Marthi Anna : Az isteni szerelem

 

 

éke rajtunk, kik nyugalmat merítünk, amikor a boldogságot már

nem szükséges elsietnünk; csókunk, vetkezésünk, testünk tánca

lassan kibomló lótuszvirág. Minden drámán és elfolyt könnyeken

túl én várlak és te vársz. Arcod két tenyerem madárfészkében,

fájdalmaink már megrendült madárfióka-csipogás. Férfikönnyeid,

hozzám közel kiengedő ellenkezésed, odaadók leszünk. Bennünk

szerelem mindaz a miért; épp kettőnkből születhet a felismerés.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette > Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak