Nemes Iván Szerző
Vezetéknév
Nemes
Keresztnév
Iván
4 év 5 komment

Sünnek lenni ugyanis nem könnyű, egy süntelen harc a sünélet a mindennapokért

 

A minap — ami valami olyasmit jelent, hogy tegnap, vagy tegnapelőtt, vagy azelőtt, de ennél semmiképpen nem régebben — fűnyírás közben előbújt  a kertemben levő japánbirs bokor alól a földhivatali tulajdoni lapon széljegyen bejegyzett, ingatlan haszonélvezeti joggal bíró és életvitelszerűen itt is lakó dr. Sünberger Izidor és neje, Sünbergerné Kormos Daisy, a sün házaspár.

Szemrehányó tekintettel szóvá tették, hogy kora délutáni zenehallgatás közben miért zavarom meg hangos fűnyírással a nyugalmukat. Éppen Arnold Sünberg már dodekafon rendszerben írt Mózes és Áron-ját hallgatták volna, ha nem jövök én a csapágyas ALKO gépezettel.

dr. Sünberger még visszafogott volt, de Daisy, aki a megszólalásig hasonlított Tina Turner-re — persze a megszólalás után már nem —, még toppantott is a lábával, egyik kezével a férjébe karolva, a másikban divatos retikült tartva, így adva nyomatékot a házastársi jogállásából következő szerzett és elvárható respektnek. Én már éppen kimagyaráztam volna, hogy sajnálom, csak most van érkezésem megejteni a fűnyírást, de válaszomat meg sem várva sértődötten hátat fordítottak nekem, és szomorkás léptekkel — ahogy más esetekben mondják, libasorban — bevonultak a lila akác földig érő sűrű lombjai mögé. A libasor annyiban különbözik a sünsortól, hogy míg a libák sokan vannak és szép fehérek, októberben általában több százas vagy inkább ezres kötelékben, mint egy fehér hógörgeteg zúdulnak alá a pákozdi hegyoldalban, ahol a katonák hajnali lőgyakorlatra készülnek, addig a sünök általában csak párban vannak, és szakadt viharkabátban ballagnak egyik helyről a másikra, amerre éppen fontos és halaszthatatlan dolguk van. Sünnek lenni ugyanis nem könnyű, egy süntelen harc a sünélet a mindennapokért.

Közismert, hogy  dr. Sünbergerék a keleti sünök (Erinaceus roumanicus) csoportjába tartoznak, akiknek irigyelt távoli rokonai az un. európai (Erinaceus europaeus) sünök.

Nem tisztázott, hogy van-e közöttük rokonság, de ha van is, mind nyelvileg, mind szokásaikban már régen elkülönültek egymástól. Azon kevesek, akik között nem húzódik nyelvi szakadék, nos, ők meg nem állnak szóba egymással. Régebben még néha-néha érkezett egy-két Ikka csomag nyugatról, ma már semmi. dr. Sünberger Izidornak nem ez az első házassága, de erről nem szabad beszélni, mert Sünbergernének ez az érzékeny pontja. Nem tudja ugyanis megbocsájtani a férjének, hogy már akkor is élt, mikor még nem is ismerték egymást. Nem ritka dolog ez a sün nőknél. Pont ezért is szerveznek nekik élelmes és magasan kvalifikált sün-terapeuták és sün Hellinger-családállítók csinos óradíjért sünterápiát, hogy képesek legyenek együtt élni ezzel a nehéz süntudattal.

A sünök a Sünátus által ellenőrzött és jóváhagyott, gondosan kiválogatott rovarokkal vagy finom csigákkal táplálkoznak, mégis a magyarok sün-disznóknak nevezik őket. Pedig köztudott, hogy a disznók nem képesek kellő türelemmel és leleményességgel megszerezni maguknak a finom rovarokat és csigákat, hanem a korábbiakban mosléknak nevezett, ma már az inkább elegánsabban hangzó, úgynevezett vegyes táplálékkal érik be, amit eléjük szórnak a gazdák. De nem is csak ez a lényegbevágó különbség a sünök és a disznók között, hanem az, hogy a sünök szabad életvitelű és szabadon gondolkodó jámbor lények, míg a disznók rabságban élő, kiszolgáltatottságban tartott nagytestű állatok, akiket az emberek saját maguknak tenyésztenek részben táplálkozás, részben autóstáska készítése céljából. Meg az is többnyire ismeretes, hogy a disznók nagytestű, korpulens alkatú disznóurak és disznóhölgyek, nem ügyelnek a kalória bevitelre, vízkiszorításuk jelentős, ezért is nem fürdenek együtt fürdőkádban az emberekkel, mert ilyenkor könnyen kicsaphatna a víz a fürdőszoba szőnyegre, ami azután bosszantó módon sose szárad ki.

A sünök viszont kicsik, egy marokban is könnyen elférnek, pont ezért hordanak tüskés bevonatot, hogy ne markolásszák őket elkényeztetett kölykök gügyörészve. Ugyanezzel a védekező mechanizmussal már korábban megelőzték azt a helyzetet, hogy esetleg őket árusítsák húsvéti sünként pár napos élvezkedésre felelőtlen emberszülők leszármazott ivadékaiknak, így megváltva azt a szeretetet, amit egyébként maguknak kéne kiizzadniuk magukból, legalább Jézus feltámadása alkalmából.    

