Hájas Csilla : Hánysugár

Kedves Csilla! Nekem jó a humorom, de ezt azért inkább a naplódba ajánlanám…

 

Eltökéltük Názároviccsal, hogy utolsó év címén gyakran kirúgunk a hámból. Még vizsgáljuk, hogy vajon jó döntés volt-e. Illuminált állapotban az ember olyan dolgokat tart megvalósíthatónak, s?t szükségszer?nek, amik hallatán a sz?r feláll a hátán máskor. Mikor kicsit alacsonyabb a véralkoholszintje. Azok az esték a legveszélyesebbek, amelyek csendes borozgatással indulnak. Ilyenkor csak annyi biztos, hogy csendes borozgatás nem igen lesz.

Az ilyen borozgatánkjóapámmal estéken sok minden történik. Legutóbb, emlékszem, a rántott húsos kezünket beletöröltük Názárovics hajába, tisztelegve ezáltal a középkori id?k el?tt, mikor is a nagy lakomák alkalmával az urak zsíros kezeiket szolgáik hajába törölték. Názárovics másnap reggel nem volt boldog, hogy a hajának er?teljes fokhagymás zsíros szaga volt. Ellenkez?leg, émelygett. Mondjuk, lehet, nem csak a zsír miatt.
Amire der?vel emlékszem még, hogy egy id? után fokozott figyelmet fordítottunk a h?t?re, annak is a fagyasztó részére. Nagyjából vízszintes vonalban kileltároztuk a tartalmát a padlóra, majd az egyik barátunk kinyitott egy pörköltes üveget, és egy darab fagyott húst elfogyasztott bel?le. Alig tizenhét perc alatt. 
A hangulat tet?fokára hágott. Utána meg a lábunkra. Na, kábé itt kezdtem el félni.
Az összes kekszet, savanyú uborkát, sósperecet, csokit, körtebef?ttet, meg még ki tudja mit, felhasználtuk. Bels?leg. Az alkohol hatásait enyhítend?. Hiba volt. Hascsikarásból jelesre vizsgáztak többen is aznap. 
Ilyenkor mindig félek egy kicsit a másnap reggelekt?l. Nem tudni, hogy vajon akkor is viccesnek fogom találni, hogy felrajzoltuk egymás körvonalait a falra alkoholos filccel, hogy ne legyen olyan kopár, és ketchuppal szemet-szájat, bels? szerveket is pingáltunk az alakokba. Igazán nehéz megítélni.
Kés?bb kiderült, nem találtam viccesnek.
Másnap kicsit nehézkesen ment a fésülködés, aztán egy ponton meg is akadt. Egy vastag tincsen nem tudtam keresztülhúzni a fés?t, mikor gyanakodva odanyúltam, kiderült, hogy azért, mert kicsit rágós lett a fejemnek az a része, ahol haj is van.
Hat éves korom óta nem volt ilyen problémám. Akkor is csak azért, mert hanyatt fekve próbálgattam, hogy vajon visszaesik-e a számba a rágó, a gravitációnak köszönhet?en. Már akkor is kiemelked?en tehetséges és okos gyerek voltam, igen. Egyébként sose esett vissza a rendeltetési helyére az a nyomorult rágó. Én pedig sosem tanultam a hibámból. Az ilyen akcióknak mindig bömbölés lett a vége és olló. Mikor halványultak az emlékek a fejemben, és kicsit visszan?tt a hajam, újból kezd?dött minden. És újból ugyanúgy végz?dött. Bömböléssel és ollóval.
 
Már több mint háromszor hat is elmúltam, de rágózni ember üzemmódban már sosem fogok megtanulni. Csak azért nem sírtam, mert több mint háromszor hat éves vagyok. Majdnem négyszer. Kénytelen voltam kivágni egy tincset a hajkoronámból. Egészen közel a töveknél, hogy még jobban fájjon. Most egy vastag félméteres tincs fekszik az íróasztalomon, én meg ?rzöm veszettül, mert Názárovics nem nézi jó szemmel, és kilátásba helyezte, hogy egy óvatlan pillanatban kidobja a kukába, ahová való.
Most jut eszembe, hogy az egyik úriember megevett egy hagymát a fürd?szobában. Nem ott tartjuk a hagymát, egyébként. Valószín?leg csak kellemesnek tartotta  a környezetet efféle célokra. 
Kés?bb a fent említett úriembert visszatámogattuk a szobájába, csak rossz szobába támogattuk be, mert az ottani tulajdonosok emelt tónusban és furkósbotokkal érdekl?dtek emberünk szellemi állapota fel?l, továbbá kikérték a véleményét azzal kapcsolatban, hogy mennyire tartja ésszer?nek a hajnali két óra utáni látogatásokat idegen hálóhelyiségekbe.
Szóval, mint ahogy fentebb is említettem, ami csendes borozgatásnak indul, sosem marad annyiban.
Bazeg, kivágtam egy tincset a hajamból, nem vagyok normális…

 

Legutóbb szerkesztette - Hájas Csilla
Szerző Hájas Csilla 29 Írás
Hájas Csilla vagyok, a határon túli magyarsághoz tartozom, jelenleg Kárpátalján élek. Bemutatkozni sosem szerettem. Vallom azt, hogy az első benyomás sokat nyom a latba. És az ekkor keletkező véleményeket, később nagyon nehéz kiradírozni. Bemutatkozni felelősség, és én mindig is egy gyáva alak voltam. Családügyileg ott állok, ahol a part szakad. Édesapám festőművész, az anyám szobrász, én meg nem értek egyikhez sem. Amihez nagyon értek, hogy milyen módon lehetne még több hülyeséget csepegtetni a hatéves húgom fejébe, de nem hinném, hogy ez olyan nagy büszkélkedni való, mert ritkán vagyok megdicsérve érte. Húsz éves vagyok, a húszévesek minden bajával, és örömével, ujjongásával, kudarcaival és sikereivel, csalódásaival és élményeivel, reményeivel és bizakodásával együtt. El nem cserélném az életem senkiével. Harmadéves bölcsészhallgató vagyok, egyszerre két szakkal a nyakamban, amit már keservesen bánok, de a világért sem hagynám egyiket sem. Hogyisne, mikor ennyi verítékembe került idáig eljutni? És mikor már több van mögöttem mint előttem? Ezekkel szoktam magam vigasztalni, mikor szorul a nyakamon a hurok és vizsgaidőszakban döglőfélben van a diákféle, közöttük én is. Szerelmes is vagyok, ez a legjobb dolog a világon, a párom egy nagyszerű férfi, és ezt a tényt alátámassza az a körülmény is, hogy már két éve nyomorgatjuk egymást, maradandó sérülések nélkül. Szeret engem, na. Néha én sem hiszem el, hogy ilyen is van. Elvisel az összes hibámmal együtt, amikor hisztizek, amikor rám tör valami bolondéria, és nem akar múlni, akkor is szeret, amikor reggel nyűgös vagyok, amikor tiszta vizes minden a fürdőszobában utánam, amikor éjszaka beszélek álmomban, amikor nincs kedvem semmihez, amikor odaégetem a tejfeles csirkét, (amit nálam jobban senki sem tud, mármint odaégetni), amikor kötekedős hangulatom van, amikor kiabálok, amikor gonosz vagyok, amikor nem érdekel semmi és senki csak én, amikor idegesítő vagyok, amikor csúnyán beszélek, amikor türelmetlen vagyok, amikor utálom az emberiséget, amikor beképzelt vagyok, amikor lenézek mindenkit, amikor azt hiszem, hogy parancsolgathatok bárkinek, amikor irigy vagyok, amikor cseppet sem nőies. Azt hiszem, mindezek ellenére szeret. Bolond is vagyok, mert szerintem ebből kell egy csipetnyi mindenkinek. Szeretek feltűnő lenni, betegség, de nem találom az ellenszerét. Szeretek hangosan nevetni, mezítláb szaladni, szeretem a selymet, a fát, az ezüstöt, a lovakat, a frissen nyírt fű illatát, a színeket, mert színes vagyok magam is. Szeretem a szelet, a cseresznyét, a vizet, a kéket, a felhőket, a vadgesztenye illatát. Szeretem a Jóbarátokat, Agatha Christie-t, a meglepetéseket, az állatokat. Fontos számomra a család, még akkor is, ha a novelláimból minden leszűrhető, csak ez nem. A humort használom arra, hogy valami jobbá váljon ezen a világon. Mindent összevetve, boldog vagyok. Imádok élni!