Nap: 2012.11.05.

Ezüst szálon kuncsorog a hold, Reggele zord, fogkocogtató.   Szerelmes fövenyen fehérlik a dér, Vad táncát járja az északi szél.   Veréb vacog megbúvó ágak között, Amott varjú igazgatja frakkját boldogan.   Rongy felh?k gy?lnek szüntelen, Hadaik uralják a végtelent. [… Tovább]

*   Holdudvarnak kapuját, Benőtte a szívvirág, Lélekszínű szirmait, Könnyes álmok öntözik.   Az én vágyam az volna, Napfény süssön arcomra, Szememet fénye mossa, Ablakom aranyozza.   Szenvedtem már eleget, Szülőföldem kivetett, Megvetett az én hazám, Pedig itt szült az [… Tovább]

Enyém volt anyám két puha melle, áldás a sorstól, nem tudtam kell-e, csodák születtek, a halál még holt, markomban a végtelen enyém volt.   Enyém volt egy szánkó, egy hintaló, biztonság, remény, gyereknek való, dundi kéz a padlón játékot tolt, [… Tovább]

(átdolgozott változatban)   Gyenge lábakon áll  a Bagolyvár utcai fasor; magába’ döngicsél, hűtlen hozzám a kötött forma. Város fénye élesebb, mint vidéken, erős kontraszt, parányi aljasságot érint.   Egyedül annak a bokornak tudtam hinni, amelyik a kertünkben virágzott, mivel a [… Tovább]

  A szív és az ész mondd én vagyok-e külön-külön vagy együtt test és lélek a kéz és a láb fenn s lenn csont-hús-vér boltozatok sirató falán mely egybentart  szétszabdaltan is mondd én vagyok-e   A küszködés munkátlan halál jajszóban megcsapolt csend [… Tovább]

Én vagyok te, te vagy én, úgy mész el, hogy jössz felém, és ha megjössz, kedvesem, veled együtt érkezem, ne keresd az igazát, van egy kapu, s azon át, ha hiszed, akárha nem, bezuhog a végtelen.