Vadászi Árpád : Enyém volt

Nyomtatás

Enyém volt anyám két puha melle,

áldás a sorstól, nem tudtam kell-e,

csodák születtek, a halál még holt,

markomban a végtelen enyém volt.

Enyém volt egy szánkó, egy hintaló,

biztonság, remény, gyereknek való,

dundi kéz a padlón játékot tolt,

a dundi kéz, a játék enyém volt.

Enyém volt a szédült, tántorgó vágy,

termetem tágító tucatnyi tárgy,

a valóság kacatok közt guggolt,

mindez egyedül csak az enyém volt.

Enyém volt sóvár karrier, cím, rang,

sok hazug kézfogás, fényes cafrang,

simán, és egészen jól ment a bolt,

a tömött bend? jó, hogy enyém volt.

Enyém volt sok száz kétértelm? nem,

vezették hajóm egyértelm?en,

bal tüd? alsó lebenyén a folt

fojtó szorítása is enyém volt.

Enyém volt a múltam, a veszteség,

ki tudja selymes holnap lesz-e még,

az ég könnye az ablakon dobolt,

mi az, ami tényleg az enyém volt?

Enyém volt, és nem volt enyém semmi,

kapaszkodva próbáltam meg Lenni,

a kétség, bánat, fájdalom koholt,

mert végig minden csak a Tiéd volt.