Maretics Erika : Szellőleves

Még emlékszem milyen szép volt az a nyár,

a felhők szellőlevest kanalaztak,

bokájuk körül lengett a nadrágszár,

valahol fenn becsapódott egy ablak.

 

Együtt róttuk a szelíd görbe utcát,

szemeink faltak múló pillanatot,

verejtékkövekből épült odaát az út,

elment ő is, végleg itt hagyott. 

 

Nem köt már semmi,

maró tekintettel a túloldalt pásztázom kitartóan,

látom majd őt, testén fehér lepellel,

válla az enyészet tüzében lobban. 

 

De ki kísér át a bánatnak útján engem?

akad-e majd olyan szerető,

ki lélek hálójában vigyáz némán,

utolsó könnyem tenyerébe gyűjtő.         

Legutóbbi módosítás: 2012.11.16. @ 13:50 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.