Amíg a disznók születése, közepes hosszúságú élete és vérszomjas társadalmi eseményként megszervezett nyilvános kivégzése ismert és közkedvelt az emberi társadalmakban, addig a sünök keletkezése teljes rejtély, ahogy a távozásuk is.

Egyszerűen csak úgy vannak, anélkül, hogy voltak volna előtte.

Egyáltalán, a létezésük maga is csak ritkán manifesztálódik a nagyobb nyilvánosság számára, gyakorta éjszakai szuszogással, császkálással, slattyogással adják tudtára a kertből a házakba kiszorult embereknek, hogy valójában társbérletben laknak… 

Dr. Sünberger és neje  szemérmesen elfogadják a hosszúra nyúló, aszályos időben számukra csorba lapostányérban kihelyezett vizet, vagy bécsi roppantós virslit, de csakis akkor, ha már az adakozó ember visszavonult, és nem próbálja meg szemkontaktus útján kiprovokálni az adakozás után általa elvárhatónak gondolt hálás süntekintetet. A vizet megisszák, a roppantós virslit elfogyasztják, de felváltva figyelnek arra, hogy nehogy ember sündörögjön a közelükben.

Régi rossz szokás, valami előítéletesség ez a „sün-disznó”-zás,  a sünöknek  az utóbbi évtizedekben, a békés Kádár-korszak utáni elszabadult szókimondásban már olyan magasra szökött az ingerküszöbük, hogy már lemondóan szóvá sem teszik ezt. Az, hogy tüskés sünként, és ilyen névvel, hogy dr. Sünberger és neje, sün-disznóknak aposztrofálják őket, teljességgel disszonáns és sértő, talán valami zsigeri ellenszenv lehet a dolog gyökere. Ha Sünbergerné néha felkapja a vizet, és nem ereszti el az apró fülei mellett a sértést, olykor leáll perlekedni és számon kérni az inszinuációt, akkor Dr. Sünberger megfogja Sünbergerné karját és elhúzza a konfliktus epicentrumából azzal az instrukcióval, hogy „hagyd már fiam, csak tönkreteszed magad ezek miatt a baldóverek miatt”.   

Még azt fontos tudni és ezt kihangsúlyozom a sünök védelmében, hogy semmiképp ne hagyjunk a fűben felelőtlenül levágott pár centis KPE csövet vagy slaug darabot! Előfordult ugyanis már olyan szomorú eset, hogy egy gyereksün belebújt egy ilyen slaug darabba, és ahogy növekedett, a slaug-gyűrű a nyakára szorult! Csak a véletlennek és jóemberek segítőkészségének köszönhető, hogy nem lett az esetből szomorú tragédia. Még időben érkeztek az állatorvoshoz a bajba került sünivel, ahol a doktor úr egy Fiskars ollóval megszabadította a nyakára szorult gyilkos slaug darabtól. Ilyen veszélyek leselkednek tehát a pici sünökre, míg a disznókra nem.

Egy átlag disznónak ugyanis legalább 140-es nyaka van, ezért is nem hordanak konfekciós inget, kútgyűrű vastagságú KPE csövek vagy slaugok pedig nem gyakran fordulnak elő Budapesten, még vidéken sem. Utoljára Líbiában történt végzetes eset egy hatalmas kútgyűrűben, pontosan az történt, hogy egy nagyobb disznó bemenekült az őt üldöző társai elől egy beton gyűrűbe, ahol is bekerítették majd megölték. De ez nem egy sünnel történt, hanem egy Kadhafi nevű emberrel, akit akkor már nem szerettek. Ö ugyan meg volt győződve róla, megszokta, hogy szeretik, korábban minden jel erre mutatott, aztán ahogy a szerelemnél sajnos szokott történni, egyszer csak véget ér, és utána csúnya dolgok következnek.

231-es
6 év 4 komment

 

Menet közben halt meg a 231-es busz sofőrje

<p cla

Átszállás Kelet-Berlinben
6 év 7 komment

<img src="http://3.bp.blogspot.com/-_qIkmM-kMvM/UCz4nQW8PfI/AAAAAAAAAO0/tE5g6KiuYi0/s320/sch%C3%B6nefeld.jp

Választás
6 év 6 komment

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

9 év 10 komment

“…Az ötödik sikertelen felvételi után összeült a családi kupaktanács, mely kizárólag apámból állt, és meghozta a döntést: fel kell hagyni ezzel az áldatlan kísérletezgetéssel az orvoslással, és igazi diplomás restaurátorrá kell válni!” *

 

Figyelj Csilla!

 Egyáltalán nincs okod az elkeseredésre amiatt, hogy egyedülálló anyaként éppen most vesztetted el az állásodat. Nagy szükség van ám — különösen mostanság — kulturális antropológus, ethnológus-muzeológusokra, pláne olyan kiválóakra, mint Te, akik nem kevés sikerrel segítenek az emberiségnek egymás megértésében.

Ahogy szépen megfogalmazod:

„ Életem nagy kihívásának tartom a különböző kultúrák megértését. A kultúrák közötti párbeszéd, egymás elfogadása és a tolerancia számomra alapelvek. Igyekszem másoknak ebben segítséget nyújtani, több-kevesebb sikerrel.”

