Sonkoly Éva : Valami más

 

Utakat pásztáz a szemem,

köd-szitálta pillanat…

Ujjam rajzol, csak kontúr az,

két alak ott, hol sohasem volt,

csak képzelem (…)

 

Vagy száz évvel vissza,

szilveszter éjre csábít a kép.

Húszéves vagyok, nem több,

s Te – míg az éveid kigondolod –

felcsippentem kissé, hosszú ruhám.

Széles lépcsőn indulunk.

 

A teremben már zene vár,

ünnepre töltve minden  pezsgős pohár…

Az idő megáll, nem fontos most semmi.

Kezed a derekamon, mint nemrég,

s én szédülten hajtom fejem a válladra,

ismerős érzés…

Nem beszélünk, mély lélegzeted ajkamon.

 

Közben nézem, a köd oszlik.

Rajzom olyan különös, elmosódó…

Télen, hidegben s itt bent, a szívemben

várakozom, fantázia volt csak,

– bolond gondolat.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2017.12.28. @ 19:56 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 580 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"