Vadászi Árpád : Éjszaka és nappal

Éjfekete köpeny

lelóg a világra,

a világ alszik, hogy

ne lógjon hiába.

 

Kátrányba mártózva

birkóznak az álmok,

sajog a hegy púpja,

véres seb az árok.

 

Ködöt sóhajt a tó,

csontok felett sírbolt,

a csend muzsikája

zárt fülekbe sikolt.

 

Fekete angyalszárny,

tósztot mond a semmi,

felkel a vörös nap,

és nem látja senki.

Legutóbb szerkesztette - Vadászi Árpád
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.