Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 6.

6.

 

Valószínű, hogy hamar híre ment a sakkmérkőzésnek, mert egyre többen érdeklődtek Roberttől, hogy mikor fognak játszani. Főleg azokat érdekelte, akik fogadásokat szerettek volna kötni. Robert a reggeli után egyenesen a fedélzetre ment. Nem akart senkit sem látni. Rettenetesen feldühítették a tegnap este történtek. Nem tudta magát túltenni azon, hogy tehetséges fiatalembert, pusztán azért, mert más a bőre színe, kirekesszenek és lenézzenek. Mert, ha valaki gazdag, idegesíti vagy zavarja, és igyekszik elszeparálni magát a szegényektől, azt valahogy megérti. Ámbár azt is csak fenntartásokkal. Mert ő sem egy szegény ifjú, hála a szüleinek, sohasem lesz anyagi problémája. Viszont azért mert valaki egy angolok által gyarmatosított ország polgára, és anyagilag sem egy gazdag réteghez tartozik, pusztán ezért lenézni, valahogy nem talált nála megértésre.

Ráadásul Tolsztoj kéziratát olvasva szembesült az elmaradottsággal, ami sok helyen még ma is létezik.

Katyerina a fedélzeten csatlakozott hozzá. Pár mondatot váltottak csupán, és Robert, mint valami kényes hercegnő, migrénre hivatkozva visszavonult a kabinjába. Egyedül akart lenni. Nem a koncentrálás miatt, hogy este ismét helyt tudjon állni a játékban. Abszolút nem érdekelte.

Pont ezekben az időkben, Európában kezdett egyre népszerűbb lenni a sakk. Párizsban és Londonban klubok jöttek létre. Ezek a klubok kávéházakban rendezkedtek be. Párizsban a Café de la Regence, míg Londonban a Simpsons kávéház lett a sakkozok találkozási helye, de egyfajta zarándokhelynek is tekintették. Már rendeztek bajnokságokat és nemzetközi mérkőzéseket is. A kor leghíresebb játékosa és később a világbajnok, a német Laske lett. Ő volt az, aki mint matematikus, egy sor újfajta nyitástechnikát dolgozott ki. Huszonhét éven keresztül szinte megszakítás nélkül világbajnok volt.

Ám Robert minderről roppant keveset tudott. Az ilyen hírek nem igen jutottak el Jaffóba, ami sokak szemiben a világ végén volt. Ott egészen másképpen is játszották, és nem űzték sportként, mint másutt a világon. Egyfajta kikapcsolódásnak tekintették, ami fejleszti a gyerekek logikai és kombinatív képességét.

Ebédelni nem is ment le. Katyerina, mint valami gondos ápolónő, pár falatot bevitt neki.

— Jobban van már, Robert? — kérdezte, amikor bekopogott a kabinjába.

— Köszönöm, hogy gondolt rám. Valamivel jobb. Fogalmam nincs, hogy mitől kaphattam. Estig el fog múlni biztosan.

— Maga és az az indiai fiú sok embert lázba hozott. Reggel néhányan kérdezték magát, hogy játszanak-e ma is. Délben már a személyzet is kezdett gondolkodni, nem kéne-e a szalonban arra az időre, amig önök játszanak, elszeparálni a termet.

— Más nem is hiányozna. Ámbár engem nem zavarna. De micsoda paradox gondolkodás. Ez a fiú tegnap bemutatkozott, ám csak a családnevére emlékszem, valami Khan, még engem kért meg, szóljak a személyzetnek, ne csináljanak belőle gondot, hogy ő mint másodosztályú utas, az első osztályon utazók szalonját kívánja igénybe venni. Persze hogy a haszonért is akarják, hogy fizessen pusztán azért, mert velem akar beszélgetni. Közöltem vele, majd én megoldom. Most meg maga a személyzet akarja, hogy megjelenjen és játsszon velem egy partit. Nyílván üzletet látnak benne. Én nem leszek semmi „jónak” az elrontója. Úgy rendezik, ahogy akarják. Én csak a fogadási pénzek egy részét fogom elkérni. Nekem nincs rá annyira szükségem, mint miszter Khánnak. Ám sokan nem képesek így gondolkozni.

— Robert, maga ne akarjon világmegváltó lenni. Ha Tolsztojnak nem megy, magának sem fog. Teljesen Tolsztoj hatása alá került. Látszik, hogy szorgalmasan olvassa.

— Roppant egyszerű így elintézni. Mindannyian tudnánk tenni valamit, és nem is kéne nagyon megerőltetni magunkat. Ám sajnos senki sem akar tevőlegesen részt vállalni.

— Mert senki sem szeretne bajba keveredni.

— Milyen bajba? Azért mert segítek egy embertársamon, esetleg többön? Micsoda szabad gondolkozás ez napjainkban?

— Várja meg, amig Leo Tolsztojjal személyesen találkozik. Nekem úgysem hiszi el. Talán őneki majd sikerül. Ám előfordulhat, hogy még itt a hajón is meg fogja tapasztalni.

Este a közös vacsoraasztalnál nem volt ott miszter Cambell és a felesége. Robert örült, hogy nem látja, ám Almássyék megkérdezték, mintha valami rosszat sejtenének, hogy hol lehetnek.

Vacsora végeztével Robert udvariasan elbúcsúzott.

— Ugye ma este ismét játszanak? — kérdezte a grófnő Robertet.— Én önre fogadtam. Ha nyerek, az összeg fele a magáé lesz. Nekem nincsen rá szükségem.

