Müller Henriette Annemariet : Egy kinőtt szerelem végrendelete

Már nem neki írok, hanem róla.
A két lélek már nem beszél,
asztrál-testünk egymástól eltávolodott.
 
Vége van.
 
Vagyis rég vége volt, de most 
végleg elmetszettük közös sorsunk
arany-szálát.
Jobb így. 
 
Azt hisszük.
 
Már nem írok neki buta kis üzeneteket,
hogy tudja, épp rá gondolok.
Többé nem akarom, hogy tudja. 
 
Nagy, meleg kezével már nem borzolja, 
amúgy is folyton kócos hajam.
Nem akarja,
én sem akarom, 
lezártuk.
Lezártam.
 
Előtte minden belső kaput bezártam.
 
Kicsit még fáj,
mint a levágott láb:
nincs ott, de még 
kínt okoz, habár
kijelenthetem, egy lábbal is
egészen jól el lehet
éldegélni.
 
Kicsit elfáradtam,
nehéz volt kivágni
magamból őt, hiszen
mint sziámi ikrek
lógtunk folyton egymás agyán,
de könnyebb így. 
 
Nélküle.
 
Nem szeretem többé,
vagy inkább: mindig szeretni 
fogom, ő egy darabom,
ami elhagyott, mégis
folyton visszatalál
meg rám ragad,
s egy életen át itt
tapad, majd mikor szavaim 
forrása elapad, ő akkor is
itt marad.
 
Ő már nem ember-lény, több
annál: eszme, érzelem,
tapasztalat, egy
hatalmas mérföldkő.
 
Utamon. 
 
Neki köszönhetem azt, aki
vagyok.
Jó tanító volt. 
Ügyesen szeretett,
de már elengedtük egymást.
 
Mennem kell tovább.
Legutóbb szerkesztette - Müller Henriette Annemariet
Szerző Müller Henriette Annemariet 0 Írás
Müller Henriette Annemarie, 21, bölcsész, talán filozófusnövendék és önképző költőtanonc kedvenc szerelmes verseim: Szabó Lőrinc -Semmiért egészen, T.S. Eliot - The lovesong of St. Sebastian "ars poeticám": so you want to be a writer? Charles Bukowski if it doesn’t come bursting out of you in spite of everything, don’t do it. unless it comes unasked out of your heart and your mind and your mouth and your gut, don’t do it. if you have to sit for hours staring at your computer screen or hunched over your typewriter searching for words, don’t do it. if you’re doing it for money or fame, don’t do it. if you’re doing it because you want women in your bed, don’t do it. if you have to sit there and rewrite it again and again, don’t do it. if it’s hard work just thinking about doing it, don’t do it. if you’re trying to write like somebody else, forget about it. if you have to wait for it to roar out of you, then wait patiently. if it never does roar out of you, do something else. if you first have to read it to your wife or your girlfriend or your boyfriend or your parents or to anybody at all, you’re not ready. don’t be like so many writers, don’t be like so many thousands of people who call themselves writers, don’t be dull and boring and pretentious, don’t be consumed with self- love. the libraries of the world have yawned themselves to sleep over your kind. don’t add to that. don’t do it. unless it comes out of your soul like a rocket, unless being still would drive you to madness or suicide or murder, don’t do it. unless the sun inside you is burning your gut, don’t do it. when it is truly time, and if you have been chosen, it will do it by itself and it will keep on doing it until you die or it dies in you. there is no other way. and there never was.