Zalán György : Macska a barázdában IX.- befejező – rész

Hogy ez itt megjelenhetett, azt köszönöm szüleimnek, akik már fiatal koromban lehetővé tették, hogy elmenekülhessek otthonról, így nem kerültem egy polgári család áporodott légkörének káros befolyása alá, valamint Pápay Arankának, aki képes volt betűről betűre átolvasni és publikus formába pofozgatni irományomat. Az ő kezeléséről később gondoskodni kell…

 

Huszonnyolcadik fejezet — A Macska

 

Úgy tűnt, hogy sínen van a dolog. Apó értesített, hogy megkerült a tettes, akiről ugyan még nem tudják, hogy kicsoda, de idővel bizonyára ez is kiderül. Megköszönte igyekezetemet, és kérte, hogy juttassam vissza a nálam levő aktákat. Én szabadkoztam, mondtam, hogy nem tettem semmit, és megköszöntem, hogy ennek ellenére szép összeget utaltak a számlámra…

Mauglival úgy döntöttünk, hogy néhány napig nem megyünk sehova, inkább megtervezzük az első külföldi turnénkat!

Megállapodtunk, hogy Erdélybe megyünk. Fiatalkori emlékeim szerint ott hatalmas lakatlan és megműveletlen területek vannak. Hónapokig barangolhatnánk anélkül, hogy bárkivel találkoznánk. Egyébként is, ha találkozunk bárkivel, akkor mi van? Az ilyen találkozások nem annyira a mi számunkra szoktak végzetes következményekkel járni…

Megkerestem az útlevelemet — már lejárt… Na, ez az indulás se lesz könnyű… Az okmányirodában kígyózó sor fogadott, az első délután sorra se kerültünk. Én még aránylag könnyen viseltem a várakozást, de Maugli szép komótosan megőrült mellettem. Később aztán behoztam, sőt, kicsit meg is előztem, amikor kiderült, hogy már csak ketten voltak előttem, amikor bezárt a hivatal.

Amikor Maugli megértette, hogy teljesen hiába ültünk órákig, hát azt hiszem, néhányan komoly életveszélyben voltunk!

Másnap már jóval a nyitás előtt ott voltunk, így nyolcadikként elég hamar sorra kerültünk. Apónak, illetve tiszteletdíjam gyors leutalásának köszönhetően, megengedhettem magunknak a sürgősségi pótlékot. Nem mertem Maugli türelmével visszaélni…

Még hátra volt az állatorvos, hiszen Mauglinak is rendezni kellett a papírjait. Ennek a hírnek azért kutyám jobban örült. Annyira elfelejtkezett magáról, hogy még a farkát is elkezdte csóválni! Megkerestem az oltási könyvet, és elindultunk. — Aztán viselkedj, mert kapsz egy szurit! — fenyegettem meg, de nem vett komolyan…

 

 

Huszonkilencedik fejezet — Dzsekicsen

 

Dzsekicsen felkereste Apót. Elmondta, hogy mit tudott meg, és megmutatta azokat a bizonyítékokat, melyek szerint a megtalált holttest nem lehetett a körözött gyilkos.

Apó csendesen gondolkodott egy darabig, aztán megszólalt.

— Ügyes vagy, hogy rájöttél! De ügyes volt ez a megátalkodott is, és nagyon kevésen múlt, hogy nem vezetett meg minket!

— És mit szólnál, ha azt is megmondanám, hogy ki a tettes? — kérdezte Dzsekicsen.

— Ha most te, a nyomozás lezárása után előállsz egy felgöngyölített üggyel, akkor kezdjél el cikkcakkban futni! — javasolta rezignáltan Apó. — Ki lenne a hunyó?

— A Macska!

Apó csendben maradt, és gondolkodott. Igazság szerint, ha Macska ellen kellene gyanús dolgokat gyűjteni, hát már lenne néhány a tarsolyában.

— Vágjál bele! — mondta Dzsekicsennek.

— Hát először is, túl sok helyen bukkan fel párhuzam a Macska, és a mi ügyünk között. Pontokba szedem!