— Köszönöm, hogy ennyire biztos a győzelmemben. Lenne egy kérésem ezzel kapcsolatban. Ha nyernék, akkor azt az összeget ne nekem, hanem miszter Khánnak adja. Neki nagyobb szüksége lesz rá, mint nekem.

 Fél nyolc fele, már szinte minden hely foglalt volt a szalonban. A közönség nagyon várta, hogy nyolc legyen, és tanúja lehessen egy nagy játszmának. Persze nem csupán a játékosok miatt gyűltek össze ennyien, hanem, hogy a saját játékszenvedélyüket is kiélhessék. És fogadhassanak. Nyolc előtt pár perccel megjelent Robert és helyet foglalt a számukra fenntartott asztalnál. Az egyik pincért megkérdezte, nem látta-e miszter Káhnt.

— Meg tudná mondani, melyik kabinban lakik?

— Még ha tudnám, sem közölhetném senkivel. Főleg az első osztályon utazókról nem adhatnék ki adatokat. De még egy harmadosztályon utazóról sem közölhetek semmi személyeset. Volt egyszer egy milliomos utasunk, ki akarta próbálni a harmadosztályt, de inkognitóban maradva. Nem derült volna erre fény sohasem, ha egy bolond stewart jópénzért le nem adja a drótot egy firkásznak.

— És ki az, aki meg tudná mondani, hol keressem miszter Kahnt, ha nem jelenne meg időben? Le tudna menni a másodosztályú dekkre, hogy megtudakolja nekem ezt?

— Sajnálom uram. Talán a kapitány vagy az első tiszt. Hozzájuk forduljon ilyen kéréssel.

— Hol találom az első tisztet?

— Megkérdezhetem, hogy ez a miszter Khan mennyivel tartozik önnek?

— Semennyivel. Mi csak játszanánk egy, vagy két partit. Semmi előzetes pénzügyi megegyezés nincs köztünk. Sem én, sem ő nem nyereségből játszanánk.

— Akkor azt ajánlanám, várjon még egy darabig. Ha nem jelenne meg időben, akkor szóljon valakinek a személyzet tagjai közül, és elvezetik önt a kapitányhoz, vagy az első tiszthez.

Nyolc után pár perccel már nőtt a zúgolódás a vendégek közt, hogy hol van Kahn? Egyesek már olyan fogadásokat kötöttek, hogy megjelenik-e, vagy sem.

— Biztosan nem akar kiállni, mert nem akar veszteni — kiabált be valaki a publikum soraiból.

Nyílt a bejárati ajtó és az első tiszt jelent meg. Mellette pedig miszter Cambell lépkedett peckesen kihúzva magát.

— Elnézést kérek mindenkitől. A kapitány úr parancsára nem engedélyezhetem, hogy a másod, illetve a harmadosztályú utasokat beengedjem ide. Semmiféle hátsó gondolata ne legyen senkinek, hogy a sakkparti miatt történt ilyen intézkedés. A kapitány úr jobbnak látta így, hogy nem engedélyezi, hogy az alsó fedélzet utasai feljárhassanak ide.

— Nekem mégis van hátsó gondolatom — szólt közbe Róbert. — Ez az egész miszter Cambell koszos ügylete. Beszélhetnék a kapitánnyal?

— Mit akar maga a kapitánytól? — próbált fontoskodni Cambell. — Maga egy török utazó. Ne akarjon már rendelkezni egy angol zászló alatt közlekedő hajón? Rendelkezhet a szultán hajóin, de nem egy angol hajón. Még ha pénze van, akkor sem.

— És maga kicsoda? — replikázott Robert.

— Én angol vagyok! A királynő egyik alattvalója.

— És önnek van felhatalmazása arra, hogy egy nemzetközi utasokkal teli hajón maga rendelkezzen, és nem a kapitány?

— Nem magára tartozik. A kapitány úr rendelkezett így.

A közönség soraiból, többen Robertnek adtak igazat, de ez nem nagyon érdekelte sem az elsőtisztet, sem miszter Cambellt. Lassanként kezdett a tömeg elvonulni. Volt, aki csalódottan és kiabálva, Robertnek adva igazat. Míg mások helyeselték a kapitány döntését, hogy így vegye elejét az esetleges lopásoknak, vagy bármiféle nem várt bajnak.

Robert nem sokat várakozott. Nem akart szembeszállni ő már senkivel. Jobbnak látta, ha nem vitatkozik többé senkivel. Ez egy angol hajó, és miért keressen magának bajt. Igyekezett minél hamarabb a kabinjába jutni. Katyerina a kijáratnál várta.

— Előre szóltam, Robert. Ha nem akar az út hátralévő részében több problémát magának, akkor kerüli a harmad-, vagy másodosztályú utasok társaságát.

— De mondja! Az a másod-, illetve harmadosztályú utas mennyivel rosszabb, mint az a Cambell? Semennyivel sem. Csak nincsen annyi pénze. Ennyi az egész.

— Na, látja. Ez éppen elég indok az ilyenre. Ahogy páran helyeselték is a döntést. Féltik a pénzüket, hogy elveszik, ellopják tőlük.

Larnacában, még akadt egy kis látnivaló. Az angol hatóságok levezették a hajóról miszter Kahnt. Senki se tudta, hogy miért tették ezt vele. Később ez az ember európaihírű sakkjátékossá vált.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.