Győri Nagy Attila : Mónika és Barbi

Mónikáék új városba költöztek. Még ki kell csomagolnia a dobozaiból, rendet kell tennie, jó sok dolga akad. Utálta az egészet. Megint új környezet, új osztálytársak és új, rajta gúnyolódók. Tizenhat évesen már megkeseredett az élettől. Valahol egyszer azt olvasta, a rokkant emberek rosszindulatúak. Ezt ő mélyen elutasította. Egyszerűen csak túl sokan bántották már, túl sokszor volt ő a céltábla. Most se lesz másként, nem is reménykedett benne. Csak hagyják békén, el van ő a saját világában. Szülei sokat dolgoznak, így rendszerint egyedül maradt. Barátok nélkül.

Összeszedte maradék lelki erejét, és benyitott a terembe. A kilincset elérte kerekesszékéből, majd kitárta az ajtót, és begurult. Egy középkorú tanárnő invitálta beljebb, és mutatott az első sorban levő padhoz. Ez lesz az ő helye. Észrevette, hogy már készültek a jövetelére, mert a szék helye üresen állt, és a pad mögött lévő hely is nagyobb volt, mint a többi sorban. Vajon mit mondhatott az osztálynak? Jön egy új diák. Kicsit nyomorék, bánjatok vele rendesen. Ne bámuljátok feltűnően! Begurult a helyére, köszönt mindenkinek és meglepődve tapasztalta, hogy mellette egy szék van. Csak nem lesz egy padtársa is? A büdös életbe, már csak ez hiányzott. Hamar választ kapott kérdésére, mert egy perc se telt el, és megint kopogtak, majd benyitott egy másik lány, aki mosolyogva kért elnézést a késésért, és azonnal odabicegett mellé.
– Szia! Barbi vagyok! – nézett rá, és a fal mellé támasztotta mankóit.
– Szia! Én Mónika – válaszolt halkan.

Ez nem lehet igaz, két nyomorék is van ebben az osztályban. Ráadásul pont egymás mellé ültettek minket. Micsoda elővigyázatosság! Nehogy keveredjünk a normálisakkal! Ez itt a gyűjtőhely, ide tesszük a félembereket. Mónika sok mindent vett támadásnak személye ellen. Még sokszor a jóindulatot is. A tanítás viszonylag nyugodtan telt, ő hátra se mert nézni a többiekre. Biztos volt benne, hogy rajta köszörülik a nyelvüket, vagy legalábbis bámulják. Ő itt most az új csodabogár. Észrevette, hogy Barbi mennyire aktív az órákon, egyfolytában jelentkezik, szinte mindent tud. Ebben legalább különbözünk, engem egyáltalán nem érdekelnek a tantárgyak. Micsoda egy stréber! Azt hiszi, ettől majd egyenértékűnek veszik? A kis bice-bóca!