Jó, magam is tudom, persze könnyű két különböző habitusú fáraót — mondjuk egy szerbet meg egy svájcit — segíteni a hétköznapi kommunikációban, hogy átsegítsd őket a kultúráik párbeszédjében óhatatlanul kialakuló apróbb döccenőkön, de próbálnád csak meg élő emberekkel… ááá reménytelen.A magyarokról meg beszélni sem érdemes, mint tudjuk két magyar három vélemény, nekem komoly konfliktusom kizárólag a saját fajtámmal szokott kialakulni, igaz, van közöttünk is normális ember, ha én még nem is találkoztam ilyennel.Szép szakmád van.

Igazi élet közeli dolog, sajnálhatod, hogy nem a mi családunkba születtél, igaz, akkor most nem ülnénk így egymással szemben mint férfi a nővel.

Nálunk ugyanis az volt, hogy apám (szegény már nincs) dolgozott a saját maga által gründolt kiadóvállalat élén, kulturális területen a rendszerváltásig, és igen befolyásos módon tevékenykedett…

Történt ugyanis, hogy bátyám, aki már ötödször jelentkezett az Orvosegyetemre, de ötödszörre is sikertelenül, hiába szerezte meg neki apám az írásbeli előtt két nappal a fizika felvételi tételeket én meg oldottam meg előre, mégsem sikerült bejutnia.

Nos, előzőleg Tomi testvérem már éveket lehúzott a Madarász utcai gyerekkorházban műtősként Hirschler főorvos kezei alatt olyan sikeresen, hogy a végén már (szabályellenesen) injekciókat is beadhatott. (Ahogy ő mondja kissé szégyenlősen: “igaz csak a nem fizetősöknek…”)

 Így teltek hasztalan az évek, és apám szerzett a Tominak egy nyugodtabb munkát a Kelet-ázsiai múzeumban a restaurátoroknál, tehát már felhagyott a műtősködéssel.

Régi műtárgyakat hamisítottak, másoltak, majd megmutatom, ha jössz hozzám, nekem is van belőle.

Tehát az ötödik sikertelen felvételi után összeült a családi kupaktanács, mely kizárólag apámból állt, és meghozta a döntést: fel kell hagyni ezzel az áldatlan kísérletezgetéssel az orvoslással, és igazi diplomás restaurátorrá kell válni!

Igen ám, de volt egy bökkenő: felsőfokú restaurátorképzés egyáltalán nem is létezett Magyarországon, tehát hogy lehet ebből diplomát szerezni? A diploma ugyanis egy olyan vágy és természetes szükséglet volt nálunk, mint egy falat barchesz.

Hol itt a gond? Adta meg a választ a kérdésnek is beillő néma tanácstalanságunkra apám. Másnap elintézte, hogy indítsanak a Képzőművészeti Főiskolán egy restaurátorszakot a bátyám kedvéért, hiszen ez már “feszítő népgazdasági érdek”.

Így köszönheti néhány más, ma működő diplomás restaurátor a bátyám lustaságának, hogy ez a szakma egyáltalán létezik.

Tehát ha most szegény apám élne és persze nem Hoffmann Rózsa félék lennének pozícióban, akkor neked máris lenne állásod apám révén…

Még sokat tudnék mesélni ilyeneket, ha ragaszkodsz hozzá, majd elmondom például hogyan lett apám nyomdájában a Vándor nevű — korábban kóbor, de befogadott — őrkutya majdnem a cég igazgatója apám után, de megvárom, míg erre a gyönyörű mosolyoddal kíváncsian felkérsz…

Na, maradunk még, vagy fizessek?

 

 

9 év 11 komment

Matolcsy György ma reggel jó hírrel rántotta fel a lakásom red?nyét kívülr?l, és mosolygott be az ablakon a Nap helyett.

Ki az ágyból lusta népség, ââ?¬Å¾A legjobbak között vagyunk!!!ââ?¬Â

 

 

 

Matolcsy György ma reggel jó hírrel rántotta fel a lakásom red?nyét kívülr?l, és mosolygott be az ablakon, a Nap helyett.

Ki az ágyból lusta népség, „A legjobbak között vagyunk!!!”

Jó hallani az ilyesmit.

 

Mindjárt az elején, ?szintén meg kell említenem, hogy nem túl gyakran keltettek azzal életemben, hogy a legjobbak között vagyok… ha mégis, akkor sem volt könny? eldönteni, hogy ez biztosan jó hír-e.

 

Rögtön bevillan édes lányom általános iskolai harmadik osztályos szül?i értekezlete.

Meghallgattuk tisztelettudóan Mária néni osztályf?nök beszámolóját a gyerekek közösségi magatartásáról,  az osztálypénzr?l, a nehézségekr?l, amik miatt kénytelenek vagyunk egy kisebb osztályterembe költözni, amit a konyhából választottak le egy gipszkarton fallal. Azt is meghallgattuk továbbá, hogy a lurkók a kés?bbiekben nem használhatják az alsó tagozatosok udvari játszóterét, mert a mászóka és a többi kedves játék nem kapta meg az EU-s sztenderd megfelel?ségi engedélyt. A mérleghinta is eltörött, de a kérdést megnyugtatóan rendezték oly módon, hogy bár pénz nincs az elkövetkez? években, hogy hintát vegyenek a gyerekeknek, de minden eszközre kitettek egy táblát, hogy tilos használni. Addig is kimehetnek persze a gyerekek az udvarra és nyugodtan szaladgálhatnak a kikopott f? emlékét elfed? porban.