1./ Lakása nagyon közel van a kiserdőhöz, és érdekes, hogy a legelső áldozat, az ismeretlen lány, aztán Nóri, és most, utoljára ennek a szerencsétlennek a teteme is innen került elő.

2./ Izmos, kisportolt, olyan felépítésű és mozgáskultúrájú ember, aki fizikailag képes lehet az olyan extrém megoldásokra, amiket ezek a cselekmények megköveteltek.

3./ A szomszédok szerint hatalmas termetű, félelmetes kutyája van, olyan, mint egy medve, feltehetőleg kaukázusi, vagy jugoszláv farkasölő, tehát olyan, amilyet keresünk. Azt is tudjuk a kutyáról, hogy kitűnően idomított. Ez ellentmond annak, amit Macska mondott róla, hogy egy megárvult házőrzője van, amit magához vett. Egy falun, láncon, vagy udvarban nevelkedett kutya felnőttként nagyon nehezen alkalmazkodna a nagyvárosi élethez! És még egyet: — Macska úgy tűnik, hogy rejtegeti előlünk a kutyáját!

4./ A robotkép alapján szerinted is lehet ő az, aki a karate-mester torkát átharapta!

5./ A szarvas combjáról lenyúzott bőrt a Macska háza előtti kukából borogatták ki a kóbor kutyák.

6./ A sportcipő, amelyik a vélt tettesnek kicsi lehetett, pont jó méret a Macskának. Akit megtaláltunk, annak vagy negyvenötös lába volt, az övé pedig átlagos.

7./ Amikor én beszélgettem Macskával, nem nagyon nevetgéltünk, de nézd, itt ezen a fényképen, ahol együtt vagytok lekapva valami ünnepségen, mindketten nevettek, látható, hogy az egyik metszőfoga csálé! Egyébként ez is az én hibám, hogy a gipsszel kiöntött nyomokkal együtt, elfelejtettem a harapás lenyomatáról készült képet az aktába tenni! Ha minden a rendes kerékvágásban ment volna, akkor biztosan belerakom, de emlékezz vissza, egy estém volt összeszedni és lemásolni az iratokat, ezek kimaradtak. Úgy tűnik, hogy szerencsére…

8./ A kimaradtak kivételével Macska mindenről tudott. Tisztában volt azzal, hogy milyen adatok birtokában vagyunk, és milyen körülményeket, milyen „tettest” kell produkálnia, hogy abbahagyjuk a nyomozást. Tudta azt is, hogy milyen tárgyakat kell elhelyezni az ál tettesnél, hogy gyanúba kerüljön!

— Oké, meg vagyok győzve! Igazság szerint ezeknek egy részét én is észrevehettem volna, de én Macskát régebben ismerem, mint ahogy ez a sorozat elkezdődött, és nekem túlságosan szem előtt volt, te viszont aránylag elfogulatlanul látod! Arra viszont fel kell készülnünk, hogy nem lesz könnyű ellenfél. Hogy milyen képességei vannak, annak egyik felét már sejtettük régebben, de ebből az ügyből látható, hogy vannak ismeretlen fegyverei is. Az biztos, hogy gátlásai nincsenek! Egész magas és titkos helyeken összeköttetései viszont vannak. Még ott is, ahol a titkos adatgyűjtést felügyelik… Nem is tudom, kitől kérhetnék engedélyt!

Apó végül talált olyan személyt, akiről tájékozódott, így tudta, nem elkötelezettje Macskának. Sőt azt is, hogy a saját pozíciója is ingatag némileg, így jól jöhetne neki egy különleges ügy felderítése. Azoknak viszont, akik az ő helyzetét nehezítik, jöhet kellemetlenül a Macska bukása, és az azt követő esetleges kérdések…

Dzsekicsen tehát zöld utat kapott. Az ő esetében ez nem jelentett különösebb könnyebbséget, csupán annyit, hogy hivatalosan nem nyitottak új ügyet, a nyilvánvalóan tévesen lezártakat egyelőre nem nyitották meg újra, a jelentéseket közvetlenül, és csak Apónak adta le. Egyébként is csak vele tartotta a kapcsolatot, vele viszont épületen kívül. A kábszereseknél fizetés nélküli szabadságot vett ki, fáradtságra, és megviselt idegeire hivatkozva.

