nyolcszáz szóval megértetheted magad, nyelvtanárok mondják, de annyi is sok; ott van a testbeszéd, s az értelem mindent áthidal; szótárral előkészített félve gyúrt kérdésem felénél az eladó adta, mit nem is kértem, csak akartam volna; íme az emberi elme, a sapiens, vagy inkább a gyors világ; hisz szótárt magolni ki ér ma rá; érzelmet kommunikálnál, elég egy mosoly, szád görbülete mindent elárul, s a kéz mi mindenre jó, az ujjak jelezzenek viktóriát; kegyelmet vagy „recipe ferrum”-ot – ez ókor; huszonegyedik században vagyunk, a gyilokhoz nem kérnek felettes engedélyt, ölnek. pénzért, bosszúból – de hisz az sem új! fejed mozgathatod le-fel vagy vízszintesen, csak arra ügyelj, mely országban teszed; lábadról beszélni már nem is merek; hódít az ezotéria, telepátiával kiszeded gondolataim; az iskolás betűk feleslegessé válnak (Gutenberg halott), elegendő, ha karom fektetem egy nyomtatott könyvbe, mint a „Marslakó a mostohám” filmben; iskolareform, mert haladni kell a korral, betűket nem rajzolunk már újságpapírosra – okosabbak lettünk vagy elkorcsosultak?
Arany, nem hallod? eltűnt húszezer szavad!
Legutóbbi módosítás: 2012.11.05. @ 21:29 :: Szilágyi Erzsébet
Az ELTE orosz-latin szakán végeztem. Voltam az Akadémiai Kiadó szerkesztője, a szegedi JATE Klasszika-filológiai Intézetének oktatója, a Semmelweis Egyetem nyelvtanára. Versfordításokkal már gimnazistaként próbálkoztam. Magyar verseket, novellákat csak néhány éve kezdtem írni.