Majd szépen beálltam a sorba, hogy személyesen is érdekl?djem édes lányom tanulmányi el?menetelér?l.

Az ilyesmi egyébként igazából nem arról szól, hogy majd meghallgatom a problémákat, és még aznap este felcsigázom a lányom tudásvágyát. Inkább arról, hogy magamról állítsak ki egy lehet? leghihet?bbnek t?n? hamis képet, miszerint életünk epicentrumában az iskola, és azon belül is a harmadik osztályos matematika, szorobánra optimalizált oktatási metodikája áll. És ha a pedellus néni látja rajtam az elhivatottságot, másnap bevillan érdekl?d? tekintetem emléke, miközben lányom felelés közben tanácstalanul áll kezében a krétával a számhalmazok problémája és a várakozó tekintetek el?tt.

Mert köztudottan „Steinmann a zseni” sosem a mi gyerekünk.

A kedves szül?, szül?i értekezleten megnyilvánuló szorgalmi eredménye holnap kedvez?bb, vagy legalábbis elnéz?bb megítélést biztosít szeme fénye számára.

 

Sorra kerültem, az asztalhoz járultam, illend?en bemutatkoztam, én vagyok a Szeréna apukája, elnézést, hogy én vagyok itt egyedül férfi, de a mama ilyenkor dolgozik, tehát velem kell beérnie.

– Semmi baj Nemes apuka, – mondta Mária, miközben a naplóban lapozgatott gondterhelten. – Lássuk csak, – mondta, de én nem láttam, csak ? a jegyeket.

Egy ideig csendben tanulmányozta lányom els? mérhet? eredményeit, majd becsukta a könyvet és összefoglalóan közölte a verdiktet:

– Nemes apuka, a lánya nincs a legjobbak között…– majd egy auftaktot kivárva még azt is hozzátette nyomatékosan: – Bizony.

Ekkor süvített be egy jeges fuvallat a kommunikációnkba.

Én még a kötelez? és megel?legezett mosollyal az arcomon készültem a remélhet? legkedvez?bb hírekre, lévén a mondat elhangzása után még nem telt el annyi id?, hogy a várthoz képest lehangolónak számító meglepetés átrendezhette volna arcizmaimat. Lelkem még a korábbi, jóles? tudatlanságból táplálkozó, alaptalan der? tartalékait élte fel.

Mária felnézett, számon kér?en tekintett rám, hogy milyen lépéseket kívánok tenni, ezen tarthatatlan helyzet orvoslása irányában. Én viszont lelki szemeim el?tt pici lányomat láttam, aki csak nemrég kezdte el általános iskolai tanulmányait.

Bevillant, hogy els?ben a legels? tanítási napon hazajött, majd közölte, hogy a maga részér?l befejezte tanulmányait a közoktatás alaprendszerében, és minden bizonnyal visszamegy az Óvodába.

Magyarázatként, hasonlóan Beamter Bubi dzsessz-zenészhez – (http://hu.wikipedia.org/wiki/Beamter_Jen%C5%91) akit Örkény tett hallhatatlanná az olvasók számára -, annyit adott el?, hogy azért hozta ezt a döntést, „mert ott jobb”.

Erre a képre ráadásul azonnal az agyamba villant egy másik. Magam is hasonlóan tettem, negyven évvel korábban, az els? osztály els? tanítási napja után.

1961-et írtunk. Mármint nem én, hanem a többiek, akik már tudtak írni, na nem az írás élvezeti értéke értelmében, hanem csak úgy, tölt?tollilag. Megrendülve a tudás belvárosi panteonjának nyomasztó hangulatától, a jeges germán istenn? küllem? Melánia osztályf?nök néni padlólakkal fixált másfél hullámos frizurájától, mely alapjaiban rendítette meg nyiladozó libidómat, (fontos hozzátennem, hogy velem ellentétben Kádas Peti hat évesen közölte, hogy gyerekek, a Schöntálernénak milyen jó segge van) azonnal barátságot kötöttem Halász Pityuval. Azután ketten, hat és fél évesen, hátitáskánkkal nyakunkba vettük a közeli utcákat, hogy kiszell?ztessük a nyomasztó nap emlékét gondterhelt fejünkb?l. Sorra került az óvoda is, tehát nem igaz, hogy a nosztalgia az öregkor jellemz?je, vagy mindenestre én már igen korán elkezdtem. Persze tudom, hogy már a nosztalgia sem a régi.

Err?l meg anyám riadt tekintete ugrik be, amint délután fél hatkor Vécsey Lili barátn?jével futólépésben végigpásztázta a szóba jöhet? helyeket, míg végre rám talált a Belvárosi Kávéház kapualjában.

 

Így elmerengve ízlelgettem az imént elhangzó váratlan bejelentést, és elgondolkoztam, hogy apa és lánya mennyire hasonló lelki világú emberkék. Mérlegelve az elhangzottakat, ismételtem magamban: „Az ön lánya nincs a legjobbak között! Bizony!”- kikínlódtam magamból a mindenki számára megnyugtató megoldást.

– Mit gondol Nemes apuka? –kérdezte sürget?en Mária, a nagyon komoly pedagógus.