A titkos adatgyűjtés eszköztára nagyon széles, de jelen esetben ezek jelentős részének bevetése felesleges lett volna. A Macska számláján a pénzmozgás tanulmányozása azért nyújtott érdekességeket.

Megdöbbentően kevés volt a bevétele!

És a kiadása is!

Úgy tűnt, hogy nem, vagy csak alig használta a villanyt, a telefont, a gázt. Kártyával tankolt, nem túl sokat. Készpénzt alig vett fel, annyit semmiképpen, amennyiből egy egészséges ember és egy hatvankilós kutya a mindennapi étkezését fedezhetné.

Dzsekicsen előszedte feljegyzéseit, és elkezdte összeszámolni, hogy az elejtett állatokból és a legyilkolt emberekből mennyi hús hiányzott, amikor megtalálták azokat.

Stimmel. A Macskának nem kellett élelemre költenie.

Ez az ember nem csupán egy hidegfejű gyilkos, hanem kannibál is!

Eszébe jutott a sötét szemüveg. A kötőhártya-gyulladást, mint magyarázatot, már nem fogadta volna el. Inkább arra gyanakodott, hogy Macska rejtegetett alatta valamit! Lehet, hogy egy sérülést, amiről nem tudott volna számot adni, de lehet, hogy csak arcvonásait akarta némileg fedni vele, hogy nehezebben azonosítsák.

Apó jelezte Dzsekicsennek, hogy Macska beadta útlevelét hosszabbításra, ráadásul sürgősséggel. Pénze nincs túl sok, repülőre biztosan nem elég.

Lehet, hogy valamelyik szomszédos országba folytatná galádságait? Dzsekicsen tudta, ha Macska elhagyná az országot, soha többé nem csíphetnék fülön.

Elhatározta, hogy egy személyes találkozóval megpróbál gyorsítani az események menetén. Úgy érezte, hogy ha eddigi bizonyítékait, és az azokból levont következtetéseket Macska elé tárja, rábírhatja arra, hogy megadja magát! Ha ellenállna, azzal viszont azt kockáztatja, hogy elfogásakor megölik. Igazság szerint, ahogy Dzsekicsen gondolt Macskára, neki mindkét megoldás tetszett volna!

Nem túl nemes érzés a bosszú, de talán a legerősebb! Dzsekicsen a Macska nyomain haladva brutálisan lemészárolt embereket, egyedül és özvegyen maradt feleségeket, vőlegényeket, árván maradt gyerekeket talált. Mindenből, amihez hozzáért, amihez köze volt, áradt a kegyetlenség, a gátlástalanság, a sérthetetlenség gőgje…

Jó lenne Macskát szürke ruhában, szíjon látni két fegyőr között, látni az arcát, amikor a bíró kimondja a kajak életfogytiglant! Amikor végiggondolja a következő — mondjuk harminc — évet, ami alatt nemhogy élet-halál ura nem lesz, de még vizelni is csak mások szeme láttára tud!

Vagy jó lenne a Macskát halva látni…

De nem lenne jó megtudni, hogy már külföldön van!

Elmegy hozzá. Még ma.

Még ma.

 

 

Harmincadik fejezet — A Macska

 

Elmentem az útlevelemért. Mauglit nem vittem magammal, nem akartam kitenni egy órákig tartó sorállásnak… Amikor sorra kerültem, az ügyintéző a kezembe nyomott egy útlevélkérő lapot, azzal, hogy tévedés történt, mert az én útlevelem már nem hosszabbítható meg, mert kijött egy rendelet, hogy csak az új típus adható már ki. Akinek még érvényes a régi, az még használhatja, de megújítani már nem lehet!

