„Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” Talán ha trillázva énekelne, a mondatok néma zuhataga. Mit ér a térben élő ember, van-e súlya ékes szavának? Felsikít-e az értékrendszer, a hibák lázas korszakának? Sír a kín, de szólni nem [… Tovább]
Színpad alatt lelkem haladt. Függöny mellett tükröm rejtett. Fordított alak ordította szavak. Rozsdaporba fektetett kámforba lebeghetett. Eltaposott idő kitaposott cipő. Kikockázott elme sziporkázott győzelme. Vasmarka fogta csalfa fogda. Kicsorbult önérzetét fényben áztatta.
„Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” Talán ha trillázva énekelne a mondatok néma zuhataga. Mit ér a térben élő ember, van-e súlya ékes szavának? Felsikít-e az értékrendszer a hibák lázas korszakának? Sír a kín, de szólni nem [… Tovább]
Embernek születtem és az is maradok, Egyszer szomorú, máskor meg vihoránc. Megkérgesedett életemről lehullt a románc. Körülöttem összetört színes üvegdarabok. Volt mikor versenyt futottam a széllel, Kicsiny rőzseláng gyúlt a nyomomban. Nevemet karcolták a perzselő homokba, Szíveket cseréltem hóbortos [… Tovább]
Kicsúszott pillanat, elszaladt. Olcsó kép a falról, leszakadt. Üvegbe zárt semmi, elillant. Bámuló borjú képe, bevillant. Hegytetőre mászott agy, körbenéz. Szikláról bucskázik le az emberész. Jobbról, balról pofon, maradunk. Aprópénzért nyújtjuk, kalapunk. Itthon vagyunk, [… Tovább]
Kacérkodik a Nap, súg a szél. Az idő ruhát szab, az ember eszmél. Mételyez a rossz, kisiklik a gondolat. Előnye egy orrhossz, marja a csontodat. Mondod, hogy elég, befogják a szád. Ez csak a csőcselék, sziszegi a gazdád. [… Tovább]
Megkevert lapok, cikázó pillanatok. Arcomra zuhantak a lomha napok. Ráncok a sötétben, sejtelmek ködében, idegek kötélen, az életfa tövében. Nyílik az értelem, veszít az érzelem, sebe vértelen, jajongó kérelem. Árral úszik az est, zümmögni sem rest, előtte [… Tovább]
