Tab a barlang előtt készítette a sült húst. Amíg meleg az idő, jobb volt kint, mert a barlangban a füst sokáig megülte a levegőt. Száraz páfrányt szedett össze egy öllel és erős parazsat szított a pudvás ágakból, levélszárakból. Aztán a nem régen felfedezett ízes leveleket rádobta, és a csíkokra hasított húst egymás mellé ráfektette, néha sodort rajtuk egyet az egyenletes sütés miatt. Egy-két árnyékmozdulás alatt már el is készült. Az időt a nap mozdulásával mérték. Az árnyékmozdulás szó szerint azt jelentette, hogy az árnyék szemlátomást mozdult. Ez volt a legkisebb egység, a legnagyobb a napkeltétől napnyugtáig tartó idő. Ezen túl már csak a fák zöldbe borulása jelentett mérhető időt, vagyis még egy: a születés és halál. Rövid idő volt az is. A természet pusztította őket. Egy-egy állat elejtése kezdetleges dárdáikkal sokszor követelt életeket, előfordult olyan is, hogy a hosszú vadászat közben nem tudtak a tűzre vigyázni és megfagytak.
Egy falapra kapkodta ki a húsokat és bevitte a barlangba.
Karr már a Nagy Morgós állat bundájából készített ruháját húzta magára. Ha magán viselte mindig emlékezett rá, milyen könnyű prédának bizonyult. Egy fán kúszott az állat a Zümmögők odvához az édes sárga ragadósért. Könnyű volt a mellső lábai alá döfni a dárdát. Egyetlen szúrással megölte. A bundáját éles kőszilánkjaival lenyúzta, a húsát nagy darabokra hasította, indákkal összefonva a hátán cipelte a barlangig. Sokáig ehették a húsát. Java részét kiszárították a napon, de amit lehetett megsütötték a barlang előtt örökké égő tűzben.
Evett pár csík húst, hozzá a Tab által szedett mindenféle fák kincseit. A két kicsijük éhesen nézték Karrt, ahogy eszik. Dobott nekik pár csíkot, ráérnek még enni. Alig jött föl a Sárga Tűz a nagy kékségre.
Egyedül indul most vadászni. Van elég élelmük, de egy agyaras, földet dúrkáló falkát látott tegnap a hegyoldalban és ki akarta próbálni az íját, amit egy nem rég talált nagyon erős és ruganyos fiatal fából készített.
Végignézett a gyerekeken, a nőjén és egy mély torokhangon búcsúzott: — húst hoz Karr.
Tab ételt adott a gyerekeknek, akiket utána az erdőbe indított. A Nagy Sárga legmagasabb pontjáig az a dolguk, amíg van mit találni, hogy az erdőben minden ehetőt gyűjtsenek össze. Az aszalt termések szépen gyűltek a barlang végén lévő sziklába vájt üregekben. A Fehér Időkben majd tűzön olvasztott Kő-vízben elkeverve étel lesz belőlük.
Egy férfit támogattak többen a barlang bejáratához. A férfi combján nagy gennyes seb éktelenkedett. Látszott, már a húst is megtámadta a gennyesedés. Tabot gyógyítónak tartották, és volt is benne némi igazság. A harmincnyolc Zöldbe-borulást megélt — hosszú életű — anyja tudományát már gyerekként elleste, tanulta. Ismerte a füvek titkait és maga is sok mindent kipróbált. Többek között azt is, hogy az ilyen gennyes sebeket egy lilás színű bokor leveleit szárítva, porrá zúzva, azzal a porral a gennyesedést beszórva gyógyul a seb, és ha nem is nyomtalanul, de elmúlik.
Most is ezt tette. Elővette az állatbőrbe csomagolt port, és óvatosan a sebekre szórta, kezével rálapigatott. Halkan duruzsolta az anyjától tanult segítő mondókát. Mikor végzett intett, hogy ennyi volt. A sérült férfi egy csomagot helyezett a barlang szájához, amiben szárított húst, lépesmézet hozott. Néha — rossz vadászat idején — Tab tartotta el a családot. Fontos volt tudása a törzsnek. A sérült harcos vagy meggyógyult, vagy ha meghalt, akkor a törzset szolgálta vele, mert a hús érték — az ő húsa is —, étel volt.
Már a távolság felé közeledett a Nagy Sárga amikor a Karr visszaért. Vér borította, a bőrök szétszakadva rajta és a bal kezét furcsán tartotta — a csuklója fölött megtört, keresztben állt a karjára. Tab megijedt. Látta, hogy Karr állapotának néhány Árnyékmozdulás alatt már híre ment a törzsben, és gyülekeznek a többiek a barlang előtt. Tudta, mi következik. Karrnak ki kell mennie majd, és törzs legerősebbje bunkóval a háta mögé állva, a koponyájára mér egy ütést. Aztán fele húst nekik hagyva a többit szétosztva a törzsnek, vége Karr életének. Vele mindenki úgy bánhat, ahogy akar. Bármelyik férfi maga alá gyűrheti, mert kell az egészséges élet a törzs szaporodásához. A gyerekeik tanító nélkül nőnek fel.
Valami fájdalmat érzett. Nem tudta mi az. A szerelem még ismeretlen volt, Karr párja úgy lett, hogy az apja három Morgós húsáért és bundájáért adta őt neki. Most mégis úgy érezte, hogy meg kell mentenie Karrt.
Kiállt a barlang bejáratához, és Karrt magához intette. Megfogta a karját. A lefittyedt részt a másikhoz igazította, összenyomta, érezte, hogy valahol helyrekerült. Karr felüvöltött, patakzott az arcán a víz a fájdalomtól. Tab egy puha bőrdarabot tekert a törés köré és fahánccsal fonta át szorosan.
Karr megtörölte az arcát. Ránézett az összegyűltekre és hangosan rájuk kiáltott: — Haza! Vadászat húsz Nagy Sárga után! Csinálni fegyvert!
Ezzel kezébe vette az íját, és megfeszítette. A nyílvessző sziszegve suhant, és beleállt egy távoli fa törzsébe. A fájdalomtól megszédült — ha nem állt volna mögötte Tab, aki megtámasztotta hátulról, el is zuhan —, a bal karját mintha sziklákkal hasogatták volna darabokra, de arcán nem látszott semmi belőle. Nyugodtan leült a földre és Tabhoz szólt: — Enni!
Tab ránézett. Mintha mosoly jelent volna meg az arcán, és Karr is furcsán nézett rá. A tekintetük mondta el a még nem ismert hiányzó szavakat — köztük egy csodálatos szót:
— Szeretlek.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Tiszai P Imre