– Ha nincs a legjobbak között, akkor egyszer?en ültesse közéjük! – válaszoltam megkönnyebbülve, hiszen ki a fenét zavar, ha az egyetlen lánya nem eminens, lényeg hogy a szívzöreje nem kíván semmiféle korlátozást. Vannak barátai, és különben is nekem ne szidja senki a lányomat, számomra pont úgy jó, ahogy van, a többi meg a pedellusok dolga, és ha pocsék munkát végeztek, akkor ne rajtam kérjék számon a következményeket!

Ez hallatlan. Pont olyan ez, mintha a dolgozat beadásánál a lányom a tanár pofájába vágná a füzetet, mint keszty?t a párbajnál volt szokás anno: – Nézze meg milyen pocsék munkát végzett! – kommentárral.

 

Na de Matolcsy úr nem Mária néni.

„A legjobbak között vagyunk!”

És nem mondott hülyeséget, nem is hazudott. Mert nem azt mondta, hogy a legjobbak vagyunk, csupán annyit, hogy akik között vagyunk, azok a legjobbak.

Én nem tudom kikre gondolt, és hogy milyen értelemben. Talán földrajzilag? Lehet. Itt, a mindennapos örömünkre szolgáló Kárpát-medencében jó lenni.

Bizony!

Ukrajna mellett lenni jó dolog, Szerbia sem kutya, Szlovákia meg egy f?nyeremény.

Bizony!

És azt sem tudom, Matolcsy úr kire gondolt az alanyt illet?en; az országon belül. Személyünkben egyszer?en jó társaságban vagyunk. Rengeteg a Nobel díjas, és a volt díszpolgár típusú emberünk.

 

Reich Tomi barátom – aki a teljesen reménytelen helyzetben lev? magyar jégkorongsportban töltötte el gyakorlatilag egész életét, a mindig fedetlen, hideg pályákon -, mesélt hasonló esetr?l. Jól kikaptak a Jászberényt?l, de mástól is mindig, az edzések idejére zsebb?l, svarcban fizették a pályadíjat a gondnoknak, a Rolbát is maguk vezették a szünetben, majd a 11:2-es zakó után, Tomi megveregette a csapattárs Dick Feri sisakját: Jó voltál nagyon, és én?

 

Nincs itt semmi ok az aggodalomra. Matolcsy, jó emberünk. Magából az irodalomból ruccant át képzelt f?h?sként a hírrovatba. Egyenesen Karinthy életm?véb?l, és egyszerre megtestesítve két novellah?st, A rossz tanuló felel-t és a Jó tanuló felelb?l, Steinmannt, a zsenit. Olvassátok el mindkett?t, ha eddig nem tettétek volna, nem áll módomban Karinthy helyett elmagyarázni, kik ?k.

Matolcsy viszont Steinmann önbizalmával adja el? a Rossz tanuló kínlódását a tábla el?tt.

Mi meg ülünk a padban és kínosan röhögünk.

Talán majd egyszer kijön végre Polgár Ern?, leveszi rólunk a rontást, és megoldja a feladatot.

 

 

http://mek.niif.hu/00700/00719/00719.htm#6

http://mek.niif.hu/00700/00719/00719.htm#5

11 év 22 komment

Chaim Topol

Egyszer Chaim Topol, a híres Tel-aviv-i aktor, gyerekkorában kis késéssel betoppant a két házzal arrébb szervezett gyerekzsúrba. A többiek nagy örömmel köszöntötték. De annyira, hogy az ováció hangja eljutott a nagy Oroszországba is.
    ?k (mint általában is az oroszok, meg általában is a szlávok) közismerten szeretik a zsidókat, ha menni akarnak, inkább marasztalják ?ket.Ennek bizonyítéka, hogy még err?l a kis eseményr?l is egy várost neveztek el.
    A város neve pedig:
    Szevasz-Topol .
    Legközelebb pedig Neu Robiról írok.

12 év 29 komment

Akkor.

 

 

Akkor és ott…

 

 

a csomagot szorongatva….

 

 

és egymásba kapaszkodva…

 

? utánuk baktatva…

 

 

 

a csupasz lábával…..

 

hova…..

 

hová..?…

hol?…..

 

 

 

hol….?

hol..?

hol.?.

Hol .

Kiket?
Kiket nem?
Mindannyiukat?
Senki sem?
Onnan többen is?
Az rendes volt?
Megengedte?
Elengedte?
Pénzért?
Ékszerért?
Akkor már nem lehetett?
Akkor még lehetett vona?
? visszajött?
Az nem jött vissza?
Megvárta?
Még azel?tt?
Azóta sem?
Senki?
Soha?
Mikor?
Kinek a?
Kije?
Miért ott?
Miért pont ott?
Mikortól?
Miért nem?
Miért oda?
Miért nem oda?
Utoljára ki?
És ?t ki?
Mások is?
Biztos hogy?
Nem lehet hogy?
Nem lehetne?
Ha akkor nem ott?
Ha nem oda?
Ki mondta?
Ki látta?
Mit mondott?
Hogy nézett ki?
Milyen kabátban?
Milyen cip?ben?
Volt keszty?je?
Rongyosan?
Februárban?
Novemberben?
A téglagyárban?
Pistivel?
Megpróbálta?
Lefizette?
Ellopták?
Tifuszban?
Levélben?
Az ? órája?
Ugyanabban sorban?
A gyerekek is?
Hátranézett?
Ott még láttad?