Megkérdeztem, hogy ezt a kolléganője miért nem mondta akkor, amikor beadtam a kérelmet?

— Mert akkor jött vissza GYES-ről, és az volt az első munkanapja.

—Jó, de ettől most nekem nem lesz útlevelem — mondtam neki már eléggé megemelt hangon. Megnyugtatott, hogy töltsem ki a kérvényt, mindjárt megcsinálják a képet, és azonnal oda is adják az útlevelet, hiszen nem az én hibám! Még azt is mondta, hogy fel akartak hívni már néhány nappal ezelőtt, de ki volt kapcsolva a telefonom…

Mondta, hogy álljak a világos háttér elé, hogy lefényképezzen. Beálltam, de rám szólt, hogy vegyem le a szemüvegem!

A szentségit! Erről egészen elfelejtkeztem!

Mondtam, hogy súlyos kötőhártya-gyulladásom van, és nem vagyok hajlandó tíz évig egy csipától összeragadt szemű fényképpel járni a világot! Megbeszéltük, hogy gyógyulásom után visszajövök.

Szereznem kell egy kontaktlencsét!

Hazafelé betértem egy látszerészhez. Mutatott olyan kontaktlencsét, ami jó lett volna, de ha kifizetem, akkor az utazás marad el… No, majd este visszajövünk Mauglival, lesz az még olcsóbb is…

Eléggé feldúltan hajtottam hazáig, kiszálltam, és szinte berontottam a lakásba.

Bent ott állt egymás mellett Maugli, és ez a Túri nevű hadnagy.

 

 

Harmincegyedik fejezet — Dzsekicsen

 

Dzsekicsen nem készült nagy erőkkel, bízott abban, hogy mire kiteríti a kártyáit, addigra fizikailag olyan helyzetbe kerül, hogy ne legyen értelme az ellenállásnak. Erőnléte kitűnő, a karate technikái közül már a tiltottakat is készséggé fejlesztette, és nem bánik rosszul a fegyverrel sem. Azt tudta, hogy Macskának is van fegyvere. Valószínűleg nem is egy! A KMB-s jelentésében szerepelt, mint egy önvédelmi maroklőfegyver jogos tulajdonosa, de feltehetőleg a két elrabolt vadászpuska is nála lehet. Ennek ellenére úgy vélte, hogy Macska nem letartóztatásra számít, míg ő — igen.

Csengetett, de nem nyitottak ajtót. Ez egy kicsit a kedvét szegte, hiszen órák óta spannolta magát erre a találkozásra. Mérgében nyomott még vagy két-három hosszút a csengőn, mire kinyílt résnyire a szomszéd ajtaja.

— Megint maga az? — kérdezte a szomszéd.

— Igen! — válaszolt Dzsekicsen. — Nem tudja, merre vannak? Elég fontos lenne beszélnem vele!

 

 

Harminckettedik fejezet — Maugli

 

Macska elment az útlevelét intézni, és okulva az előzményekből, Maugli nem ment vele.

Jól esett szunyókálni tele hassal, hiszen az előbb zabálta tele magát, vagy egy fél nyulat „leküzdött”, és ivott is rá jócskán. Megfordult a fejében, hogy elmegy csavarogni, már fel is állt, de aztán csak visszaheveredett.

Csengettek. Kigondolt az ajtó elé, és érezte, hogy egy nyomozó türelmetlenkedik odakinn. Nagyon be akart jönni, és ideges volt. Sebaj, majd Macska rendezi, ha akarja. Az ilyen ember-dolgok rá tartoznak — Megint maga az? — hallotta a szomszéd hangját. — Igen! — hallott meg egy ismerős hangot, és gerincén égnek meredt a szőr — Elég fontos lenne — Maugli már állt — beszélnem vele — kitaposta az ajtót —, Dzsekicsen!!!

 

 

Harmincharmadik fejezet — Dzsekicsen

 

Amíg a szomszéddal beszélt, zajt hallott belülről. Mintha valaki egy seprűnyelet húzogatott volna az ajtón, amely aztán egy másodperc múlva kicsapódott.

