Hegedűs Adriana Szerző
Vezetéknév
Hegedűs
Keresztnév
Adriana
Ország
Hungary
2 hónap Nincs Komment

„Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?”
Talán ha trillázva énekelne,
a mondatok néma zuhataga.

Mit ér a térben élő ember,
van-e súlya ékes szavának?
Felsikít-e az értékrendszer,
a hibák lázas korszakának?

Sír a kín, de szólni nem mer,
talpak alatt futnak el az évek.
Mit ér a cifra jogrendszer,
jut-e szerep a lángelmének?

Minden leírt szó üt és éget,
könnyűnek találtatott az elme.
Feledtük rég az istenképet,
de sír az ego, már vezekelne.

A gondolat villámként cikázik,
hátrahagyta nehéz bilincsét.
Miközben testünk bőrig ázik,
kinyitjuk lelkünk zsilipjét.

(Az idézet József Attila: Ars poetica című verséből való.) ő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?”

fotó: pixabay

5 hónap Nincs Komment

Színpad
alatt
lelkem
haladt.

Függöny
mellett
tükröm
rejtett.

Fordított
alak
ordította
szavak.

Rozsdaporba
fektetett
kámforba
lebeghetett.

Eltaposott
idő
kitaposott
cipő.

Kikockázott
elme
sziporkázott
győzelme.

Vasmarka
fogta
csalfa
fogda.

Kicsorbult
önérzetét
fényben
áztatta.

6 hónap 6 komment

„Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?”
Talán ha trillázva énekelne
a mondatok néma zuhataga.

Mit ér a térben élő ember,
van-e súlya ékes szavának?
Felsikít-e az értékrendszer
a hibák lázas korszakának?

Sír a kín, de szólni nem mer,
talpak alatt futnak el az évek.
Mit ér a cifra jogrendszer,
jut-e szerep a lángelmének?

Minden leírt szó üt és éget,
könnyűnek találtatott az elme.
Feledtük rég az istenképet,
de sír az ego, már vezekelne.

A gondolat villámként cikázik,
hátrahagyta nehéz bilincsét.
Miközben testünk bőrig ázik,
kinyitjuk lelkünk zsilipjét.

(Az idézet József Attila: Ars poetica című verséből való.)

2 év Nincs Komment

Embernek születtem és az is maradok,

Egyszer szomorú, máskor meg vihoránc.

Megkérgesedett életemről lehullt a románc.

Körülöttem összetört színes üvegdarabok.

 

Volt mikor versenyt futottam a széllel,

Kicsiny rőzseláng gyúlt a nyomomban.

Nevemet karcolták a perzselő homokba,

Szíveket cseréltem hóbortos szeszéllyel.

 

Az idő elrabolt és jó ízűt falt belőlem,

Csattogtatta elnyűtt, kétes hírű vasfogát.

Olykor eszét vesztve szórta csillagzáporát,

Vagy dideregve nyújtózott hideglelősen.

 

Most már megfáradva ásítanak a napok,

Ragaszkodnak mint gomb a télikabáthoz.

Mint eltévedt ember az útelágazáshoz.

Egymásba karolnak a felfűzött hónapok.

 

Színesre rajzolt élet egy ravasz cselszövő.

Fejbiccentéssel adja tudtul, hogy ő a jó.

Elringatva lüktet mint egy varázshajó.

Ipiapacs hisz egyelőre még enyém a jövő.

———————————–

Töltelékszavakkal átlalában akkor találkozunk, ha a szerzőt köti a forma, szüksége lenne még néhány szótagra, de rest gondolkodni. Itt nem kötött a szótagszám, mégis elhagyható szavakkal zsúfolt a szöveg.

Rímképletet tartottál, ellenben a toldalékokkal, ismétlésekkel előállított rímek nem valódi rímek, nem is szólnak jól.

Vihoránc szó eddig nem létezett, de megszavazzuk, mostantól van, noha hangzása miatt, őrizkednék a sorvégi elhelyezéstől, de nem kizárt hogy úgy általában őrizkednék a versbe helyezésétől. Megfontolandó.

Az életed futtatod le előttünk méghozzá a szerelem felől nézvést. Ehhez képest nagyon olcsón adod, felületesen, közhelyekkel. Meg akartad úszni. Meg is úsztad, változatlanul nem tudunk rólad semmit, elbújtál valahol a nagy szavak mögött. Pedig vannak sajátjaid.

 

Színesre rajzolt élet egy ravasz cselszövő.

Fejbiccentéssel adja tudtul, hogy ő a jó.

Elringatva lüktet mint egy varázshajó.

Ipiapacs hisz egyelőre még enyém a jövő.

 

Ebből a versbe kívánkozó lényeg:

az élet lüktető varázshajó

 

És tényleg az. Ringj vele. És ezt a ringást várjuk legközelebb. Ezt a mostani írást naplóba javaslom.

Üdv: NHI

 

 

2 év Nincs Komment

 

 

Kicsúszott pillanat,

elszaladt.

Olcsó kép a falról,

leszakadt.

 

Üvegbe zárt semmi,

elillant.

Bámuló borjú képe,

bevillant.

 

Hegytetőre mászott agy,

körbenéz.

Szikláról bucskázik le 

az emberész.

 

Jobbról, balról pofon,

maradunk.

Aprópénzért nyújtjuk,

kalapunk.

 

Itthon vagyunk, érezzük

zsigereinkben.

Békésen legelészünk,

kertjeinkben.

 

 

 

2 év 4 komment

Kacérkodik a Nap,

súg a szél.

Az idő ruhát szab,

az ember eszmél.

 

Mételyez a rossz,

kisiklik a gondolat.

Előnye egy orrhossz,

marja a csontodat.

 

Mondod, hogy elég,

befogják a szád.

Ez csak a csőcselék,

sziszegi a gazdád.

 

Satuba fogva az ész,

csak néz, csak néz.

Törött pallón átmész,

szakadékba hull a kéz.

 

Megragadod a fűszálat,

semmi felett lebegsz.

Bevered az állad,

lényedben remegsz.

 

Kiút után kutatsz,

tépázott egód szakadt.

Elkapod a fejed,

ha szádhoz ér a falat.

3 év 5 komment

Megkevert lapok,

cikázó pillanatok.

Arcomra zuhantak

a lomha napok.

 

Ráncok a sötétben,

sejtelmek ködében,

idegek kötélen,

az életfa tövében.

 

Nyílik az értelem,

veszít az érzelem,

sebe vértelen,

jajongó kérelem.

 

Árral úszik az est,

zümmögni sem rest,

előtte Buda és Pest,

szelíd képet fest.

 

Lépdelek nagyokat,

a fény csalogat,

dúdolom a dalomat,

szívom az illatokat.

 

Állok a keresztnél,

máshol ne keressél.

A lélek nem keresgél,

Istenem, szeressél!

 

Budapest, 2017. február 15.

Hegedűs Adriana Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.