Ki volt vele?
Miért nem balra?
Miért nem jobbra?
Miért hallgatott rá?
Miért nem hallgatott rá?
Nem lett volna szabad.
Megmondták.
Bemondták.
Kerestettétek?

Eljön majd?
Megvárta?
Most is várja?
Nem tudja?
Nem hiszi el?
Eljegyezte?
Megesküdtek?
Utoljára?
A fényképe hátuljára?
Az utazó táskával?
Amit még Abbáziában?
A selyem nyakkend?ben?
Ott már nem?
Addigra senki?
Már nem lehetett?
Még ott is?
Még akkor is?

Megismerne?
Mennyi lenne?
Milyen lenne?
Lett volna.
Lehetett volna.
Kellett volna lennie.
Ha látna…
Ha láthatna…
Ha láthatnám.
Csak egy napra.
Csak egy órára.
Csak egy percre.
Csak egy pillanatra.

Nem lehet hogy?

 

 

12 év 30 komment

Édes lányom, büdös disznó!

    Jól kib… bántál velem.

    Felesleges neked a hegyibeszéd, ahogy már a kutyusnál is bebizonyosodott.

    Jó, nekem volt kutyám, ezerszer elmondtam, akkor más világ volt. Mondom, csak mondom neked vezetés közben, te meg durcásan ülsz a hátsó ülésen, mondom neked a hegyibeszédet. Nézek rád a tükörben, hátha hat rád a sok értelem, de te csak ülsz konokul duzzogva.

    Aki szereti az állatokat, az nem tart kutyát.

    A Szakács Jánosra emlékszel?

    Na, az ? öccse például annyira szerette a kutyákat, hogy nem is tartott otthon, csakis szakkönyveket tanulmányozott, hogy ha lenne kutyája, akkor hogyan kéne tartani, komoly kis könyvtára gy?lt össze ezekb?l a könyvekb?l.

     Mert a kutyának rossz egyedül lenni, a kutya, az egy családtag, mi meg sosem vagyunk otthon, különben is, nem is az én kutyám volt a Dezs?, hanem a Tomié, és  nem is volt jó dolga, még sétálni is utált a nagy forgalom, meg az örökös átépítések, munkagépek zaja miatt. Leállt pisilni rögtön, amint kiléptem a kapun, az els? fánál a trafik el?tt, és nem hogy csak megjelölte volna a helyet, és jöhet a következ? fa, nem:  a Dezs? ott állt három lábon, a negyedikkel indexelt, és pisilt egyhuzamban vagy fél litert, állt ott a g?zölg? pisi kell?s közepében elnézést kér?en nézve rám, és amikor végzett, már fordult is vissza, mehetünk haza, neki ebb?l elég, a többi kutya imád, ? viszont utált sétálni.

    Jó az is igaz, hogy egyszer lementem sétáltatni a Dezs?t, és igen elgondolkodtam, sétálunk szépen kettesben, én meg a póráz, a Dezs? meg ?

    Hopp, ?t otthon felejtettem.

    Szóval, mondom ott neked a hegyi beszédet vezetés közben, te szenvtelenül hallgatod, és ellenségesen nézel, és csak egyszer telik meg az arcod élettel, hirtelen meglátsz valamit az úton, és fülig ér? szájjal kiáltod nekem, hogy:

    Odanézz apa! Kutyaaaaaaaaaaa!!!

    Mindig eléred, amit akarsz.

    Már az oviban is kibuliztad a Márta néninél, hogy ne kelljen készítgetni. Megyek érted fél ötre, benyitok a terembe, a többiek ott készítgetnek mindenféle szül?k gyönyöre kézm?vességet, te meg? Ott ülsz a Márta néni ölében  a tutiban, a készítgetés helyett simogattatod magad, nagy franc vagy.

    A zongorát becsülettel csináltad, én akartam, hogy zongorahangok illata járja be a szobát, és akkora harmónia legyen a családi életünk, mintha maga Lermontov h?sei lennénk a Gloriett lakótelepen, hát ne ragozzuk, ez nem sikerült.

    De te, ha utáltad is Misi bácsit, a goromba zongoratanárt, de becsülettel klimpíroztál, különböz? határid?ket szabtunk, hogy csak addig tarts ki, és talán akkor majd  megszereted a muzsikát, meg bekerülsz majd a suli zenekarba, és akkor a buli középpontja lehetsz, vége az egyke lét  keser?ségének, minden a zenéb?l indul ki, a matematika is maga a zene, és anya elintézte a Misi bácsinál, hogy ha év közben nem is, de év végén átmehetsz a goromba Misi bácsi feleségéhez, Misi nénihez, de ? nem tartotta be az ígéretét, és nem engedett el.

    Tudtam, hogy akkor itt a vége, igazad van.

    Végül is a háromhetes tábor tett pontot a dolog végére, amikor rávettelek, hogy ne add fel, csináld végig, mert akkor másban is kitartó leszel, és végs? érvként beígértem neked, ha végigcsinálod, akkor abbahagyhatod a zongorát, jó te még belealkudtál egy tengeri malacot, mivel az a legkisebb méret? négylábú, amit már simogatni is lehet, és  amib?l két hét múlva kett? lett, jó, az én javaslatomra, mert én nem bírtam nézni szegény Pixi magányos tekintetét. Te persze el?relátó voltál, lány volt mindkett?, hogy nehogy elszaporodjanak kontrollálhatatlanul, nem rajtad múlott, hogy a két lány maciból megszületett kisvártatva a harmadik, mivel a másodikat ezek szerint áldott állapotban hoztuk haza… Most hallgathatjuk a Dreamgirls formációt éjszaka bulizni boldogan.

