Éjszínű a haja, vállgödre hívogat
( szívem minden imájára ő a válasz )
nyakán ajkam rajzol hajnalpír – csíkokat,
miközben suttogása vágyamnak ágyaz.
Törődő(tt) homlokán viseli a Holdat,
szemében csitítja a rohanó időt
– annyi arca van – ‘s benne mind egybeolvad.
Képtelenség teljesen megismerni őt:
a szemérembe búvó lányt, gondos anyát,
érett asszonyt – a nőt, ki kacéran kihív,
de nekem adja lelke minden aranyát,
míg térdre esik előtte a férfiszív.
Elmondom: számomra betölt időt, teret,
életemben Ő a legnagyobb ajándék…
félreért, sértődést játszik, megfenyeget.
‘S tudja: ha nem lenne, még mindig rá várnék.