Szülei erőltették a gimnáziumot, ha rajta múlt volna, nem is tanul tovább. Általános iskolában még jól boldogult, elegendő volt, amit az órákon hallott, elég jól vág az esze. Mire jó ez a sok tanulás? Miféle jövőm lehet nekem? Milyen férfi venne el engem? Ki a fasznak kell egy ilyen nyomorult? Majd begurulok egy irodába, és valahogy csak eltelik az életem. A tanárnő feltett neki egy kérdést. Te jó ég, megszólított! Mit is kérdezett? Csak nézett bambán ki a fejéből, és egy halk „nem tudom”-t rebegett el. Hátul páran kuncogtak rajta. Na, frankó. Most már nem csak bénának, hülyének is tartanak. Mindjárt szünet, akkor végre kigurulok innen egy kis időre, hogy ne lássam ezt a sok birkát.
– Van kedved lejönni velem az ebédlőbe? – szegezett neki egy kérdést Barbi.
– Nem, köszi. Nem vagyok éhes most – felelte gyorsan, de rá se nézett padtársára. Dehogy mutatkozok én veled még ott is. Mit susmorognának a többiek? Itt jön a nyomorék-osztag? Nem vagyok elég egymagam szánalmasnak?
– Rendben. Én azért megyek. Megéheztem.
Másnap dolgozatot írtak, ami egy teszt volt. Szerette az ilyeneket, mert ha már ott volt a jó megoldás is, csak kiszúrta, hogy melyik az a lehetőségek közül. De ezzel a mostanival nem birkózott meg. Fogalma se volt a témáról. Bezzeg Barbi! Szinte pár perc alatt végigikszelte az egészet. Aztán történt valami. A lány fogta a dolgozatát, egy gyors mozdulattal kicserélte a sajátjával, és már töltötte is. Mikor végzett, ugyanolyan gyorsan visszacserélte a lapokat. Ez most mit csinált? Megcsinálta a feladataimat? De miért segít nekem? Tutira akar tőlem valamit. Jaj, de nyálas ez a liba. Azért szép volt tőle. A szünetben kellemetlenül érezte magát az eset miatt, így csatlakozott megmentőjéhez.
– Barbi! Szeretném megköszönni a segítséged – fordult felé.
– Nagyon szívesen. Nem nagy ügy, gyorsan megcsináltam, nem volt nehéz – mosolygott rá. Irigyelte a mosolyát. Már nem is emlékezett rá, ő mikor volt jó kedvű utoljára. – Ha kicsit is figyelnél az órákon, könnyen menne neked is. Nem vagy buta lány!
– Köszi. Nem szeretem az iskolát.
– Azt észrevettem. De miért nem? Még mindig jobb, mint dolgozni.
– Fogalmam sincs, milyen melózni. Még sose csináltam. Eddig csak tanultam. Illetve, ez túlzás, eddig csak tanítottak. Irigylem a jó kedvedet. Téged nem gúnyolnak itt? Nem kacarásznak a hátad mögött?
– Ó, dehogynem! De én ezt már megszoktam. Ha észreveszem, magamban én is elkezdem gúnyolni az illetőt. Jó játék, szórakoztató. Nézd csak azt a két szőkét ott a sarokban. Felénk néznek, és egymásnak suttognak. Tuti, hogy mi vagyunk a téma. Ilyenkor arra gondolok, hogy a baloldalit most hagyta el a pasija, a mellette lévő meg bukásra áll matekból. Ostoba libák. Ha akarod, megtanítalak rá, szinte mindenkinek tudom a gyenge pontját.
– Ez jó! Ez tetszik! – Mónika először mosolyodott el, mióta új iskolába került.
Ahogy teltek a napok, egyre több időt töltöttek egymás társaságában. Mónikának furcsa érzés volt ez még, megszokta az egyedüllétet. Viszont egyre jobban érezte magát Barbi társaságában. Ilyen az, amikor barátja van valakinek? Már iskolán kívül is találkoztak. Önmagán is meglepődött, hogy felhívta a lakásukba. Nem nagyon engedett be még senkit a szobájába eddig. Ez az ő szentélye volt, de most örült, hogy megmutathatja valakinek. Elővette kisgyermekkori fényképeit, és együtt kacagtak rajtuk. Még az órákon is aktívabb lett, egyre többet jelentkezett, és odafigyelt a tanárok előadásaira. A Nap kisütött, ahogyan eddig is gyakran, de most már Mónika is észrevette.

Télen váratlan dolog történt, amire nem számítottak. A felettük lévő évfolyamba egy új diák került. Péternek hívták, és Barbihoz hasonlóan, ő is mankókkal közlekedett. Péter pár nap alatt felkavarta a lányok érzéseit. A legtöbben sajnálták fogyatékossága miatt, vagy legalábbis nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, mert az új fiú rendkívül jóképű volt. Bármelyikük elfogadta volna barátjának, de a mankók nagyon zavarták őket. Kivéve Barbit és Mónikát, akik első látásra szerelmesek lettek belé. Nem beszéltek róla egymás között, valamiért mindketten magukban tartották az érzéseiket. Bár már szinte minden titkukat felfedték a másik előtt, Mónika mégis titokban tartotta, hogy Péter elhívta moziba. Rögtön tudta, ez bizony egy randi. Élete első randija. Volt idő, nem is olyan rég, mikor még úgy gondolta, neki nem lesz párja. Nincs olyan férfi, aki érdeklődne iránta. És most mégis megtörtént. Este teljesen tanácstalanul nézett a tükörbe. Igen, tudta, most csinosnak kell lennie, de fogalma se volt, mit tegyen. Elővette sminkkészletét, amit mindössze egyszer használt unokanővére esküvőjekor, és szolidan kifestette magát. Mit is kezdjek a hajammal? Ha becsavarom, az jó lesz? Vagy legyen fiatalosabb, lazább? Inkább kivasalom egyenesre.

Péter az egész randi alatt előzékenyen, udvariasan viselkedett vele, és ő érezte, hogy a benne bimbózó szerelem egyre jobban nő. Alig bírta kivárni, hogy megossza élményeit barátnőjével. Amikor hazaért, mindent leírt naplójába, amit egyszerre kezdtek el írni Barbival. Még az egyik kirándulásuk alatt vettek mindketten egy bőrkötésest, és megfogadták, hogy minden nap írnak bele pár sort, és talán majd egyszer meg is mutatják egymásnak. Másnap örömmel mondta el, hogy túl van élete első igazi randiján, és sokkal jobban sikerült, mint azt álmodni merte. Boldogan mondta ki a szavakat: Szerelmes vagyok!

A naplókba aznap is írtak a lányok. Mónika mindössze két szót: Boldog vagyok! Barbi se sokkal többet: Ez életem legszomorúbb napja! De legalább Mónika boldog. Az elkövetkező hetekben furcsa eset állt elő. Mintha kicserélték volna őket. Mónika életvidám lett, mosolygós, Barbi pedig egyre inkább magába fordult. Szinte minden nap hallott barátnője kapcsolatáról részleteket, amik felértek számára egy késdöféssel. Nagyon szeretett volna örülni a boldogságának, de nehezére esett. Eltelt egy hónap a naplók vásárlása óta, és Mónika azzal az ötlettel állt elő, hogy ennek alkalmából közösen olvassák fel egymásnak, mit írtak bele. Érdeklődve várták a tanítás végét, és miután felmentek a szobájába, neki is kezdtek. Barbi sorait érdeklődve olvasta barátnője, különösen az írás stílusa érdekelte. A szerelmes részeknél mindig halkabban olvasott, kicsit fájtak neki ezek a sorok. Félve nyújtotta át sajátját, de mivel megfogadták, hogy nem lesz titkuk egymás előtt, tudta, előbb-utóbb úgyis kiderülnek érzelmei Péter iránt. Amikor ehhez a részhez ért barátnője, azonnal észrevette arcán a döbbenetet. Egy kicsit meg is nyugodott, most már nincs semmi titka. Mónika nem szólt semmit, végigolvasta az egészet, majd átölelte.
– Nagyon sajnálom. Nem tudtam róla. Te vagy nem csak a legjobb, de az egyetlen barátnőm is, és nem akarok neked fájdalmat okozni.

A következő randijára egy előre elgondolt tervvel ment. Semmiképpen sem akart bánatot okozni barátnőjének, a megoldáson gondolkodott egész éjszaka. Pétert nem akarta elveszteni, viszont támadt egy jó ötlete.
– Szia, kedves! – köszönt neki.
– Szia, szépségem! – mosolygott rá a fiú.
– Beszélni szeretnék veled egy komoly dologról.
– Rendben, mondd csak!
– Milyennek találod Barbit, a barátnőmet? Tetszik neked?
Pétert kicsit meglepte a kérdés. Nem tudta, vajon hova lyukad ki szerelme.
– Igen, meglehetősen csinos lány. Ráadásul elég kedvesnek is tűnik. Miért kérded?
– Szerintem is nagyon kedves, ő egy igazi barát és nagyon jó ember. El kell árulnom valamit.
– Mondd már, kíváncsi vagyok!
Barbi gondolkodott kicsit, hogyan is adja elő tervét, mert azért nem egy mindennapi dolgot eszelt ki. Összeszedte magát, majd belefogott.
– Barbi szerelmes beléd.
A fiú nem nagyon lepődött meg.
– Az igazság az, hogy amikor megláttalak titeket, egy kicsit gondolkodtam, melyikőtöknek is udvaroljak. Mindketten csinosak vagytok, nem volt könnyű döntés.
Mónika szemei felcsillantak a hallottaktól, ezt nagyon jó hírnek vélte.
– Ez szuper! Kérlek, ne sértődj meg attól, amit most mondok. Mennyire vagy konzervatív?
– Konzervatív? Nem igazán, elég modern gondolkodásom van.
– Szóval arra gondoltam, hogy ha elég nagy a szíved, szerethetnél mindkettőnket is.
– Hú, hát erre nem számítottam. Az én szívem óriási – nevette el magát. – Mire gondolsz pontosan?
– Mi, rokkantak, amúgy se élünk átlagos életet. Ritkák az őszinte barátaink, szerelemről pedig a legtöbbünk csak álmodozik. Szeretném, ha a barátnőm is boldog lenne. Járhatnál mindkettőnkkel. Engem nem érdekelnek a konvenciók. Mondjuk, egyik héten velem, a következőn Barbival. Mit gondolsz?
Péter szemei kikerekedtek nevetés közben.
– Te aztán tényleg nem vagy egy átlagos csajszi. Tudod, mit? Benne vagyok, próbáljuk ki a dolgot. Ez nekem nagyon érdekesnek tűnik. Hallottam már többnejűségről más kultúrákban. Ha nekik az jó, lehet, nekünk is működni fog.

Legutóbbi módosítás: 2020.11.25. @ 19:49 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Győri Nagy Attila 51 Írás
Győri Nagy Attilának hívnak és bár szívesen bemutatkoznék, de a tükröm még nem felel. Táncoltam már a patással és voltak őszinte imáim. Miután szembeköptem a sötétség urát és remegve becsaptam a pokol kapuját, az utamat egyirányosítottam. Most növesztem a szárnyaimat, hiszen hosszú még az út. Ha gondolod, jöjj velem! Légy hűséges társam vagy csalfa kurvám, kábító heroinom vagy éltető mannám, csak tanítsuk egymást... az életre. önálló köteteim: -Angyalpalánta (versek-2017) -Csak szavak (novellák-2017) -Kisfickó és a mocsárciprus (mese-2019)