én. Én sem vagyok mindenki számára szalonképes. Nem csupán azért, mert török állampolgár vagyok, hanem még zsidó is. Ön, mint angol, természetesen azt gondol, amit akar. De engem nem tud befolyásolni, hogy mit döntök bizonyos kérdésekben.

— Maguk zsidók fura emberek.

Robert nem reagált. El sem búcsúzott, csak hátat fordított és távozott. Még a társaság hölgytagjainak sem kívánt jó éjszakát. Gyorsan levetkőzött és kényelembe helyezte magát, hogy ismét elmerülhessen az olvasásba. Már éppen aludni készült, amikor halkan kopogtattak az ajtaján. Felkelt az ágyból és kinyitotta az ajtót. Katyerina volt, aki megzavarta.

— Remélem, még nem aludt, mert nem bocsájtanám meg magamnak, hogy én ébresztettem fel.

— Ha nem veszi tolakodásnak, beljebb fáradna? Nem akarom, hogy valaki észrevegye itt az én ajtómnál, és pletykák kezdjenek terjedni rólunk.

Katyerina nem utasította el a meghívást, belépett Robert kabinjába.

— Csupán azért zavaron magát, merthogy búcsúzás nélkül hagyta ott a társaságot.

— Maga mit tett volna a helyemben? Lehet, hogy egy faragatlan fickó benyomását keltettem, de ez az angol egy cseppet sem úriember, hiába tartja magát annak. Sem én, sem az a fiatalember nem sértette meg őt, hogy így viselkedjen. Övön aluli ütés, ahogy megsértett engem is, és a játékos társamat is. Valószínű, neki előítéletei vannak a törökökkel, a zsidókkal és az indiaiakkal szemben. Az angolok lehet, hogy manapság a világ legnagyobb gyarmatosítói, de ez még nem jogosítja fel őket arra, hogy mindenki mást lenézzenek. Én sohasem kérkedtem azzal, de nem is tagadtam, hogy zsidó vagyok. Nem tartom a vallást, de tisztában vagyok a származásommal. Török is vagyok, meg zsidó. Manapság mind a két tény egy-egy megbélyegzés.

— Ezen ne idegeskedjen ennyire, Robert. Teljesen megértem magát. Holnapra talán lecsillapodik maga is, és John is.

— Én biztosan nem. És az utazás hátralévő heteiben nem óhajtok vele újból beszélőviszonyba kerülni— Ha kell, kérni fogom a személyzetet, jelöljenek ki számomra egy másik asztalt.

Még elég sokáig beszélgettek mindenféléről, aztán Katyerina, amilyen csendben és titokban érkezett, ugyanúgy távozott.

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.