Nap: 2012.11.16.

  Egy visszafogott vulkán lehetsz. Sárgult zsoltároskönyv szagától elpityeredve vallom: szeretlek! Hova csépelném tovább, ha hozzádszaladásom is megvolt, csókold végig hófehér karom, adnám mindenem, befogadóm. Hirtelen labirintussá lesz, hisz csak egyenrangúként élvezek, e bennem elrejtett ösztönöket ki végigfutja, édenóta a [… Tovább]

Szó sem volt tavaszról. Egy megtévedt szellő menedéket keresett, ruhám alá bújt.   Majd jött a nyár. Forróságával lemeztelenített, útjában felperzselt reményt, hitet.   Az ősz már töviskabátban táncoltatott. Kerengő dervisként pörögtem. Dalolva hullott a vér. Dongtak szivárványos döglegyek.   [… Tovább]

Éjfekete köpeny lelóg a világra, a világ alszik, hogy ne lógjon hiába.   Kátrányba mártózva birkóznak az álmok, sajog a hegy púpja, véres seb az árok.   Ködöt sóhajt a tó, csontok felett sírbolt, a csend muzsikája zárt fülekbe sikolt. [… Tovább]

bármit megadnék a vágyból de már kristályos mire ének gondolatmentes övezetben érzelmeid által nyíló magam ott szorítanám ki a könnyűt mindig felzokogsz hangtalan torkodból gyöngyöző legek felfoghatatlanságunk szabad átélni ezeredmásodpercekből  végtelenné nőtt szerelmeket  

  Csókokkal ébresztesz. A susogó hárs loboncos szélben véraranyat ringat. Sikongva fonja pillanatainkat egymásba s lángot vet a pirkadás.   Fényt hasít a csend. Vonzanak és hívnak szemed tükrén játszó csillagképek s megáll a perc. Én felépítenélek újra magamhoz vezető [… Tovább]

      Eddig kitartóan locsoltam a pálmát, bár sejtettem gyökere kiszáradt már régen, mire megéreztem a föld penészszagát csak egy kopasz törzset leltem a cserépben.  

Éjfekete köpeny lelóg a világra, a világ alszik, hogy ne lógjon hiába.   Kátrányba mártózva birkóznak az álmok, sajog a hegy púpja, véres seb az árok.   Ködöt sóhajt a tó, csontok felett sírbolt, a csend muzsikája zárt fülekbe sikolt. [… Tovább]

Elképzelem azt a fátyolszürke napot, mikor éles sikollyal réved az arc, megfélemlített állapotában utat keres, de nem talál, mert magába temette a halál.   Az a nap nekem túl egyszer? lesz, másnak rom és s?r? imádság, keser? kétségbeesés és elalélt [… Tovább]

Még emlékszem milyen szép volt az a nyár, a felhők szellőlevest kanalaztak, bokájuk körül lengett a nadrágszár, valahol fenn becsapódott egy ablak.   Együtt róttuk a szelíd görbe utcát, szemeink faltak múló pillanatot, verejtékkövekből épült odaát az út, elment ő [… Tovább]

2012 november Most még a sziklák harangoznak neked, az idő harangnyelve okoz repedéseket, apró szilánkok a szavak, szikár szólamok, embernek születtem, és magyar vagyok.   A hegycsúcsok sípjai adják dallamát, őserő erdői lengik csárdás táncát, földanyám ölel, s dob szerelmes [… Tovább]