Ajkaid számomra dombok, miken
Legeltetném báránycsókjaim,
Mint juhpásztor, játszva-furulyázva
A zengő szerelem húrjain.
Út vezet e dombból a szívedhez,
Felhágok járatlan bércein,
Ott lakozik csengő rejtély-másom,
Legmagasabb-legmélyebbjein.
Bensődben fészkelő magányomnak
Gyógyszere vörös örök csönded,
Nesztelen, tiszta mint a levegő,
Mint az élet, oly gömbölyded.
Nap vagy, ragyogsz, bájologsz testemen,
Tejút vagy, ősi göncölszekér,
Bolygó vagyok mit körülbolyonghatsz,
S epedek napforró-bájodért.
Ha majd kimúlok, mint idős patak,
Szíved majd ott dobog vizemben,
Minden másodpercnyi rezzenéssel
Pumpálja, hogy éltem s szerettem.
Addig kétszólamú lant-szerelmed,
Szoprán-ölelésed játsszon bennem,
Csókod hangjai tapossák utam,
Hamvtestedet kelljen ölelnem.
Addig vallja szívem, szavam, szemem,
Dalolja karom, lábam,mindenem:
Szívverésed dallama szerelem.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Bálint Szilárd
