Kígyóistennő, Kréta, 3500 év
Gaia nagyi kedvtelve nézte, ahogy unokája, Éosz rózsaujjaival megfordítja az ég kapujának zárjában a hatalmas kulcsot, hogy fiú unokája, Heliosz tüzes szekerével kivágtathasson a tavaszi ég kékségébe, amely alatt Thíva városa még éppen csak ébredezett.
Zephürosz, a dédunoka, akit annak idején Odüsszeusznak sem sikerült zsákjába bezárni, alig lengedezett, hiszen nagybátyja Héliosz parancsára hallgatott inkább, mint Aioloszéra (a szelek istenére), annak nem kis bosszúságára.
Noha a nyugati szelek mostanában cudar időket hoztak görög honra, Nikosz Papadoluposz álomittasan gondolt tiszta valóságnak tűnő, éjszakai látomására. Úgy emlékezett ugyanis, az éjszaka Morpheus jóvoltából a sárkányfogból támadt héroszok tusája nyomán, a győztes által alapított, egykori Thebaiban (Théba) járt, ami anno az egyik legjelentősebb városállam volt. Az ő mai városa, Thíva mindenesetre halovány árnyéka egykori önmagának, de jogos örököse a mítoszi történéseknek.
Ezért hatott rá valóságként, hogy a tehénkövető, alapító Kadmosz király palotájában nem kisebb személyiséggel találkozott, mint a vak jóssal, Teiresziásszal.
Nikosznak sejlett, a vak jós profi volt a testi szerelem rejtelmeiben. Neki pedig éppen komoly vitája akadt szerelmével, Helenével, kié a nagyobb gyönyör a férfi és a nő testi együttlétében.
— Hiába, lám’, a történelem ismétli önmagát — állapította meg Teiresziász, midőn az ifjú előadta neki dilemmáját, és megsimította könnyektől patakzó, vak szemét —, de remélem, nem járok úgy veletek, ahogy Zeusszal és Hérával megesett.
— Miért, mi történt, ó látnok?
— Ne is kérdezd, ifjú! Az úgy volt, az isteni házaspár azért engem, szerencsétlent szemelt ki szerelmi vitájuk eldöntésére, mert korábban, hirtelen rémületemben, noha Zeusz papja voltam, agyonütöttem egy hegyen az éppen párosodó kígyópár nőstény tagját. Ekkor menten nővé és Héra papnőjévé, hetérává változtam hét hosszú évre, és gyermekeket szültem, kitapasztalva a nő testi szerelmének minden variációját, gyönyöreit.
— De most megint férfi vagy — vetette közbe Nikosz, a modern ifjú.
— Igen, az vagyok, mert nőként is rettegtem a kígyóktól, most meg egy másik kígyópár hímjét csaptam agyon. Sejtheted, visszaváltoztam férfivá. Ebből gondolhatták a civódó főistenek, szerelmi vitájuk döntnöke lehetek, mert maguk, minden hatalmuk, tapasztalatuk alapján sem tudták eldönteni, ó ifjú azt a kérdést, amit te most Helenével feszegetsz, pedig csak a nászéjszakájuk háromszáz földi évig tartott. Szerelmi kalandjai során Zeusz nem átallotta három álló napra elvenni Eosztól az ég kulcsát, szerelmi légyottjára nehogy hamarabb rávirradjon.
— Megtehette, Eosz és Heliosz titánoktól származtak, akiket sikerült az olümposziaknak legyőzni, igaz, idegen segítséggel. Mi hát a válaszod isteni látnok, kié a nagyobb gyönyör a testi szerelemben?
— Nem válaszolhatok mást, mint a Zeusz házaspárnak: Tudd meg, ó ifjú halandó, noha én is az voltam, de Zeusz a jóstehetségen kívül igen hosszú élettel is megajándékozott, elannyira, hogy Hadész birodalmában is megmaradt ez a tehetségem, és a leleményes, nagy Odüsszeusznak ott jövendöltem meg az útja során rá váró veszedelmeket, miután ittam a nekem szentelt állat véréből. Most kért válaszodért annak idején Héra megvakított.
— Adózom nagyságodnak, oh, látnok, de válaszolnál végre a minket olyannyira izgató kérdésre?
— Remélve, hogy Héra haragja nem sújt le újra rám, halld hát szavam: a szerelemben a testi gyönyörök összességét, ha egy egésznek vesszük, akkor annak kilenctized része a nőé, így a férfinak mindössze a gyönyör egytizede marad… és ez így igazságos — fűzte még hozzá mondókájához a vak jós, és eltűnt a palota árkádjai alatt.
Nikosz ekkor ébredt az egykori palota romjai között. Helené fázós kiscicaként bújt hozzá, az éjszaka gyönyörei halvány és befelé figyelő mosolyként tükröződtek az arcán. Az ifjúnak úgy tűnt, az álombeli jósnak igaza lehetett.
Gaia az isteni magasságokból rábólintott az ifjú gondolatára, és Helené méhét termékenységgel áldotta meg.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Csillag Endre