    Anyád akarta, hogy mint ?, te is eminens legyél a suliban, én elleneztem, inkább a jó közérzetedet és a felszabadultságodat helyeztem el?térbe, és nekem lett igazam, ez sikerült… Kicsit túl jól is.

    Ott dagonyáztál a nagy átlag langyos víz kell?s közepén, nem izgattad magad, hogy a hátrányos helyzet? gyerekek is leköröznek, nem beszélve az Adriról, aki még duplán hátrányos volt, és mégis  ? volt a number one az osztályban, plusz a fiuk is mind belé voltak szerelmesek.

    Tudtuk, hogy nem szaggatod magad, csakis annyira, hogy hagyjanak békén, és ne legyél az átlag alatt, ha megkérdeztük még most is nyolcadik elején, hogy minden be van-e rakva a táskádba, nem maradt-e itthon semmi, te gyorsan átfutottad a leltárt:  spray, sminkkészlet megvan, részedr?l minden rendben.

    Nem beszélek a bátyám két zseni fiáról, nehogy frusztráljalak, végül is egy lánynak nem kell az eszéb?l megélnie, mi összekapartunk annyit, hogy ha meghalunk, egy jó ideig ne legyenek anyagi gondjaid, de azért ezerszer elmondtam neked, hogy az igazi biztonság az, ha éppen semmid sincsen, mert az ingatlanokat elviheti a háború meg az infláció, tehát csakis te magad tudsz lenni a saját biztonságod záloga, hogyha bármi történik, legyen akkora tudásod, végzettséged és alkalmasságod, hogy mindig megélj ezekb?l.

    Utoljára els? általánosban voltál a dics?ségtáblán a suliban, év végén a legnagyobb megdöbbenésünkre neveden szólítottak az évzárón, akkorát dobbant a szívem a meglepetést?l… De azóta semmi.

    Ültünk anyáddal egymást hibáztatva, hogy ha jó géneket kaptál, meg minden meg van adva, amit csak kitalálsz, akkor mégis miért nem produkálsz?

    Eljött az id? gimit választani.

    Te kinézted magadnak a Károlyit, a spanyol nyelvi gimnáziumot, mert az Ricky Martin nyelve és hétvégén mindig jó bulik vannak, és a Karinthyt, ami két tannyelv?, ötéves, és nemzetközi  érettségit ad fels?fokú nyelvvizsgával, piszkos nehéz és óriási a túljelentkezés.

    Már az írásbelin megleptél, mert az osztályban a tied volt a legjobb, amire korábban sosem volt példa. Téged persze csakis az érdekelt, hogy mi mennyire vagyunk büszkék rád, meg hogy lekörözted végre a Julcsit, aki mindig is csalt kétpofára, de a szóbelire nem szaggattad magad, nem készültél vérkomolyan, amikor kijöttél a teremb?l, nem voltál elragadtatva magadtól, még azt is gyanítottuk, hogy betliztél, az írásbeli túl könny? volt, és a félidei el?nyöd elolvadt, mint a vaj, a Karinthyba biztosan nem kerültél be, ha valami csoda történik, talán  Károlyiba  bejutsz, de akkor elkapom a grabancod, ett?l kezdve rendet csinálsz a szobádban, mert így ahogy most kinéz, persze hogy nem lehet eredményt elérni, vége a zabolátlan internetnek, központilag lekapcsolom, és no TV, meg telefonálgatás, meg MSN orrvérzésig.

    Dolgozom, és szól a mobilom.

    A Karinthyból telefonál az iskola titkár, hogy olyan jó eredményt értél el a felvételin, hogy bármelyik elit tagozatra felvesznek, csak döntsd el, hogy melyikre szeretnél menni. A mesében van ilyen, anyádat felhívom, ? másfél percig nem ad ki összefügg? hangokat magából, pedig ez a szakmája.

    Ja, és egyébként lazán közlöd velem, hogy megnézted a neten, a Károlyiba is felvettek, 274 közül a huszadik helyen.

    Apámat láttam így elérzékenyülve 1972-ben, amikor engem felvettek a M?egyetemre, és bevittem neki a hivatalos értesít?t. Az ? vágya volt ez, hogy minket felvegyenek egyetemre,  magának erre nem volt lehet?sége, kicsit közbeszólt neki az élet.

    Most itt ülök magamba nézve édes lányom, büdös disznó, rendben van, megigérem, lehet rendetlenség a szobádban, bedaueroltathatod a hajad, nézhetsz horrort a moziban, nagy lányom lettél, megleptél és mérhetetlenül büszke vagyok rád, hogy ekkora hendikeppel, amik mi, hülye szüleid vagyunk, te hoztad ami az adott pillanatban éppen kellett, és elegend?nek bizonyult.

   Apa egyetlen lánya vagy, brumma, brumma, brummadza…

12 év 19 komment

Pistám, te nem olvasod mostanában, amit írsz???

