(átdolgozott változatban)
Gyenge lábakon áll
a Bagolyvár utcai fasor;
magába’ döngicsél,
hűtlen hozzám a kötött forma.
Város fénye élesebb,
mint vidéken,
erős kontraszt,
parányi aljasságot érint.
Egyedül annak a bokornak tudtam hinni,
amelyik a kertünkben virágzott,
mivel a fehér színnek
nincsenek árnyalatai.
Micsoda megbilincselt rabszolgaság ez,
hátat fordít a vágy;
a bokor felém hajlik,
én nem hajolhatok felé,
viszonzatlan vonzalom vezet,
csak ő értheti meg,
az ember már csak ilyen
semmirekellő.
Legutóbbi módosítás: 2012.11.05. @ 21:24 :: Horváth Nóra