Ez Dzsekicsent váratlanul érte, azonnal szembefordult, beállt harántba, kezeit felemelte, és felfeszített.

Az ajtón nem jött ki senki. Bent félhomály volt, a reluxák leengedve.

Egy méterre a küszöbtől egy kutya állt és őt nézte. Csahintott egyet. Csak egyet, egy vékonyat, de ebben ott volt a hatvankilós testben megbújó magatehetetlen kiskutya minden panasza, a viszontlátás boldogsága, a számonkérés, az odaadás, a félelem és a féltés — és ami érzés még belefér egy kutya és a gazdája közötti láthatatlan, de elszakíthatatlan kötelékbe.

— Maugli…

A fiú belépett, Maugli felugrott. Mintha az elmúlt hónapok minden egyes elmaradt képen-nyalását egyszerre szerette volna bepótolni.

Leborultak a földre, Dzsekicsen átölelte a kutya nyakát, a másikkal simogatta a fejét, néha meggyömöszölte a füle tövét, közben Maugli minden egyes simogatásba belefeszítette fejét, hogy az tovább tartson, hogy az érintés erősebb legyen…

Maugli csak percek múlva tért magához. Az előtörő érzelmek eddig teljesen leblokkolták telepatikus képességét, így csak most kezdte megszondázni szeretett gazdája gondolatait. Arra vigyázott, hogy ne sugalljon semmit, mert tudta, hogy annak milyen hatása lehet azokra, akik először találkoznak ilyennel.

Eltelt néhány perc, mire nyilvánvaló lett a számára, hogy Dzsekicsen az a nyomozó, aki Macska és az ő cselekményeit akarja felderíteni. Az első reakció a pánik volt. No, nem saját magát féltette, hanem Dzsekicsent. Aztán óvatosan nyugalmat küldött gazdájának. Már tudta, hogy mit kell, hogy mit fog csinálni.

 

 

Harmincnegyedik fejezet — Dzsekicsen — A Macska — Maugli

 

Macska méregtől hajtva berontott a szobába. Eddig el volt foglalva a saját gondolataival, így teljesen váratlanul érte a látvány.

Odagondolt Mauglinak, de szinte lepattant róla.

Rápróbált Dzsekicsenre. Néhány másodperc alatt megtudta, hogy mit tud a fiú, és, hogy miért jött.

Ekkor Maugli, szinte szabadkozásként, csak annyit küldött Macskának: — Tudod, ő a gazdám!

Dzsekicsen megszólalt.

— Ez az én kutyám! — próbálta felidézni az előre elhatározott mondatokat. — Azért jöttem — kezdte, de Macska közbevágott.

— Tudom, hogy miért jöttél! Nem megyek börtönbe. — Elindult a gardrób felé. Dzsekicsen meg akarta akadályozni, de Maugli eléállt, szembefordult vele, felhúzta ínyét, és morogni kezdett. Dzsekicsen döbbenten nézett kutyájára.

Most már Macska és Maugli között szabadon áramlottak a gondolatok.

Macska levette a polcról a pisztolyát, és csőre töltötte. Dzsekicsen is kirántotta a hónaljtokból a sajátját, de Maugli elkapta a csuklóját. Na, nem szorította erősen, csak annyira, hogy ne tudjon lőni.

— Le akarlak tartóztatni! — kiáltotta Dzsekicsen. — Tedd le a fegyvert!

— Mondtam, hogy nem megyek börtönbe! — Levette a szemüvegét. Dzsekicsennek szinte elakadt a lélegzete. Ha lenne sátán, az így nézne ki!

Macska ekkor ránézett Mauglira. Mintha megsimogatta volna tekintetével. Nem is nézett már máshova, a hirtelen fénytől vonallá szűkülő pupillájával a fiú csuklóját elengedő kutya szemébe mélyedt. — Maugli mindent elmesél — mondta, és halántékon lőtte magát.

 

 

Utószó

 

Üdvözlöm a kedves olvasókat! Túri Attila rendőr százados vagyok, és néhány hónapja a Különleges Ügyek Operatív Csoportjának vezetője.