 A rendszerváltás els? pillanatában – ahogy anyám persze megmondta el?re -, azonnal megjelent a zsidózás a köznyelvben, Krúdy álmoskönyve szerint tudni lehet, hogy ha a politika szájára veszi történelmileg többnyire inkább peches, mint mázlista népemet, abból sikersztori nemigen lesz. S?t!

     A szellemet a palackból népszer? drámaírónk, Csurka Pista engedte ki. Róla többször megemlékeztem már, igyekezve korábbi krédója szerint némileg megvédeni ?t a nyilasokkal való összemosástól.
    Csurka korábban, még a szocializmusban kezdte a zsidózást, vesztett kártyapartik után a széplaki üdül?ben, nyíltan, igaz csakis részeg óráiban, amilyenb?l azért szépen akadt. Azt kell mondjam, hogy a mai színvonalhoz képest ez szinte jellemes dolognak számít, most volt moszkoviták, párttitkárok, huszadrangú m?vészek, joviális kispolgárok zsidóznak habzó szájjal.
     Nem beszélve a n?kr?l, illetve inkább asszonyokról, akik szintén azt hiszik, hogy nekik itt ilyesmire is osztottak lapot, már elnézést a n?i nemt?l, de nekik ezt nem illik.
     Zsidózni kérem, csakis férfiaknak illend?, nem egy n?i sportág, mindenki látott már náci egyenruhában feszít? n?t, komolyan rombolja a libidót.
     Csurkának akkor még rengeteg zsidó barátja volt, írók, Zelk Zoltánék, a megismételhetetlen Réz Pál, Kardos G. Györgyék, és sokan mások, ? maga emelte ki, hogy az egyik hangos zsidózása miatt Aczél elvtárs karmesteri pálcájával rá kirótt szilenciuma ellen csak a zsidó Dániel Ferenc emelt szót.
     Csurka azzal védekezett – meggy?z?désem szerint akkor ?szintén -, hogy az egészr?l nem tehet, nem direkt csinálja, apja, aki a harmincas években széls?jobboldali író volt, ezt nevelte belé gyerekkorában, és ezért ha iszik, ez jön ki bel?le.
     Ha Zelkék akceptálták ezt, akkor én is elfogadom, hozzátéve, hogy az embereknél szerves fejl?désr?l, illetve ennek ellentétér?l, szánalmas leépülésr?l lehet beszélni, és ez bizony már közel 20 éve volt.
     Kardos G. egyébként csodás figurája a parlagias magyar irodalmi életnek, úgy is, mint Izraelb?l hazatér?, a hadak útját megjárt zsidó, úgy is, mint kiváló történetíró, remek hangulatteremt? tehetség, civilben jókép?, életigenl? link alak, aki legtöbbször nem vette a fáradságot arra, hogy megírja, ami a fejében van, inkább szétszórta társasági körökben ötlet állapotban. Aki olvasta trilógiáját, az tudja, mir?l beszélek. Emlegették hivatásos házassági tanuként is, akkoriban azon kevés (pontosabban csak egy) ember közé tartozott, aki képes volt héberül leírni a neveket a papírra, így meg lehetett vele jelenni normális zsidó esküv?n is.
     Nála jobban senki nem kapta el az élet elillanó mivoltát, másokkal szemben nem sok illúziója volt arról, hogy mi marad egy író után az utókor számára, szép szavakkal ezt így írta le: (SIC!): „ Lófasz se marad, úgy elfelejtenek…”
     Megtörtént ekkor, hogy Csurka összefutott a belvárosban Kardos G. György feleségével, és a találkozás örömére hátulról átölelte a korábbi baráti házaspár hölgytagját. Az asszony, aki Kardos G. második felesége volt, korábban színészn?, nem tudta palástolni ellenérzését a széls?jobbra tolódó Csurka gesztusától, és eltolta magától ?t. Csurka értetlenül nézett, hogy mi ez a szokatlan gesztus, mire az asszony magyarázatképpen rákérdezett: „Pistám, te nem olvasod mostanában, amit írsz???!” 

     Csurka a pocsék lapjával íróilag is mélyrepülést hajtott végre, maga a cím is plágium, nem beszélve a lidércnyomásos pártjáról, melyet TGM találóan a „magyar hazugság és halál pártjának” nevezett.
     Bevallom, egyszer kíváncsiságból a Reich Tomi barátommal megnéztem egy Magyar Fórumot, mondván, nem árt tudni, mit gondol az ellenség.
     Korábban mindketten megfogalmaztuk viszonyunkat e rosszíz? sajtótermékhez. Tomi kijelentette, hogy „ezért a szarért sose adnék pénzt”, én meg úgy, hogy „ilyen mocskot sosem vennék a kezembe”. Viszont mint az összes zsidó, szívesen olvasgatok olyasmi remekm?veket, melyek megvilágosítják a gyanútlan olvasót, hogy minden baj t?lem ered, az én kezemben van az összes t?ke, mellyel karvalykodok, kizsákmányolok, sz?zlányokat rontok meg, és birsalmasajt helyett solymosi eszter-szeletet lakmározok. Szóval jót tesz az ilyesmi nekem fejfájós délutánokon.
     Ott álltunk Tomival kíváncsian és vágyakozóan a b?zös orgánum el?tt, az újságos standnál, hogy most mi legyen?
     A problémát úgy oldottam meg, hogy adtam a Reich Tominak pénzt az újságra, és ? tartotta a kezében, miközben én olvastam.

Nemes Iván Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.