Bakkné Szentesi Csilla : Vak szerelem

*

Zene ajánlás: http://youtu.be/DBHkn8_ApJw***

 

Szememmel nem látlak, te drága,

de pórusaimban anyám keze,

ahogy remegő ujjait vezette

arcomon, s a tárgyakat

sorra adta:

Legyen szemed a kezed!

 

A megismerés fegyverét

ujjredőimbe karcolva

így ismertem meg a világ felét.

Isten csak ezt adta nékem

útravalónak.

Nem tudom, miért volt hozzám

ilyen kemény.

 

Bár küldött melléje lágy trillákat,

zajt, zörgést, kedves hangokat,

de a vágtázó lovak, a vonat zenéje

mégis alaktalanul háborgat.

 

Az illatokkal is együtt élek.

Képzelnék hozzá tárgyakat,

de az élettelen, fémes valóság

szívembe markol és felkavar.

 

A világot sohase láttam.

Nehéz értened, ez mit jelent.

Az a szó, hogy „láttam”,

számomra a semmi.

Csak a tapintható jelen.

 

A millió érintésben

annyi minden

másoknak hiábavaló.

De nekem ez adja

a bizsergő vágyat.

A szenvedést. A botlást.

Mindazt,

ami az életben jó.

 

Szememmel nem látlak, te drága,

de érzem, hogy itt vagy most is velem.

Érzem minden porcikádat.

Te vagy az élet.

Te vagy a szemem.

 

Illat vagy. Bársony.

Édes íz. Dorombolás.

Lehetsz szép,

vagy akár csúf másnak.

Oly mindegy.

Nekem te vagy az egész világ.

Téged adott az Isten,

– gálánsan fukar sorsomért –

ki nem tudja, hogy a vak szerelem

a nemlátónak

nem pusztán két szó,

 

de maga a sötétség

 

és a remény.

*

Fotó: Alíz

Legutóbb szerkesztette - Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.