Az Önök által olvasott események kinyomozásában jelentős részt vállaltam. Feletteseim úgy értékelték, hogy képességeimet, lehetőségeimet, és az ügyben szerzett tapasztalataimat célszerű lenne a jövőben is hasznosítani, ezért megalakították a fenti csoportot.

Amikor lezártuk a Macska-ügyet, a tanulságok megismerése céljából Apó (aki alá csoportom is tartozik) kiadta, hogy az ügy minden eseményét, a keletkezett iratokból megismerteket, és a levonható következtetéseket foglaljam egységes keretbe. Tervei között szerepelt, hogy ezt jegyzet formájában eljuttatja az állománynak.

Nos, a jegyzet elkészült, és amikor odaadtam egyik kollégámnak, hogy nézze át helyesírási szempontból, hetek múlva is csak az első tíz oldallal volt kész. Ekkor határoztam el, hogy megkísérlem olvasmányosabb formába önteni!

Éltem azokkal a lehetőségekkel, melyek valószínűleg soha másnak nem lesznek megadva.

Például ilyen mértékű személyes érintettség általában nem teszi lehetővé egy nyomozó számára, hogy az adott ügyben dolgozhasson, pedig hatalmas motiváció mozgatja ilyenkor az embert!

A másik pedig az, hogy Maugli képes volt beszámolni Macska gondolatairól, érzéseiről, cselekedeteinek indíttatásáról.

Megismerhettem azokat a fázisokat, melyek Macska testének, személyiségének átalakulását jellemezték.

Igaz, az is komoly tanulságokat rejt, ahogy egy kutya kezelt egy igen komoly konfliktust! Két gazdája közül nemcsak, hogy választott, de a másik számára is kitalálta, illetve lehetővé tette a legkönnyebb utat.

Miért szerkesztettem ezt az olvasmányt eltérően a szokásostól?

Mert szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy az események nagy részét is a szokásostól eltérő módon ismertük meg!

A Macska gondolatait, és a vele történteket Maugli tolmácsolta. Jó ötletnek tűnt, hogy ezeket egyes szám első személyben írjam le, míg az engem érintő eseményeket kívülállóként.

Ilyen módszerrel — tudomásom szerint — előttem még nem éltek, így ebből a szempontból senkinek nem lehet összehasonlítási alapja. Egy versenyt a piacon így — más résztvevő hiányában! — már biztosan nyerek…

Így hát a nyájas olvasó (Istenem, micsoda nyelvi fordulat! Kérem értékelni) egy kísérlet eredményét olvashatta, amely magában hordozhatja a kiforratlanság, az útkeresés, a „lehet, hogy a másik megoldás jobb lett volna” jegyeit.

Szíveskedjenek tehát elnézni egy egyszerű rendőrnyomozó irodalmi hiányosságait! Ha valaki helyesírási hibát, stilisztikai vétséget, logikai bukfencet vél felfedezi a füzetben, bejelentést tehet a 06-80/… … … zöld számunkon, vagy küldjön SMS-t az alábbi számra:… …

 

Legutóbb szerkesztette - Zalán György
Szerző Zalán György 170 Írás
1952-ben születtem. Voltam tengerész és nyomozó, mérnök és lakatos, divatárukészítő és "telefonoskisasszony", rakodómunkás és ügynök... Most nyugdíjas vagyok, sőt, ingyen utashatnék, de mivel gyárilag ott lakom, ahova más drága pénzen nyaralni jár, így nem megyek sehova... A család: 72 óta vagyunk együtt nejemmel, fiam 75-ös, lányom 80-as. Itt is, ott is lányunokám született. Nagyon szeretjük egymást, de ritkán találkozunk, gyerekeim külföldön élnek. Örülök, hogy Válóczy Szilvi felhívta a figyelmemet a Héttoronyra! Remélem, nem bánja meg, és méltó leszek a társasághoz... :) Honlapjaim: http://zalangyorgy.hu és http://kertigrillem.hu